Connect with us

Érdekességek

Az NFL bizony él és virul

Csökken a tévés nézettség, állítólag rengeteg néző fordul el az NFL-től a himnusz-mizéria miatt, a fejsérülések hatalmas veszélyt jelentenek a játékra, Goodell látszólag azt sem tudja mit csinál, ha eltiltásokról van szó. Mindezek ellenére az NFL él és virul, még mindig nagyon megéri tulajdonosnak lenni, hiszen tovább nőttek a bevételek.

 

Mindezt a Green Bay Packers könyveléséből tudjuk, hiszen egyetlen nyílt társaságként az ő bevételüket pontosan tudjuk követni az éves beszámolókból. Ezek apalján az NFL 8 milliárd dollárt osztott szét a csapatok közt, azaz minden csapat $255 milliót kapott ebből a közös kasszából, ami leginkább a TV-s bevételeknek köszönhető. Ez egy 4,9%-os növekedés a tavalyi évhez képest. Ezen kívül a Packers lokális bevétele sem kevés, szám szerint $188 millió, habár ez csak 0,8%-kal nőtt idén, ami annak tudható be, hogy idén – 2008 óta először – nem jutottak rájátszásba, így egész sok bevételtől estek el.

 

Mellékszálként egyébként azt is el kell mondani, hogy a tévés nézettség is csak abszolút értékben csökkent, relatíven más műsorokhoz képest nem, tehát igazából csak a fogyasztói szokások változnak, kevesebbet tévéznek az emberek, de ebből a tortából továbbra is az NFL-é a legnagyobb szelet és a relatív nézettség nőtt 2017-ben a korábbi évekhez képest.

 

Szóval az NFL nem haldoklik, sőt.

10 Comments
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
10 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
Repatarurgyán
Repatarurgyán
2018-07-18 16:13

” The Dallas Cowboys are the world’s most valuable sports team for the third straight year at $4.8 billion.”
https://www.forbes.com/sites/kurtbadenhausen/2018/07/18/the-worlds-most-valuable-sports-teams-2018/#549af44575d1

Chriss
Chriss
2018-07-18 16:49

Ebben a game pass is benne van? Mert az rohadt drága

Nyílméregbéka
Nyílméregbéka
Reply to  Chriss
2018-07-18 17:30

100$-t egy egész szezonért nem mondanám rohadt drágának.

carolieto
carolieto
Reply to  Nyílméregbéka
2018-07-18 18:24

100 dodó is elég sok, főleg a többi amcsi sporthoz képest, de az még ennél is nagyobb baj, hogy az ár a közelében sincs a 100 dodónak. Legalábbis tőlem jóval többet akarnak elkérni.
Szóval sztem mondhatjuk, hogy rohadt drága.

Repatarurgyán
Repatarurgyán
Reply to  carolieto
2018-07-19 02:45

comment image

Nyílméregbéka
Nyílméregbéka
Reply to  carolieto
2018-07-23 17:16

Nekem 100$ von le az Apple minden évben a szezon kezdetekor a bankkártyámról már négy éve, és ezért nézhetem bármelyik meccset a GamePasson bármikor a szezon alatt élőben vagy visszanézve.

carolieto
carolieto
Reply to  Nyílméregbéka
2018-07-24 13:19

Jó neked. Én is kb 4 éve fizetek elő folyamatosan, tavaly 120 euró volt, amiből visszareklamáltam 20%-ot év közben, amikor nem működött a GamePass az egyik Bears meccs alatt.
Nemrég jött egy mail tőlük, hogy a tavalyihoz képest változatlan áron mehet tovább a dolog, aztán meg egy másik mail, hogy 180 eurót vonnak le, ha addig nem mondom le a szolgáltatást.
Szóval elég durva áremelés ez. Még küzdök egy kicsit, hátha olcsóbb lesz :)

Nyílméregbéka
Nyílméregbéka
Reply to  carolieto
2018-07-24 20:20

Akkor én is átnézem az emailjeimet, hátha nekem is emelnének sunyiban. :D

acsdav2
acsdav2
2018-07-18 22:21

Európai TV nézettségi arányról van infó? Még ha USA-ban csökken is, szerintem globálisan növekszik a nézettség.

Chriss
Chriss
2018-07-19 22:25

4x 50 dodo, es az a fullos elofizetes. A tobbi nem eri meg nekem.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

10
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x