Nagyon érdekes volt éjjel követni a Cleveland Browns és Dez Bryant kapcsolatát, ugyanis vannak fejlemények és mindkét fél elég nyíltan beszél a dolgokról.
John Dorsey, a Browns general managere elmondta, hogy jövő héten több elkapót is próbajátékra hívnak, majd riporteri kérdésre azt is kikotyogta, hogy Dezt is nagyon szívesen látnák, ha felvenné a telefont. Nem semmi dolog egy csapatvezetőtől nyíltan odaszúrni egy szabadügynök játékosnak…
Dez egyébként aktív volt twitteren az éjjel és kifejtette a saját álláspontját. Elmondta, hogy nem bánná, ha a Brownsban játszana, de egyelőre szeretne teljesen egészséges lenni, szeretné rendbe rakni magát. Kitért arra is, hogy tavaly törött lábfejjel játszott annak érdekében, hogy a csapatát és szurkolóit kiszolgálja, de utólag úgy látja, hogy nem feltétlen volt ez jó döntés. Idén viszont szeretne teljesen egészséges lenni, hogy legjobb formájában legyen.
Később már azt írta Dez, hogy jövő héten megy a Brownshoz egy vizitre, aztán majd kiderül, hogy meg tudnak-e egyezni a felek.
Legfrissebb cikkeink
- A Patriots és a Dolphins kezdőjébe is visszatér egy elkapó
- A Browns hajlandó lehet elcserélni Amari Coopert
- Komolyabb Brandin Cooks sérülése a vártnál, valószínűtlen Anthony Richardson játéka
- A Jetstől szerzett centert a Saints
- A Packers eltiltotta a hisztiző Romeo Doubst
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 5. fordulóra
- Anthony Richardson kérdőjeles, Micah Parsons nem játszik a héten
- Több kezdő futó is kihagyja az ötödik fordulót
- Davante Adams és Malik Nabers sem játszik a héten
- TJ Hockenson hamarosan visszatérhet a pályára
- Trent Williams nem gondolkodik a visszavonuláson
- Veszélyben Mike Evans egyedülálló sorozata
- Szombati beszámoló #4 – College foci 2024
- FK! Preview #5
- Derrick Henrynek vasárnap meglehet a 10 ezer futott yard és a 100 TD karrierjében
Legutóbbi hozzászólások
- tatesz1990 on A Browns hajlandó lehet elcserélni Amari Coopert
- Fast Willie on FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 5. fordulóra
- Fast Willie on FK! Preview #5
- Jani_Kovacs on FK! Preview #5
- ThySoul on FK! Preview #5
- bjeela on Playoff Ranking #4
- Patrik on Látványos, szórakoztató, hosszabbításos meccsen fordított hatalmasat a Falcons
- Pedro44 on Derrick Henrynek vasárnap meglehet a 10 ezer futott yard és a 100 TD karrierjében
Hát ha keresik és baszik felvenni és annyit mondani, hogy kösz srácok, de hozzátok nem.
…akkor ne lepodjon meg ha nem igazoljak le? Vagy mi?
Ha egy játékos azt nyilatkozza, hogy tavaly sérüléssel játszott, a csapatát ezért nem büntethetik meg?
Ezt a kérdést szerintem nem gondoltad végig.
De, végiggondoltam. Valamikor volt egy hír, hogy megbüntettek vagy csak meg akartak büntetni egy csapatot, mert nem tüntették fel, ha egyik-másik játékosuk sérült volt. Nyilván a 13. héten már nem nagyon szokott lenni 100%-osan egészséges játékos, de pont erre irányul a kérdés. Ha úgy játszatják a játékost (aki szintén pályára akar lépni), hogy az orvosok azt nem támogatják, de a csapat erősködik, akkor mi a helyzet? Kicsit olyan ez, mint korábban az agyrázkódásokkal, amikor az orvos nem engedte volna pályára lépni a játékost, de az edző azt mondta, hogy játszhat…
Ha tudod a választ, ne tartsd magadban! :)
Csupán Bryant kijelentése alapján meszeltetnéd el a Cowboyst, ezért tartottam kissé elhamarkodott felvetésnek. Dez össze tud hordani hetet-havat. :) 2015-ben megtapasztalhatta a Cowboys, hogy milyen gyengén játszik sérülten, semmi érdekük nem fűzte őket egy sérülés eltitkolásához.
Ilyen Dez törött lábbal:
https://www.youtube.com/watch?v=vKKMfeYXC7Y
És itt egy év eleji cikk ami árnyalja a kijelentését.
https://www.cbssports.com/nfl/news/dez-bryants-advice-to-younger-players-dont-play-injured-like-i-did/