A Patriots elkapószekciója tovább gyengül, miután a csapat kivágta Kenny Brittet. A játékos még júniusban szenvedett kisebb sérülést, azóta viszont nem tudott edzeni a csapattal és a PUP (Phisically Unable to Perform) listán maradt, most viszont új csapat után nézhet.
Britt a harmadik ismertebb elkapó, akit kivágott a Patriots az edzőtábor kezdete óta, hiszen Jordan Matthewsnak és Malcolm Mitchellnek is össze kellett szednie a holmiját, mindketten bajlódtak ilyen-olyan sérülésekkel. Így pedig nem néz ki túl jól a WR-szekció a Patsnél:
- Julian Edelman: 32 éves, 4 meccs eltiltással kezdi a szezont
- Chris Hogan: karrierjének legjobb évében 41 elkapással zárt, még 2014-ben
- Eric Dekcer: 31 éves, senkinek sem kellett a szabadügynökpiacról
- Philip Dorsett: 2015-ös első körös bust
- Cordarrelle Patterson: 2013-as első körös bust, leginkább visszahordóként volt hasznos korábban
- Braxton Berrios: idei hatodik körös újonc
Persze a Patriotsról van szó, ahol Tom Brady mindenkiből sztárt csinál, de ne lepődjünk meg, ha nem pont ezzel a névsorral fog nekivágni a 2018-as idénynek a New England-i csapat és szereznek maguknak még egy receivert.
Legfrissebb cikkeink
- BREAKING: A Jets kirúgta Robert Saleh-t!
- A Coltsnál játszik a liga legjobb és legrosszabb irányítója is
- Derek Carr kihagyhatja a Bucs elleni csoportrangadót
- Touchdown Week #5 – Jayden Daniels MVP (?), bajban a 49ers, ideje leváltani Jacoby Brissettet
- A Saints sem volt akadály, 5-0-val kezdte a szezont a Chiefs
- Deshaun Watson a sackrekordra hajt
- Kokainbirtoklás és barátnője fojtogatása miatt letartóztatták a Patriots safetyjét
- A Panthers és a Cardinals falemberét, a Bengals cornerbackjét vesztette el a szezonra
- A Ravens megint jó úton halad, hogy megdöntsön egy elképesztő futós rekordot
- Egyre közelebb a kezdőhöz Drake Maye
- Antonio Pierce: Nem tudom, ki lesz a kezdő irányító
- A Browns és a Panthers nem cserél QB-t
- Második olvasás #5 – Az őrület folytatódik avagy a támadósorok megérkeztek
- Történelmet írtak a védelmek vasárnap
- A Vikings megállíthatatlan, a Bills és a 49ers összeomlott, roncsderbi New Englandben
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on Touchdown Week #5 – Jayden Daniels MVP (?), bajban a 49ers, ideje leváltani Jacoby Brissettet
- Csakeztne on Touchdown Week #5 – Jayden Daniels MVP (?), bajban a 49ers, ideje leváltani Jacoby Brissettet
- Fetyke on Touchdown Week #5 – Jayden Daniels MVP (?), bajban a 49ers, ideje leváltani Jacoby Brissettet
- Uatu on A Panthers és a Cardinals falemberét, a Bengals cornerbackjét vesztette el a szezonra
- Kopi3.14 on Egyre közelebb a kezdőhöz Drake Maye
- Csakeztne on Egyre közelebb a kezdőhöz Drake Maye
- atis123juve on Egyre közelebb a kezdőhöz Drake Maye
- Rambo on Egyre közelebb a kezdőhöz Drake Maye
Most mondanám hogy felkészül Dez Bryant, de aki ennyire nem tud routeokat futni, azt TB megenné reggelire…
Egyre inkább az az érzésem, hogy a Pats-nél úgy vannak az egésszel, hogy 2 max 3 éven belül úgyis vissza fog vonulni a csapat magja (Brady, Gronk, Edelman, McCourthey, Belichick?), ezért nem is terveznek hosszú távra. Aztán majd jön az új rezsim, kap vagy 100 milliós költőpénzt meg valószínűleg jó draftpozíciót és kiválasztja, akit akar (legalábbis ez lenne a korrekt).
Azért nem hiszem, hogy a 30 éves Britt kirúgása lenne az, ami miatt dőlnek a hosszútávú tervek. :)
A sérülésveszély miatt a QB-n kívül amúgy sem érdemes/lehet 2-3 évnél tovább tervezni senkivel, ráadásul a csapat bizonyítottan eddig csak TB nélkül nem volt versenyképes.
Laikusként azt mondanám, hogy a kulcs az alkalmazkodóképesség, a helyettesíthetőség, hogy találj egy szerkezetet, vagy sémát, ami működik és amiben cserélgetni tudod az embereket, de magát a szerkezetet is tudd minden évben módosítani, hogy az ellenfelek ne tudják teljesen kiismerni. És ennyi.
“… ráadásul a csapat bizonyítottan eddig csak TB nélkül nem volt versenyképes.”
Ez nem igaz.
ok
Szerinted mikor nem volt TB nélkül versenyképes a csapat?
Ez már kezd sok lenni. Ezek nagyon rosszkor jövő sérülések (Matthews, Britt), Mitchellt szerintem már hamarabb leírták. Berrios is sérült, ő egyébként is csak hosszabb távon lehet Edelman pótlója, Dorsett nem lesz rossz, Hogan sem, Patterson elég jó volt az eddigi előszezon meccseken, de benne valahogy nem bízom, Deckerben még kevésbé, akkor már inkább az itt meg sem említett örök PS tag Devin Lucien, aki egyáltalán nem ügyetlen, esetleg vissza lehetne hozni a Saintstől a tavalyi előszezon üdvöskéjét Carrt. De tényleg lehet, hogy a keretszűkítéseknél még bejön valaki.