AJ Green már 30 éves, ő az egyik legidősebb a Bengals csapatában, de ez egyáltalán nem bosszantja, sőt: a hosszú távú célja, hogy bekerüljön a Hall of Fame-be. Elvileg lehetne is rá esélye, hisz nála jóval rosszabb statisztikákkal is választottak már Hirességek Csarnokába játékost, bár az nem ma volt.
Green jelenleg 556 elkapásnál és 8 213 yardnál tart, előbbi a 97. legtöbb, utóbbi 87. Egy ilyen passzorientált ligában ez nem jelent semmit, a 10 ezer yard pedig jó eséllyel DeSean Jacksonnak és Demaryius Thomasnak is meglesz, ők pedig szinte biztos, hogy nem lesznek Hall of Famerek. A hét év alatt szerzett hét Pro Bowl jól néz ki, de All-Pro címből csak kettő van neki, az is második csapatos.
Soha nem volt első sem TD-kben, sem elkapásokban, sem elkapott yardokban egy adott évben. Soha nem nyert Super Bowlt, sőt még csak rájátszásmeccset sem, és nem megbántva a Bengalst, de nem biztos, hogy ez változni fog a közeljövőben. Ráadásul az egyetlen aduját is elveszítette 2016-ban, amikor nem hagyták pályára lépni: 10 meccs alatt csak 964 yardot szerzett, így még azt sem tudja elmondani, hogy ő az első és egyetlen, aki karrierje első hat évében (ami már hét lenne) mindig legalább 1000 yardot szerzett.
Ha feltételezzük, hogy nem alkot már nagyot a rájátszásban és a Super Bowlban, akkor gyakorlatilag csak a statisztikák maradtak számára. Ha példásan viselkedik a pályán és azon kívül, egész karrierjét a Bengalsban játssza le, valamint lesz mondjuk 14 ezer elkapott yardja, akkor nem kizárt, hogy negyedik-ötödik nekifutásra összejöhet neki az arany zakó. Bár erre azért nagy pénzben ne fogadjunk.
Legfrissebb cikkeink
- Derrick Henrynek vasárnap meglehet a 10 ezer futott yard és a 100 TD karrierjében
- A legjobban és a legrosszabbul kezdő újoncok
- Az idei Falcons a lehetetlen fordítások mestere
- Cousins csatlakozott az 500 yardos irányítók táborába
- Látványos, szórakoztató, hosszabbításos meccsen fordított hatalmasat a Falcons
- Sam Darnold és Kyle Van Noy is szeptember hónap legjobbjai között
- Jared Goff és Derrick Henry is a forduló legjobbjai között
- FK! FIRST Craft Beer Fantasy League 2024 – a 4. forduló
- Ha Nico Collins így folytatja, meglesz neki a 2000 elkapott yard
- Adams nem játszik a héten, legszívesebben a Jetsbe vagy a Saintsbe menne
- Az egész szezonra kidőlt a Patriots centere
- 5 szezon előtti jóslat, ami bejött, és 5 ami nem
- Minden csütörtökre egy csoportrangadó, most épp az NFC South-ból
- A Cowboyst nem érdekli Davante Adams
- Ismét kidőlt az egész idényre a Dolphins legjobb pass rushere
Legutóbbi hozzászólások
- Patrik on Látványos, szórakoztató, hosszabbításos meccsen fordított hatalmasat a Falcons
- Pedro44 on Derrick Henrynek vasárnap meglehet a 10 ezer futott yard és a 100 TD karrierjében
- Patrik on A legjobban és a legrosszabbul kezdő újoncok
- Mathisen on A legjobban és a legrosszabbul kezdő újoncok
- Csakeztne on Látványos, szórakoztató, hosszabbításos meccsen fordított hatalmasat a Falcons
- Kopi3.14 on Adams nem játszik a héten, legszívesebben a Jetsbe vagy a Saintsbe menne
- merlin on Látványos, szórakoztató, hosszabbításos meccsen fordított hatalmasat a Falcons
- Fetyke on Látványos, szórakoztató, hosszabbításos meccsen fordított hatalmasat a Falcons
Ott cseszte el hogy nem hagyta ott a tigriseket amikor lehetett. Simán megérdemelné a gyűrűt, de ahogy Fitzgerald vagy Megatron, neki sem lesz esélye rá, sajnos.
Pechje volt. Nagyon jól nézett ki a csapat, amikor aláírt hosszútávra 2015-ben. Abban az évben sokáig juthatott volna a csapat, ha a Texans nem veri meg őket teljesen váratlanul a csereként beálló T.J. Yates-sel. Akkor meg lett volna az 1.kiemelés és teljesen másképp alakult volna a PO.
Az lehet, hogy az első kiemelés meglett volna, de hogy másképp alakul a PO, abban nem vagyok biztos. látjuk, mennyire PO specialist HC-jük van.
Pats-Steelers lett volna a WC körben. Szerintem itt a Pats lett volna a továbbjutó a Chiefs mellett. Bengals-Chiefs és Broncos-Pats a kövi körben. Szerintem a Chiefst megverték volna és utána a Broncos ellen otthon favoritok lettek volna. Persze semmi sem biztos, de én ezt a forgatókönyvet tartottam volna valószínűnek. :)
Az a csapat, amelyik egy megnyert meccset képes elveszteni, mert nem képes megőrizni es hidegvérét, amelyik HC-ja évek óta nem képes kontrollálni a rosszfiúkat a csapatban, amelynek HC-ja eddig azt mutatta, hogy teljesen fogalmatlan a PO-ban, mégis mi alapján lett volna akkor esélyes és képes nyerni nem egy, hanem több PO meccset?
Mert egyik alkalommal sem a keret foci skillje miatt buktak, hanem a mentális és a coaching problémák miatt.