A Seattle Seahawks háza táján mindenki tisztában van azzal, hogy a támadófal helyrepofozása kulcsfontosságú feladat a csapat számára. Nem is tétlenkedtek ezügyben John Schneiderék, ám úgy tűnik valamin ők sem tudnak változtatni.
A 2016-os draft első körében kiválasztott Germain Ifedi nagy reményekkel érkezett Seattle-be, miután a már akkor sem épp ligaelit támadófal egy elsőkörös tehetségű játékossal erősödött – papíron. A hol guard, hol tackle poszton szerepet kapó fiatal azonban semelyik poszton nem tudott még abban a gyenge falban sem kiemelkedni, a 2017-es szezonban a Pro Football Focus 79 általuk értékelt OT-ből az “előkelő” 73. helyet szerezte meg magának. Az idei év az újításról szólt, leigazolták előbb a Giants által elengedett RG-t, D.J. Flukert, majd egy korábbi játékosukat, a Bucstól kivágott J.R. Sweezyt is, aki mélyíteni érkezett guard posztra. Mindennek tetejében a tavalyi alapszakasz során megszerzett Duane Brownnal is hosszabbítottak, ezzel kívántak egy alapot adni az épülő egységnek.
Ennek a részese volt Ifedi is, egészen a tegnapi edzés végéig. Ugyanis amíg a gyakorlatok elején ő állt RT poszton, a végén már az ötödik körös újonc Jamarco Jones töltötte be ezt a szerepet. Mint kiderült, Carroll megunta azt, hogy játékosa képtelen fejlődni és tanulni a sorozatosan elkövetett hibáiból, amiért sorra nyelte a büntetéseket, és olyan pocsékul teljesített, hogy inkább egy rookie-ra bízná a feladatait. A döntés ugyan még nem végleges, de ezzel nyíltnak tekinthetjük a versenyt a kezdőért, ami a soron következő négy előszezon meccsen dőlhet majd el.
Ifedit egyébként korábbi csapattársa, Cliff Avril is erősen kritizálta, hogy megragadt a fejlődésben, és most már edzője is elengedte kegyeiből. A 24 éves játékos újoncként még RG-ként játszott, ahol 7 büntetést szedett össze, míg tavaly, immáron RT-ként ez a szám 20-ra emelkedett – ez héttel több, mint az utána lévő legtöbb büntetést szerző játékosé a ligában.
Legfrissebb cikkeink
- A Vikings megállíthatatlan, a Bills és a 49ers összeomlott, roncsderbi New Englandben
- TJ Watt százados lett!
- Simán nyert a Bears és a Broncos, egyre nagyobb gödörben a Rams, az utolsó pillanatban vérzett el a Steelers
- Őrült meccsen nyert a Ravens és a Giants, tovább robog a Commanders, már nem nyeretlen a Jaguars
- A Patriots és a Dolphins kezdőjébe is visszatér egy elkapó
- A Browns hajlandó lehet elcserélni Amari Coopert
- Komolyabb Brandin Cooks sérülése a vártnál, valószínűtlen Anthony Richardson játéka
- A Jetstől szerzett centert a Saints
- A Packers eltiltotta a hisztiző Romeo Doubst
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 5. fordulóra
- Anthony Richardson kérdőjeles, Micah Parsons nem játszik a héten
- Több kezdő futó is kihagyja az ötödik fordulót
- Davante Adams és Malik Nabers sem játszik a héten
- TJ Hockenson hamarosan visszatérhet a pályára
- Trent Williams nem gondolkodik a visszavonuláson
Legutóbbi hozzászólások
- ThySoul on A Vikings megállíthatatlan, a Bills és a 49ers összeomlott, roncsderbi New Englandben
- Cseh Tibor on Simán nyert a Bears és a Broncos, egyre nagyobb gödörben a Rams, az utolsó pillanatban vérzett el a Steelers
- Kopi3.14 on Simán nyert a Bears és a Broncos, egyre nagyobb gödörben a Rams, az utolsó pillanatban vérzett el a Steelers
- Kopi3.14 on A Browns hajlandó lehet elcserélni Amari Coopert
- katonadani on FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 5. fordulóra
- tatesz1990 on A Browns hajlandó lehet elcserélni Amari Coopert
- Fast Willie on FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 5. fordulóra
- Fast Willie on FK! Preview #5
Én elgondolkodnék azon i, hogy ha ennyire szar folyamatosan a fal, az nem csak a játékosok hibája.
Már elgondolkodtak.
https://fuzovelkifele.com/2018/01/tom-cable-kirugva/