Ha előtte nem lett volna nyilvánvaló, Sam Darnold draftolásakor teljesen egyértelművé vált, hogy a Jets nem Teddy Bridgewaterrel képeli el a jövőt, így ha minden jól megy, megpróbálják elcserélni a sérülésből visszatérő irányítót. Ez a “sejtésünk” most megerősítést nyert, hiszen több olyan hír is napvilágot látott tegnap, hogy a Jets nyitott Bridgewater elcserélésére – a jó áron, a jó körülmények közt. Ez most mindenkit lesokkolt, ugye?
Ahhoz viszont, hogy piacot teremtsenek irányítójuknak, és hogy bizonyítsák, a térde kiváló állapotban van – tehát bírja a gyűrődést -, minél többet próbálják majd játszatni az előszezonban. Teddy ugyanis tavaly mindössze 9 snapet játszott a Vikings utolsó meccsén és ez sem számított túl nagy megterhelésnek, így nem látta senki őt érdemleges meccsszituációban 2015 óta. Persze az előszezon sem ugyanaz, mint az alapszakasz, de legalább azt fel lehet mérni, hogy mennyire mozog jól és hogyan bírja az ütéseket.
Bridgewater mellett egyébként a Jetsnek meg kell próbálnia minél többet játszatnia az újonc Darnoldot is az előszezonban, hogy tapasztalatot szerezzen és hogy alkalmas legyen kivezetni csapatát akár az első héten is. A legjobb forgatókönyv az lehet a Jets számára, ha Darnold és Bridgewater is remekel, hiszen akkor előzőt be lehet dobni a mély vízbe, utóbbit pedig el lehet cserélni valahová. Az persze nagy kérdés, hogy kinek fog kelleni Bridgwater, hiszen a kezdő posztok azért le vannak osztva és hacsak valami – épp Bridgwateréhez hasonló – sérülés nem történik, akkor csak valamelyik másik cserepadra mehet majd a fiatal irányító.
Legfrissebb cikkeink
- A Vikings megállíthatatlan, a Bills és a 49ers összeomlott, roncsderbi New Englandben
- TJ Watt százados lett!
- Simán nyert a Bears és a Broncos, egyre nagyobb gödörben a Rams, az utolsó pillanatban vérzett el a Steelers
- Őrült meccsen nyert a Ravens és a Giants, tovább robog a Commanders, már nem nyeretlen a Jaguars
- A Patriots és a Dolphins kezdőjébe is visszatér egy elkapó
- A Browns hajlandó lehet elcserélni Amari Coopert
- Komolyabb Brandin Cooks sérülése a vártnál, valószínűtlen Anthony Richardson játéka
- A Jetstől szerzett centert a Saints
- A Packers eltiltotta a hisztiző Romeo Doubst
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 5. fordulóra
- Anthony Richardson kérdőjeles, Micah Parsons nem játszik a héten
- Több kezdő futó is kihagyja az ötödik fordulót
- Davante Adams és Malik Nabers sem játszik a héten
- TJ Hockenson hamarosan visszatérhet a pályára
- Trent Williams nem gondolkodik a visszavonuláson
Legutóbbi hozzászólások
- ThySoul on A Vikings megállíthatatlan, a Bills és a 49ers összeomlott, roncsderbi New Englandben
- Cseh Tibor on Simán nyert a Bears és a Broncos, egyre nagyobb gödörben a Rams, az utolsó pillanatban vérzett el a Steelers
- Kopi3.14 on Simán nyert a Bears és a Broncos, egyre nagyobb gödörben a Rams, az utolsó pillanatban vérzett el a Steelers
- Kopi3.14 on A Browns hajlandó lehet elcserélni Amari Coopert
- katonadani on FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 5. fordulóra
- tatesz1990 on A Browns hajlandó lehet elcserélni Amari Coopert
- Fast Willie on FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 5. fordulóra
- Fast Willie on FK! Preview #5
Ahogy mondod, sérülés esetén, lásd Bradford esete a Vikingsel. Kérdés melyik az a csapat ahol a kezdő sérülése esetén nem a jelenlegi csere kezdene. Jöhetnek a tippek?
Csak olyan csapat jöhetne szóba aki win now módban van és megéri áldozni picket. De abban biztosak lehetünk, hogy Bridgewater nem az első számú opció egy ilyen csapatnál. Foles, Taylor, Brissett. Ők biztosan Bridgewater előtt vannak. Persze a fizetési sapka ezt befolyásolhatja.
Foles idén marad ott ahol van, Taylor simán kezdő legalábbis meglepődnék ha nem lenne, Brissett-et meg Luck múltjával tuti nem adja a Colts. Engem az érdekelne hol landolhat Teddy.
De a csapat szemszögéből nézd a dolgokat.
1. Folesért tényleg sokat kell kínálni. Ő nehezen mozdítható, mert az Eagles idén is az egyik legjobb kerettel rendelkezik.
2. Taylor kezdő lesz minden valószínűség szerint. De őt boldogan elpasszolnák szerintem, mert Mayfield a legkészebb rookie QB.
3. Brissettet meg a legboldogabban adná el a Colts egy jó ajánlat esetén, ebben biztos lehetsz. Ha Luck nem bírja, akkor nem Brissettre fognak építeni, hanem draftolnak.
Vikings
Na az szép lenne?
Ott jelenleg Siemian a backup. Ami nem fest túl jól.
Siemain Kubiak kezei alatt még kezdőként is elfogadható volt. Cserének bőven jó.
Persze ez csak fikció, de ha Kirk megsérülne, a kerethez képest gyengének érezném. Nem lenne olyan backup, mint Foles volt tavaly. Márpedig a Vikings célja idén nem lehet más, be kell jutni a PO-ba, és ott győzelmeket kell szerezni. Ez a jelenlegi backup irányítójukkal szerintem nem lehetséges, ahhoz egy elfogadható szint kevés. Mondjuk tavaly is volt egy Keenum-juk, lehet hogy Siemian-ből is lehetne meglepetésember…
Nagyon ritka az olyan történet, mint amit Foles backup QB-ként csinált. Nagyon sok mindennek össze kell állnia, hogy egy ilyen siker sztori összejöjjön. Ha Julio Jonesnak nem csúszik ki a kezei közül a labda, akkor most arról beszélnénk, hogy a papírformának megfelelően kikapott az Eagles. Szerintem a csapatoknak el kell fogadniuk, hogy ugyanazt a szintet nem fogod tudni fenntartani a cserével.
Felejtsd el.
Ha meg akartuk volna tartani Teddy-t akkor legalább egy ajánlatot tett volna elé a Vikings management. Nem tett, tehát nincs rá szükség Minnesotában.
Ha pedig Kirk megsérülne és nagyon kellene egy QB, akkor nyilván nem Teddyért cserélne a Vikings, hanem Foles-ért tepernének, de nagyon.
erről már akartam írni egy hosszabbat (elsősorban Foles kapcsán), hogy igazából rohadt kicsi az esélye és csak pár csapat van. Contendernek is kell lenni, fontos kitétel.
Szal Foles szemszögéből akit valszleg nem akarnak annyira NFC contendernek adni, a Jags, Steelers, Patriots, Chargers kvartett jöhet szóba és ennyi. Szóval elég kicsi az esélye, Bridgewaternél azért több, ott sztem nincs AFC-NFC kitétel
Foles szerintem idén marad Phillyben. Kíváncsi vagyok te (ti) kit láttok Teddy lehetséges landing spotjának.
szerintem nem lehet ezzel kapcsolatban jól jósolni, mert megpróbálnak kivárni egy sérülésre, ami bárhol lehet, de valószínűbb, hogy nem lesz ilyen csapat. Cserének meg igazából bárhová mehet
Foles elcserélését nem zárnám ki azért, ha lesz lehetőség, lecsap rá Roseman.
Már úgy értem a lehetséges jelölteket hogy melyik az a csapat ahol a jelenlegi csere-qb egy fillért nem ér és inkább az utolsó pillanatban csatlakozó Bridgewater-nek adják a karmesteri pálcát sérülés esetén. Mondok egy példát: Mariota lesérül, (nem kívánom), Gabbert helyett tuti jobb Teddy, ha jó a térde. De mondjuk a Packers simán beteszi Kizert ha Rodgersel történik valami, nem hoz másik qb-t.
szerintem majdnem mindegyik contender csapat ilyen. Packers, Eagles lehet kivétel mondjuk
De az igazi kérdés, hogy megéri ezért picket áldozni? Pl. egy Saintsnak úgy is csak Brees-zel lehet esélye a SB-ra. Ha kidőlne, akkor nem mindegy, hogy 5-11 vagy mondjuk 8-8 a csapat mérlege? Én egyedül a Jagst látom reális landing spotnak, mert ott Bortles nélkül is esélyes lenne a csapat.
Mondjuk a Vikings-nak lehet megérné, a Kirk kariier vége sérülést szedne össze mint Teddy.
Azért Bradfordot milyen jól ránk (Vikings) sóztátok. :D
Szegény Teddy, innen lesz szép felállnia.
Amúgy McCownról láttam egy videót instán, elég komoly pontossággal dobta bele kukaszerűségekbe a labdát jó pár yardról. :D
Sam Darnold az első fordulóban? Remélem ezt nem teszik meg vele, nekem úgy tűnt, még messze nem érett rá, pont az a típus, hogy lehet még padoztatni egy évet, és jobb lesz, nem rosszabb. Ott van McCown, ő szóba sem jön?
Azt meg végképp nem értem, hogyha tudták, hogy az elején irányítót húznak, minek igazolták le Bridgewatert? Vele is és magukkal is jól kitoltak. Kansast el tudom képzelni amúgy neki. Reid egy ilyen kockáztatós, második esély adós típus.
Kansas? Kockáztattak, odaadták mindenüket Mahonesért, szal ha az a terv befürdik, akkor már mindegy lesz.
Akkor mindegy lesz? Nem. Megsérülhet, besülhet, bármi történhet, az élet akkor is megy tovább. Tudod kik voltak akik tényleg all int mentek egy újoncért? A Redskins 2012-ben. Ingük gatyájuk rajta volt (3 első és egy második kört adtak az overall 2-ért), de azért biztos ami biztos a 4. körben is draftoltak egy qb-t. És Cousins végül azért megmentette őket az összeomlástól.
Az se az első héten derül majd ki.