Egyáltalán nem haladnak a tárgyalások Khalil Mack és a Raiders között. Hogy ennek mi az oka – nem tetszik Grudennek, nincs elég készpénz a csapatnál egy nagyobb szerződésre, Mack igényei túl nagyok –, azt egyelőre nem tudni. Ilyenkor azonban rögtön beindulnak az NFL rajongók és szakértők fantáziája: ha nem a Raiders, akkor hol folytathatja a zseniális pass rusher? Mi is utána néztünk a dolgoknak és találtunk 9+1 csapatot, aminek esélye lehet megszerezni Macket.
Khalil Mack jelenleg újonc szerződésének utolsó évében jár, 13,8 millió dollárt keres. Azonban nem jelent meg a Raiders edzőtáborában és jó eséllyel addig nem fog játszani, míg nem kap egy új szerződést. Így annak a GM-nek, aki szeretné őt a csapatában, rögtön hosszabbítania kell vele: ez éves szinten legalább 20, de akár 25 millió dollárt is jelenthet. Ez ugyanakkor valamilyen szinten csökkenti az értékét, hisz például Marcus Davenportért úgy adott két első kört a Saints, hogy tudták, legalább négy évig olcsó lesz.
Hogy mekkora Mack reális értéke ennek fényében, azt nehéz megállapítani. Jared Allenért egy 15,5 sackes szezon után, franchise taggel megspékelve – vagyis úgy, hogy az új csapatának szintén nagy pénzt kellett neki adnia – ért egy első és két harmadik körös picket a Vikingsnek. Mack bármennyire is jó, nem hiszem, hogy sokkal többet érne, mint egy csúcsformában lévő Allen. Azonban Brandin Cooks is első kört ért, ráadásul kétszer is, a pickek értéke pedig egyértelműen csökkent az utóbbi években.
[quote]Így Mack maximális értéke – szituációtól függően – két darab első kör vagy egy első és két második kör lehet.[/quote]
Ennek, illetve a 20-25 millió dolláros fizetésnek a függvényében néztük meg, kik jöhetnek szóba.
Akiknek nincs pénzük vagy nincs szükségük Mackre
Alapvető igazság az NFL-ben, hogy egy játékost mindig le lehet igazolni, mindig lehet annyit módosítani a szerződéseken, hogy ez beleférjen. Egy 25 milliós kontraktus azonban nem egy hétköznapi dolog, és ha megoldható is lenne, vannak olyan csapatok, amelyeknél ennek nincs realitása:
- Eagles
- Panthers
- Steelers
- Giant
- Rams
- Patriots
- Falcons
- Redskins
- Buccaneers
- Ravens
- Dolphins
- Titans
- Jaguars
Az Eagles jövőre már így is 30 millió dolláros mínuszban van, esélytelenek Mackre (meg hát nincs is igazán szükségük rá). A Jaguars is 19 milliós limittúltépéssel kezdi majd a következő évet, és bár Dante Fowler helyére nagyszerű lenne, ennek sincs realitása. A Rams Donaldot se nagyon tudja megfizetni, a többi csapat pedig 5-20 millió dollárnyi cap space-szel rendelkezik jövőre, miközben az idei szezonra sincsenek eleresztve.
- Saints
- Broncos
- Chargers
- Texans
- Vikings
- Titans
- Bengals
- Seahawks
- Cardinals
A fenti csapatoknak sincs feltétlenül pénze, de nekik még ha lenne is, akkor sem kellene Mack. A Broncosban ott van Von Miller és Bradley Chubb, a Chargersnél Joey Bosa és Melvin Ingram, a Vikingsnál Danielle Hunter és Everson Griffen, a Texansnál pedig a Watt-Mercilus-Clowney trió.
A Cardinals is elég jól elvan Chandler Jonesszal, ráadásul érte Calais Cambellről is lemondtak. A Seahawks újjáépül, a Titansnek sem feltétlen rá lenne most szüksége, a Bengals nem szokott ilyen üzleteket kötni, ráadásul nekik is elég jó edge rusher-párosuk van, a Saints pedig most adott két első kört egy passzsiettetőért. Így 11 szóba jöhető csapat maradt, amiből az egyik a Chiefs, ami a Raiders csoportriválisaként nyilván nulla eséllyel indul Mackért.
Az esélyesek
9. Dallas Cowboys Cap Space: 14,3M dollár (2018), 50,7M dollár (2019) Ellenérték: 2019-es 1. kör + DeMarcus Lawrence
Alapvetően Lawrence nem egy rossz pass rusher, de eddig igazából csak egy jó éve volt, volt sérült és eltiltott is, ráadásul franchise tag alatt játszik (17 millió dollár), akinek jövőre szintén nagy pénzt kell adni, de az üzlettel még így is nyerhet mindkét csapat. A Cowboys szerezne egy elit védőt, aki az eddigiek alapján garantáltan jó lesz, és a Lawrence-szel felszabadított pénzből hosszabbítani is tudnának vele. A Raiders pedig kapna egy első kört és gondolkodási időt, ugyanis Lawrence hajlandó franchise tag alatt is játszani.
8. Buffalo Bills Cap Space: 12,4M dollár (2018), 70M dollár (2019) Ellenérték: 2019-es 1. kör + 2020-as 2. kör + Shaq Lawson
A Billsnek rengeteg pénze van, pass rush-a viszont semmi, így nekik nagyon jól jönne egy Mack. Az első és a második kör alap, amit még egy Lawsonnal is meg lehetne fejelni: két éve ő is első körös pass rusher volt, de nem nagyon váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A tehetség viszont adott, két évig nagyon olcsó is lesz, a Raiders ezzel a koncepcióval is jól járna.
7. Cleveland Browns Cap Space: 60M dollár (2018), 22M dollár (2019) Ellenérték: 2019-es 1. kör + 2019-es 3. kör (a Patriotstól) + 2020-as 3. kör
Elfér Clevelandben egy elit EDGE Myles Garrett mellett, pénzügyileg is kivitelezhető, ráadásul pick is lenne rá. És még csak nem is kellene két második kört adni érte: a Browns jó eséllyel top5-ben választ idén is, de a top10 így is adott, e mellé egy 3. kör vége és egy 2020-as 3. kör abszolút reális ár. Kérdés, hogy Mack mennyire szeretne Clevelandbe költözni.
6. Indianapolis Colts Cap Space: 50M dollár (2018), 63M dollár (2019) Ellenérték: 2019-es 1. kör + 2019-es 2. kör + 2020-as 2. kör
A Colts nagyon jól áll pickekkel, ha oda is adják a jövő évi 1-2-t, még mindig marad egy második körösük. Pénz is van dögivel, a védelemre pedig nagyon ráfér az erősítés. Ráadásul jó eséllyel a top16-ban húznak, szóval a Raiders elég jó helyzetben lesz, ha pótolni akarná Macket.
5. Detroit Lions Cap Space: 9M dollár (2018), 38M dollár (2019) Ellenérték: 2019-es 1. kör + Ziggy Ansah + 2020-as 3. kör
A lionsös oldalakon olyan elképzelést is láttam, hogy két első kör + Ansah lenne a reális Mackért. Ez szerintem túlzás, de a sérüléseit és a fizetési igényeit figyelembe véve egy 3. körrel szerintem meg kellene dobni az ajánlatot, hogy vonzóbb legyen a Cowboysénál. A helyzet egyébként ugyanaz: a Raiders kapna egy pass rushert, aki hajlandó tag alatt játszani, illetve mellé két picket, a Lions pedig az Ansah után felszabaduló 17 millióból meg tudja oldani Mack hosszú távú szerződését. Amennyiben pedig a Lions tényleg bedob két elsőt és Ansah-t, akkor arra 99 százalék esélyt adok, hogy elfogadja a Raiders.
4. Chicago Bears Cap Space: 26M dollár (2018), 40M dollár (2019) Ellenérték: 2019-es 1. kör + 2019-es 2. kör (a Patriotstól) + 2020-as 2. kör
Ugyanaz a helyzet, mint a Coltsnál. Annyival persze vonzóbb az ajánlat, hogy a Bears nem AFC-s csapat.
3. Green Bay Packers Cap Space: 11M dollár (2018), 38M dollár (2019) Ellenérték: 2019-es 1. kör + 2019-es 1. kör (a Saintstől) + 2020-as 5. kör
A Packers az egyetlen csapat, aminek két első köröse van jövőre. Persze jó eséllyel mindkét első kör 1/24-nél rosszabb lesz, ami két Brandin Cooksnak felelne meg, így egy kései kört még szerintem hozzá kellene csapni. Esetleg még Clay Matthewst lehetne betenni a csomagba, hisz Gruden úgy is szereti az öregebb játékosokat.
2. New York Jets Cap Space: 16M dollár (2018), 81M dollár (2019) Ellenérték: 2019-es 1. kör + 2020-as 2. kör + 2020-as 3. kör
A Jetsnek nincs 2. köre, viszont szinte biztos, hogy a csapat top10-ben fog draftolni (talán a liga leggyengébb kerete van New York zöldebbik felén), de a top5 sem elképzelhetetlen. Ez alapvetően sokat ér, e mellé nem feltétlenül kellene még két második kör. Mack óriási hiányposztra érkezne, pénz lenne rá bőven, igazi win-win szituáció lenne mindenkinek.
1. San Francisco 49ers Cap Space: 42M dollár (2018), 26M dollár (2019) Ellenérték: 2019-es 1. kör + 2020-es 2. kör + Arik Armstead/2019-es 2. kör
A 49ers nagyon építkezik, egy jó pass rusher hiányzik már csak a védelemből. Armstead simán beáldozható, két évig viszonylag olcsó lenne, nem is nagyon van posztja, az első és a második kör pedig alapvetően jár egy Mackért (vagy ugye a két második kör). A Raidesnek mindkét verzió megérhetné, a 49ersnek pedig nyilván jó lenne egy Mack szintű védő egy olyan konferenciában, ahol Drew Brees, Matt Ryan, Aaron Rodgers, Matt Stafford, Carson Wentz, Russell Wilson, Cam Newton és Kirk Cousins játszik.
+1 Oakland Raiders Cap Space: 2,2M dollár (2018), 45M dollár (2019) Ellenérték: 20-25 millió dollár/év
Természetesen még mindig a Raiders a legesélyesebb Mack megtartására, bár ehhez mélyen a zsebükbe kellene nyúlni. A 2,2 millió dolláros cap space-szel ez annyira nem lesz egyszerű, bár Mack 13 milliójával azért lehet variálni, egy hosszú távú szerződéssel ez a könyvelésben például nagyot csökkenne. Csak hát nincs párbeszéd, Grudenék leginkább csak kritizálják Macket, aki ennek nyilvánvalóan nem örül. Ha tippelnem kellene, egyszerűen nincs elég valós pénze a Raidersnek ahhoz, hogy 20-25 millió dollárt (aláírási bónuszt) egyből kifizessen.
Egyáltalán nem lenne meglepő, ha Mack nem Oaklandben kezdené meg a szezont.
Legfrissebb cikkeink
- BREAKING: A Jets kirúgta Robert Saleh-t!
- A Coltsnál játszik a liga legjobb és legrosszabb irányítója is
- Derek Carr kihagyhatja a Bucs elleni csoportrangadót
- Touchdown Week #5 – Jayden Daniels MVP (?), bajban a 49ers, ideje leváltani Jacoby Brissettet
- A Saints sem volt akadály, 5-0-val kezdte a szezont a Chiefs
- Deshaun Watson a sackrekordra hajt
- Kokainbirtoklás és barátnője fojtogatása miatt letartóztatták a Patriots safetyjét
- A Panthers és a Cardinals falemberét, a Bengals cornerbackjét vesztette el a szezonra
- A Ravens megint jó úton halad, hogy megdöntsön egy elképesztő futós rekordot
- Egyre közelebb a kezdőhöz Drake Maye
- Antonio Pierce: Nem tudom, ki lesz a kezdő irányító
- A Browns és a Panthers nem cserél QB-t
- Második olvasás #5 – Az őrület folytatódik avagy a támadósorok megérkeztek
- Történelmet írtak a védelmek vasárnap
- A Vikings megállíthatatlan, a Bills és a 49ers összeomlott, roncsderbi New Englandben
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on Touchdown Week #5 – Jayden Daniels MVP (?), bajban a 49ers, ideje leváltani Jacoby Brissettet
- Csakeztne on Touchdown Week #5 – Jayden Daniels MVP (?), bajban a 49ers, ideje leváltani Jacoby Brissettet
- Fetyke on Touchdown Week #5 – Jayden Daniels MVP (?), bajban a 49ers, ideje leváltani Jacoby Brissettet
- Uatu on A Panthers és a Cardinals falemberét, a Bengals cornerbackjét vesztette el a szezonra
- Kopi3.14 on Egyre közelebb a kezdőhöz Drake Maye
- Csakeztne on Egyre közelebb a kezdőhöz Drake Maye
- atis123juve on Egyre közelebb a kezdőhöz Drake Maye
- Rambo on Egyre közelebb a kezdőhöz Drake Maye
A csere esélyét rontja, hogy jövőre azt mondjátok nagyon erős lesz a pass rush felhozatal. Gondolom a gyengébb csapatok eleve úgy gondolkodnak, hogy akkor inkább majd a drafton megoldják ezt a posztot a pénzt pedig máshova költik el (én ezt tenném). Nálam ezért kiesik Jets, Bears (ráadásul nekik jövőre égetően kelleni fog az az első kör :) ), Colts, Browns, Bills fogat. A Packers szerintem nincs abban a helyzetben, hogy egy ilyen üzletet kockáztasson (ki tudja mibe fáj majd nekik Aaron hosszabítása).
A maradék három csapat (49ers, Lions és Cowboys) esetén látnám értelmét egy ilyen cserének. Ezeknek a csapatoknak tényleg erősítést jelentene Mack és ők állnak ott az építkezésben, hogy valószínűleg megérné nekik ez a csere.
Ha engem kérdezel, én nagyon örülnék egy Mack-Ansah cserének :)
Abban nem kételkedtem! :)
A tegnapi hírek alapján én azonban már kevésbé. :) Szerintem az lenne a legjobb, ha a Raiders kifizetné! :D
Lehet, hogy engem most páran meg fognak (gondolatban), kövezni, de én is elfogadnék egy Mack-Matthews cserét.
Mack amúgy Lions drukker volt siheder korában :)
Rendes ember ez :D mondom én :D
A 49ers-nek sem érné meg, messze nincsenek win all üzemmódban, rengeteg a tátongó lyuk, melyeket be kellene tömni, és nem egy csillagra költeni. A felsorolt ellenértékekből lehetne hozni a draftról egy nagyon jó DE vagy DT-t, nagyon jó év lesz a jövő évi felhozatal (és tudom, nagyobb a rizikó egy kipróbálatlan újoncban), de biztosan lecsúszik vki a 12. és 20. pick közé. A két 2. körért egy tisztességes CB-t és egy S/LB-t. Az újonc fizetések és Mack gázsija közti értékből pedig futná egy Norwell szintű guard megfizetésére is. Ez igy nálam többet ér, mint egy csillogó sztár szerződtetése. Amennyiben kifizetné a felsoroltakat a Niners, lemondhatna az Fa-piacról és a draftról is egyszerre, gyakorlatilag megállna a fejlődésben. Ekkora ellenértéket irányitóért adnak ki a csapatok. Szerintem sem a Cowboys, sem a Packers nem bolondult meg, hogy ennyit fizessen érte. Nálam max. egy 1. kört ér egy “veterán” játékos, de inkább csak két 2. kört ( Cooks-hoz viszonyitani pedig nem kell, a Rams hülye volt, hogy ennyit adott érte, csak azon csapatok sorát fogják növelni, akik belebuktak az esztelen költekezésbe).
Nem tudom, ebben a történetben kinek drukkoljak. A Raiders megérdemli, ha teljesen leépül Gruden ámokfutásnak tűnő húzásai után. Macket valahol megértem, de azt sosem bírtam (senkinél), aki zsarolást alkalmaz. Macknek erre semmi szüksége, mindenki tudja, mennyit ér. Kivéve talán Grudent. :)
“A Raiders megérdemli, ha teljesen leépül Gruden ámokfutásának tűnő húzásai után.” A nick neved igazolja rosszindulatú hsz-edet ;)
Még ki kell várni a végét, mi lessz a hatása Gruden “ámokfutásának”. Gondolom ért annyit a futballhoz, hogy így is lehessen fogalmazni- A Raiders megérdemelné ha szárnyalna Gruden húzásai fényében.
PS: Mack-ért kár volna, de a csapat nem csak róla szól.
Just Win Baby!
Szó sincs rosszindulatról. A Raiders egy szimpatikus csapat, de ekkora hatalmat adni valakinek, aki teljesen kiesett a gyakorlatból, nem egyszerűen merész, hanem felelőtlen húzás volt szerintem. Nem ámokfutásról beszéltem, hanem annak tűnő lépésekről. Egyelőre nem sok olyan dolgot csinált Gruden, ami alapján úgy tűnik, hogy lenne koncepciója. A draft finoman szólva is érdekesen sikerült, most itt ez a Mack-sztori… Az elemzők – azaz a focihoz nálam sokkal jobban értők – sem dicsérik agyon Grudent, az meg nem érv, hogy ért a futballhoz. John Fox is nyilván értett, ezen a szinten az utóbbi években mégis vicc volt, amit művelt – AFC-győzelem ide vagy oda. Mondhatjuk, hogy a mindenkori NFL-ben a világ aktuálisan 32 legjobb vezetőedzője dolgozik, nyilván mindegyik ért a futballhoz. Ettől még simán ki fogják rúgni azokat, akik a GM-ek vagy tulajok szerin rosszul végzik a munkájukat.
Én pont a Raidersszel vagyok úgy, hogy örülnék neki, ha megint egy jó csapat lenne. Nincsenek, illetve nem voltak olyan rossz helyzetben, de Grudennek a világ minden pénzéért való szerződtetése egy teljesen kétségbeesett lépésnek tűnt, amit legfeljebb egy Brownsból néztem volna ki.
Akkor hát elnézést hogy rosszindulatúnak értelmeztem a kommentedet, de hát így jött le. Mindenesetre korrektül elmagyaráztad álláspontodat,amit veszek. Viszont én hajlamos vagyok hinni a csodákban, és abban hogy Gruden a sok negatív kritika ellenében majd jó eredményeket hoz. Nem várok kimondottan egy PO szereplést, de pozitív alapszezont mindenképp. Jó a rosterünk, ha még néhol hézagos is, de bízom benne, hogy Chucky vezetésével kihozzák a maximumot. Ha meg nem, hát vigye az ördög Chucky mestert :)