Connect with us

Hír

McCarron megsérült, tisztább a Bills QB-helyzete

A Bills eddig egy háromfejű szörnyeteggel rendelkezett irányítóposzton, hiszen az idén igazolt AJ McCarron, a másodéves Nathan Peterman és az újonc Josh Allen küzdöttek a kezdő helyért. Az éjjeli Browns elleni meccs után azonban úgy tűnik egy játékost kihúzhatunk a versenyből, hiszen McCarron kulcscsontsérülést szenvedett és ugyan pontosan nem tudjuk mennyi időre, de pár hétre biztosan a partvonal mellé szorul.

 

 

A Browns ellen épp McCarron volt a kezdő, 6 passzából 3 volt sikeres 12 yardért. Négy támadássorozatot vezethetett ő, azonban az offense összesen 7 yardot haladt előre és egyetlen first downt sem szereztek. McCarron helyére Allen állt be és egyből egy 80 yardos TD-drive-ot vezetett, amit egy nagyon szép játékkal fejezett be, ahol kikerülte a rárontó védőket és megtalálta az endzone végében elkapóját, Rod Streatert. Ő három támadássorozatot volt a pályán, 9/13, 60 yard, TD volt a mérlege. A végére Nathan Peterman is beállt, aki egyébként az előző előszezonmeccsen kezdőként lépett pályára és jól is játszott.

 

Jelenleg a Billsnek (a Buccaneersszel holtversenyben) van a legkisebb esélye SB-t nyerni a fogadóirodák szerint (200/1). A kezdő irányító kiléte továbbra is kérdés, feltehetőleg a jövő heti előszezonmeccs után lehet döntés Peterman és Allen közt.

1 Comment
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
1 Comment
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
acsdav2
acsdav2
2018-08-18 14:37

Ez így nem biztos, hogy jó forgatókönyv a Billsnek. Simán kinéz, hogy 0-4-gyel indít Allen. @Ravens, Chargers, @Vikings @ Packers. Ráadásul 3 ebből elég jó védelem, szóval nagyon kell figyelni, hogy ne törjön össze mentálisan, mert a szezon második felére jönnek a nyerhető meccsek és akkor lehet önbizalmat meríteni a győzelmekből.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

1
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x