Connect with us

Hír

Módosítottak kicsit Julio szerződésén, most már megy edzeni

Ma kezdődik a Falcons edzőtábora, a csapat pedig tett róla, hogy egyik legnagyobb sztárja, Julio Jones is ott legyen. Jones ugyanis holdouttal fenyegetett és azt mondta, nem fog megjelenni az edzőtáborban, hacsak nem kap új szerződést. Újat ugyan nem kapott, de egy kis gesztust tett felé a Falcons, így számíthatnak a befektetett munkájára a felkészülés során.

 

 

Azt pontosan nem tudni, mit csináltak Julio szerződésével, valami kisebb módosítás történhetett, hiszen a fizetési sapkában elfoglalt helyét nem módosítja, tehát ez nem gátolja a csapatot semmiben. A general manager Thomas Dimitroff mindeközben azt is megerősítette, hogy jövőre fognak foglalkozni Julio szerződésével komolyabban, akkor számíthat egy hosszabbításra a liga egyik legjobb elkapója.

 

Jonesnak még 3 éve van a szerződéséből, azonban erre az időre semmilyen garantált tartalom nem volt a kontraktusban, ezért volt leginkább elégedetlen az elkapó, na meg azért, mert jelenleg bőven értéke alatt keres. Persze ez a hátránya a hosszú távú szerződéseknek a játékosok szempontjából.

 

UPDATE: A Falcons $2 milliót előremozgatott 2019-ről 2018-ra.

18 Comments
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
18 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
Fino
Fino
2018-07-26 11:18

Kiváncsi vagyok a részletekre.

katonadani
Reply to  Fino
2018-07-26 15:50

2 milliót előrehoztak 2019ről 2018ra

renningan
renningan
2018-07-26 11:40

Eddig az értéke fölött keresett, így várható volt, hogy előbb utóbb alatta fog.

Rpi
Rpi
Reply to  renningan
2018-07-26 17:26

A garantált tartalom miatt volt a holdout tapétán. Ezért is lehett megoldani 2 millával és hogy a caphit csak 670k-val emelkedjen.

renningan
renningan
Reply to  Rpi
2018-07-27 07:54

De érted :D a garantált tartalmat, egy valag pénzt megkapott a szerződése első három évében hogy boldog legyen. Aláírta ezt a struktúrát. 3 évvel a lejárta előtt ne döbbenjen már rá, hogy ez így neki nem jó.

Rpi
Rpi
Reply to  renningan
2018-07-27 12:24

Nem tudom, szerintem rendben van, hogy Antonio Brown-hoz hasonló módosítást akart. Arról meg nem tehet, hogy annyira elszálltak a szerződések, hogy hetedik vagy nyolcadik lett a sorban, amikor simán az első/második helyen van a pozíciójában..

Kuglicz Balázs
Kuglicz Balázs
2018-07-26 12:51

én ebben még mindig csak azt nem értem, ha x éve aláírt egy x éves szerződést, akkor x évvel a lejárta előtt miért kezd el valaki hisztizni azért, hogy közbe ez már neki nem tetszik… ne tessék aláírni 6 évre… ja hogy akkor még jól jött, hogy a garantált részt akkor kézhez kapta?
nézzék a ballerst, és vegyenek fel pénzügyi tanácsadót is az ügynök mellé, és akkor nem lesznek pénzügyi problémáik… értem én hogy gyorsan el lehet verni akár 50 milla dollárt is, meg azt is, hogy évről évre drágulnak a játékosok, de ez egy olyan része ennek, és a legtöbb sportnak, amit rohadtul nem tudok elfogadni.
még akkor is, ha nekik 5-10 évük van rá jó esetben, hogy egész életükre megszedjék magukat, mert aki ezt okosan csinálja, annak mindegy, h 5 v 15 millát keres évente, mert annyi pénzt simán be lehet úgy fektetni, hogy csak a hozamból élete végéig kiskirályként éljen…

Hurrá Torpedó
Hurrá Torpedó
Reply to  Kuglicz Balázs
2018-07-26 14:46

Pontosan azért, amiért te is odaballagsz néha a főnöködhöz hogy izé nem e lehetne e kicsit emelni: drágább a kenyér is, meg a benzin is 400. annyi különbség persze van hogy a te szerződésed határozatlan, de amikor odamentél dolgozni egy fix bérben állapodtatok meg: be is cseszne ha ma is 5-8-10 évvel ezelőtti bérekért dolgoznánk.
ő is látja hogy a meló felértékelődött, ha most kellene alkudoznia akkor többet kaphatna mint pár évvel ezelőtt, így persze hogy igénye van rá szegénykémnek.

renningan
renningan
Reply to  Hurrá Torpedó
2018-07-27 08:01

A munkahelyeden, ahol elviekben 10-20 évre tervezel sem mész oda a felvételed után három hónappal, hogy hát 40 forinttal drágább lett azóta a benzin és már 330 forint az euró, szóval fizetésemelést kérek. Egy hatéves szerződést féltávon módosítani elég különleges dolog, főleg, ha te direkt orrnehéz szerződést akartál magadnak, hogy az első három évben betegre keresd magad.

katonadani
Reply to  renningan
2018-07-27 08:29

és ha csak 6 évre tervezek a munkahelyemnél? Ne adj isten csak 3-ra?

De persze az NFL nem ugyanolyan mint egy hagyományos munkahely, de Hurrá Torpedó jól érvelt.

Alapvetően egyet tudnék érteni azzal, hogy ennyiben állapodtak meg egy elvileg közösen kialkudott dealben, de annyira ki vannak szolgáltatva a játékosok a csapatoknak, hogy számomra nehéz nem a játékosok párján állni.

Tehát pl a játékos nem szólhat semmit, hogy többet akar 3 év után, de a csapat kivághatja 3 év után? Ők is aláírták a 6 éves szerződést, mégsincs semmilyen garancia, hogy be is tartják. (és most kevésbé Julio esetéről beszélek, inkább általánosságban)ú

(Plusz azért annyira nem volt orrnehéz a szerződés, a signing bonust leszámítva elég egyenlően lett elosztva. Csak a csapat nem garantált semmit 3 év után, tehát nekik már ott megvolt az opció, hogy bármikor kivághatják, ha akarják.)

sgtGiggsy
2018-07-27 12:43

Általában azért hajlamos vagyok a játékosok pártjára állni a tulajokkal szemben, de itt nem megy. A szerződés az nem véletlenül szerződés. Mindkét fél vállal benne valamit. Mégis hogy a toszban van az, hogy az NFL-ben büntetlenül hagyják a játékosoknak, hogy ők a maguk felét ne teljesítsék? Az se rendes dolog persze, hogy a szerződéseknek rendszerint nagyon kicsi része garantált, de amit ott a csapat garantál, azt ki is fizeti, vagy ha módosítja, azt csak a játékos beleegyezésével. Ha a játékos megteheti, hogy büntetlenül megszegi a szerződést, a csapatok miért nem tehetik meg, hogy kivágják anélkül, hogy a garantált részt megadnák neki?

katonadani
Reply to  sgtGiggsy
2018-07-27 12:56

1) Nem hagyják büntetlenül, ha nem jelennek meg az edzőtáborban, azért büntetés jár. Ha meccsek kihagyásáig fajul, akkor az alapfizetése arányosan ugrik is.
2) A csapat visszakérheti a garantált egy részét, ha a játékos visszavonul (a játékos csak ezt tudja csinálni, ha szerződése van)
3) Ha a játékos pl törvényt szeg, eltiltják stb, akkor általában ugrik a garantált
4) A csapat bármikor kivághatja a játékost, aka felmondhatja a szerződést, de a játékos nem mondhatja azt fel, bármi is történik (szar lesz a csapat, egy csapattársa vagy az edző vagy a gm megdugja a feleségét, bármi. Bármennyire is menni akar, nem mehet, ha a csapat nem rúgja ki). Ez is érdekes munkakapcsolat azért

lehet persze szidni Juliót és valamilyen szinten jogosak is a kritikák, de a csapatokat sokkal, de sokkal több esetben kellene szidni szerződésekkel kapcsolatban

sgtGiggsy
Reply to  katonadani
2018-07-27 13:04

1) Na jó, de milyen büntetés jár az edzőtábor kihagyásáért? Láthatóan nem kifejezetten akadályozza a játékosokat a holdoutban.
2) Ez egy elég speciális eset, nem indok nélküli, mint a holdout. És azért jogos is, mert miért fizessen a csapat egy játékosnak, aki visszavonult.
3) Szintén speciális eset. És gondolom az ilyesmire talán passzus is van a szerződésbe a megkötéskor.
4) A csapat bármikor felmondhatja a szerződést, de a garantált részt akkor is ki kell fizetniük. Amit vállaltak a szerződés megkötésekor, azt ki is fizetik, nem úgy, mint a játékos a holdouttal. És persze, szemét dolog a nem garantált rész, más részről nézve viszont ismerve egyik-másik játékos mentalitását (megkaptam a nagy pénzt, innentől dolgozni sem kell) jogos. Az NBA-ben rendszeres, hogy egy játékos a fizetés nap után szarik bele mindenbe, mert a pénzét akkor is megkapja évekig, ha a csapat kivágta.

katonadani
Reply to  sgtGiggsy
2018-07-27 13:45

nem speciálisabb eset az eltiltás mind a holdout :D

Azoknak a játékosoknak akiknek ilyen a mentalitásuk (megkaptam a pénzt, szarok bele), vagy akik szarok alapból, azoknak nem is adnak nagy garantált tartalmakat, szóval ez is kifejezetten speciális eset néhány játékosra. Mert egyébként hány ilyen példát láttunk az utóbbi X évben? Néhányat maximum.

A csapat pontosan ugyanannyira vállalta azt, hogy kifizeti a nem garantált tartalmakat, mint hogy a játékos lemegy edzésre. Mégis ezerszer több kivágás van, mint holdout. Miért kevésbé problémás a kivágás, mint a holdout?

sgtGiggsy
Reply to  katonadani
2018-07-27 15:55

De, speciálisabb eset az eltiltás, mert a játékos azt vállalja, hogy nem tesz olyat, ami veszélyeztetné a játékát. Amennyiben eltiltják, ennek nem tett eleget.
A megkaptam a pénzt, szarok bele, az PONTOSAN a nem garantált tartalom miatt nincs az NFL-ben. Az NBA-ben ritkaság a részben garantált szerződés, onnan lehetne is sorolni a példákat hosszasan.
És nem, a csapat nem vállalta, hogy kifizeti a nem garantált tartalmakat. A csapat a garantált tartalomra vállalja, hogy mindenképp kifizeti, a nem garantált tartalomról azt vállalja, hogy amennyiben a játékos a keretben van, kifizeti azt neki.

katonadani
Reply to  sgtGiggsy
2018-07-27 16:02

a csapat a szerződésben leírta, hogy X évben Y összeget fizet a játékosnak, ezt vállalja az aláíráskor. Csak neki van lehetősége felmondani a szerződést.

sgtGiggsy
Reply to  katonadani
2018-07-27 17:03

Csakhogy azt a szerződést nem mondja fel egy csapat indok nélkül. Senki nem vág ki egy évi 5 milliót kereső, 5 milliót érő játékost, vagy ha valamilyen okból megteszik, a játékosnak lesz csapata ugyanazon az áron. Ez a garantált-nem garantált dolog egyszerre védi a játékost és a csapatot is. A játékost azért, mert elég a fizetésének megfelelő szintet hoznia, és megkapja a lóvét, a csapatot meg azért, mert nem fogja a sapkájukat évekig egy olyan játékos, aki a payday után méltóztatik úgy játszani, hogy még az 53-as keretben is luxus megtartani. Az egyedüli, amiért önhibáján kívül megszívhatja egy játékos a nem garantált tartalom miatt, az egy sérülés. Ebből a szempontból még lenne mit javítani a rendszeren. Na de az, hogy egy játékos, aki a posztja egyik legtöbbet keresője volt, évekkel a szerződése lejárta előtt megtagadja az edzést…

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

18
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x