Connect with us

Hír

Julius Thomas visszavonult!

Hét szezon után bejelentette visszavonulását Julius Thomas, hogy folytassa tanulmányait, melynek végén pszichológia szakon szerezhet majd doktorit. Thomast márciusban küldte el a Dolphins, miután 2017-ben  3 TD mellett 388 yardot szerzett.

 

 

Thomast 2011-ben a negyedik körben választotta ki a Broncos és a 2013-as, valamint 2014-es szezonjának köszönhetően (két szezon alatt 24 TD-t szerzet) nagy szerződést kapott a Jaguarstól, ahol azonban nem tudta megváltani a világot sérülései miatt. Két év után ki is vágták, ezután írt alá a Dolphinshoz 2017-ben, ahol motivációs és egészségügyi problémák miatt szintén csalódást okozott.

 

Thomas ezentúl azért tanul, hogy segíthessen azoknak a játékosoknak, akik a sérüléseket és a sok agyrázkódást nem tudják feldolgozni. Az elmúlt években szerzett tapasztalatainak köszönhetően reméli, hogy tud segíteni majd a bajba jutott társainak.

 

A korábbi TE 2013-ban és 2014-ben Pro Bowler volt, karrierje során 2406 yardot és 36 TD-t szerzett .

Legfrissebb cikkeink

Facebook

Legutóbbi hozzászólások