Tony Romo lesz a szakkommentátor a következő, 53. Super Bowlon Atlantában és úgy tűnik, hogy már van is egy favoritja, hogy ki fog bekerülni a nagydöntőbe az NFC oldaláról. Azt kérdezték a zseniális kommentátortól, hogy melyik csapat lehet a legerősebb, legesélyesebb, azaz a csapat, amelyiket meg kell verni. Romo szerint ha bejönnek a holtszezon mozgásai a secondaryben, akkor a Packers lehet a fő esélyes.
Szerintem talán mindenkinél többet erősödött a Packers a holtszezonban. Persze túl korán van még, közbejöhetnek sérülések és hasonlók, de jelenleg ők vannak a listám tetején, ha arról van szó, kikkel nem szeretnék találkozni a rájátszásban. A Jimmy Graham igazolás hatalmas dolog és ezt sokan nem értik. Az old school Jimmy Grahamet fogjuk látni és Aaron Rodgersszel párban egy másfajta élőlényt látnak majd a nézők. A red zone-ban szinte megállíthatatlanok lesznek. Ha pedig a secondary kicsit erősebb lesz, akkor a Packers lesz a csapat, amelyiket meg kell verni.
Azt persze tegyük hozzá, hogy az interjú Wisconsinban készült, szóval lehet kicsit a hazai közönségre akart hatni Romo, de az biztos, hogy nem mehetünk el szó nélkül a fantasztikus meglátásairól, kiváló kommentálásáról és néha jövendőmondásáról híres korábbi irányító szavai mellett.
Legfrissebb cikkeink
- Egyre közelebb a kezdőhöz Drake Maye
- Antonio Pierce: Nem tudom, ki lesz a kezdő irányító
- A Browns és a Panthers nem cserél QB-t
- Második olvasás #5 – Az őrület folytatódik avagy a támadósorok megérkeztek
- Történelmet írtak a védelmek vasárnap
- A Vikings megállíthatatlan, a Bills és a 49ers összeomlott, roncsderbi New Englandben
- TJ Watt százados lett!
- Simán nyert a Bears és a Broncos, egyre nagyobb gödörben a Rams, az utolsó pillanatban vérzett el a Steelers
- Őrült meccsen nyert a Ravens és a Giants, tovább robog a Commanders, már nem nyeretlen a Jaguars
- A Patriots és a Dolphins kezdőjébe is visszatér egy elkapó
- A Browns hajlandó lehet elcserélni Amari Coopert
- Komolyabb Brandin Cooks sérülése a vártnál, valószínűtlen Anthony Richardson játéka
- A Jetstől szerzett centert a Saints
- A Packers eltiltotta a hisztiző Romeo Doubst
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 5. fordulóra
Legutóbbi hozzászólások
- atis123juve on Egyre közelebb a kezdőhöz Drake Maye
- Rambo on Egyre közelebb a kezdőhöz Drake Maye
- Fetyke on A Vikings megállíthatatlan, a Bills és a 49ers összeomlott, roncsderbi New Englandben
- ThySoul on A Vikings megállíthatatlan, a Bills és a 49ers összeomlott, roncsderbi New Englandben
- Kopi3.14 on Antonio Pierce: Nem tudom, ki lesz a kezdő irányító
- atis123juve on A Vikings megállíthatatlan, a Bills és a 49ers összeomlott, roncsderbi New Englandben
- Csakeztne on A Vikings megállíthatatlan, a Bills és a 49ers összeomlott, roncsderbi New Englandben
- Csakeztne on A Vikings megállíthatatlan, a Bills és a 49ers összeomlott, roncsderbi New Englandben
“Cross your fingers!” Legyen így! Jó lenne már egy olyan év a Packersnek, amikor tényleg bejönnek ezek a jóslatok. Mikor volt már 2010… Szinte mindegyik szezon így kezdődik: “na majd most”! Bízok a csapatban, reménykedjünk, hogy ebben a szezonban elkerülik őket a sérülések, az új változások (játékos és edző terén egyaránt) bejönnek és tényleg odaérnek a végjátékra ;)
Támadó oldalon rendbe lesz a csapat, ha mindenki egészséges (talán az RG meg a WR3 személye lehet még kérdéses). A védőknél a fal rendbe van, az LB sorral sincs gond, a secondary és az edge a problémás rész. Ha idén (végre) beválnak a drafthúzások, akkor a secondary egy erős közepes szintre fel tud javulni. Én idén személy szerint a passzsiettés hiányától fogok leginkább félni. Matthews 3 éve csak árnyéka önmagának, Wilkerson szerintem bust lesz (de ne legyen igazam), Fackrell, Biegel max rotációs szinten vannak (még), Perry meg egyedül kevés. A következő drafton a két első körből az egyik legalább edge lesz a nyakamat rá.
A Packers olyan, hogy mindig számolni kell vele, de én messze nem érzem őket favoritnak. Az Eagles egyben maradt, a Rams durván erősödött, a Vikings sem lett rosszabb, talán a Saints is javult… Nem érzem azt, hogy az a csapat, ami Rodgers nélkül csak liga alsó harmada tudott lenni, annyit lépett volna előre, hogy vele együtt elsőszámú esélyesek legyenek az NFC-ben.
Végülis ezt csak 8 éven keresztül játszották….