Connect with us

Hír

Kamara: A szart is kivertük volna az Eaglesből az NFC-döntőn

A New Orleans Saints csak másodpercekre volt attól, hogy ott legyen a konferenciadöntőben, azonban jött Case Keenum és Stefon Diggs (na meg Marcus Williams) és velük együtt Minnesota Miracle, amivel végül a Vikings játszhatott az Eaglesszel az NFC-döntőn, ahol sima vereséget szenvedtek. Alvin Kamara, a Saints futója és nem mellesleg az Év Újonc Támadója állítása szerint viszonylag könnyen túltette magát a történteken, de aztán nagyon frusztrálta, hogy a döntőben az Eagles 38 megválaszolatlan pontot tett fel a táblára a Vikings ellen. Kamara úgy érezte, hogy ha ők vannak ott, simán megverik az Eaglest.

 

 

A szart is kivertük volna az Eaglesből, mert akkor nagyon jól nyomtuk. Ha nyertünk volna a Vikings ellen, tudtam, hogy senki nem állíthat meg, miután úgy visszajöttünk azon a meccsen.

 

Azt az Eaglest persze nem lett volna egyszerű legyőzni, annyira ihletett formában játszottak. Abban viszont lehet valami, hogy teljesen más lelki állapotban érkeztek volna Kamaráék Philadelphiába egy megfordított meccs után, mint a Vikings, akik átélték a csodát és talán nehezen tudtak újra felpörögni az NFC-döntőre.

15 Comments
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
15 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
Rpi
Rpi
2018-08-09 07:36

Igen, ebből az interjúból tényleg az jön le, hogy könnyen túltette magát..oh wait..

Fetyke
Fetyke
2018-08-09 09:24

Az a meccs így olt megírva Zimmer playbookjában. :D
Nem mellékesen legközelebb (ha lesz legközelebb) simán csak meg kell futni azt a 1,5 yardot. Elhiszem, hogy rohadt frusztráló tud lenni az, ha az ember (Kamara) kezébe adják a labdát és ezzel a győzelem lehetőségét, és ő csúnyán besül a döntő pillanatban.

ui.: Ha medencébe ugorhattam volna az olimpiai döntőben, akkor én is azt gondolom, hogy simán legyőzöm Phepls-t. Ehhez csupán csak úszni kellett volna megtanulnom. :D

AwesomeOne
AwesomeOne
Reply to  Fetyke
2018-08-09 11:25

Azért a példád ég és föld a két csapat erőviszonyához képest… persze az alapja korrekt.

Debreceni József
Debreceni József
2018-08-09 09:32

Jó játékos, szeretem is a Saints csapatát (az ő megnyert döntőjük volt az első döntő amit néztem), de ezt a mi lett volna ha dolgot engedjük már el. Minden csapat tolhatna egy mi lett volna ha sztorit. Csak hogy a kedvenc csapatomnál maradjak: ha Watson nem szakítja el a térdszalagját, simán miénk lett volna a Lombardi.

ducksfan
ducksfan
2018-08-09 09:41

Megboldogult nagybátyám szokta mondani, de szeretnék még egyszer lefeküdni Cindy Crawford-dal, mert egyszer már szerettem volna. Vágyak-vágyak…

csak ezt ne
csak ezt ne
2018-08-09 10:59

Már az is baj, hogy ezen gondolkodik, az NFL-ben különösen visszaüthet, ha nem tudod a múltat feldolgozni, továbblépni. Nagyobb, hogy ilyeneket fundál ki. A legnagyobb, hogy meg is osztja a közzel. Az ellenfelek motiválása az egyik legnagyobb ostobaság. Értem, hogy a srác játékintelligenciája sokkal nagyobb, mint a kommunikációs, de a csapat segíthetne neki.

Kopi3.14
Kopi3.14
2018-08-09 11:13

Na und? Akkor a Patstől kaptak volna ki.

demonsss
demonsss
Reply to  Kopi3.14
2018-08-09 17:00

Pats drukkerként mondom , hogy nehéz elképzelni , hogy Brees ne szedte volna szét azt a védelmet és azért szerintem a NO -i Defense megtudta volna fogni Bradyéket legalább egyszer többször , mint a NE defense breeséket.

Fetyke
Fetyke
Reply to  demonsss
2018-08-09 17:54

Szerintem tévedsz! Az Eagels védelme jobb (volt és most is az), mint a Saints-é, és ők is csak nagy ritkán tudták megállítani Bradyéket.
Hogy stílusos legyek. :) Az NO-i defense egyelőre csak elemezgesse a Miennapolis Miracle-t, és küszöbölje ki az ott és az egész utolsó, fél perces drive során vétett elemi hibák sokaságát. A tavalyi NE támadósor minden drive után kétszer körbe röhögte volna a szentek védelmét.
Nem mellékesen egyébként a 2. héten találkoztak egymással, és a Pats támadói szerény 555 yardot és 36 pontot nyomtak az NO védelmére. Mindezt New Orleansban…

demonsss
demonsss
Reply to  Fetyke
2018-08-09 18:00

Hát lehet igazad van , sajnos ezt sosem tudjuk meg egy Brees vs Brady SB jó lett volna

Kopi3.14
Kopi3.14
Reply to  demonsss
2018-08-09 18:19

Szerintem a saints ellen jobban fel lett volna készülve BB. Nem lett volna esély jobb játékkal megverni őket, mert coachingban jobbak lettek volna.

kitalaltnev
kitalaltnev
2018-08-09 11:34

Csípen az ilyen jellegű kiváló cikkek jobbnál-jobb kommenteket generáló hatását.
Hál’ Isten, ma éjjeltől már elkezdjük levágni az uborkaszezon-szeleteket! :))))

Repatarurgyán
Repatarurgyán
Reply to  kitalaltnev
2018-08-09 18:41

Remélem etling odaver este.

kitalaltnev
kitalaltnev
Reply to  Repatarurgyán
2018-08-09 22:05

? Kidobálja magát, az tuti. Remélhetőleg csak a kék-piros-hehér mezesek kezébe.

Tizenkettes
Tizenkettes
2018-08-10 21:22

KAMARA részéről ez valamiféle KINCSTÁRI optimizmus volt… :)

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

15
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x