Connect with us

Hír

Luck készen áll!

A Colts csütörtökön kezdi meg az edzőtábort, Chris Ballard general manager elmondása szerint pedig Andrew Luck készen áll a megmérettetésre. Ez tehát azt jelenti, hogy Lucknak nem kell a PUP (Phisically Unable to Perform) listán kezdenie az edzőtábort, ami mindenképp jó jel.

 

 

Luck mindenféle limitáció nélkül vesz majd részt a training campen, habár azt elmondta Ballard, hogy lesznek előre meghatározott pihenőnapjai és folyamatosan figyelik majd az állapotát, ha esetleg több pihenésre lenne szüksége. Azt is megtudtuk, hogy az előszezonban is játszani fog Luck, bár az még nagy kérdés, hogy mennyit. Ballard elmondása szerint szüksége van a játékra, így valamennyit mindenképp játszani fog.

 

 

Luck közel két év után lehet újra teljesen egészséges és bő egy éve volt utoljára, hogy NFL-meccsen láthattuk a pályán. Nagy szüksége lesz a Coltsnak a visszatérésére, hiszen ők passzolták a második legkevesebb yardot tavaly.

Legfrissebb cikkeink

Facebook

Legutóbbi hozzászólások