Ahogy arról már beszámoltunk, Khalil Mack és az Oakland Raiders között nem történt előrelépést jelentő kommunikáció egy hosszú távú megállapodást illetően. Sőt, többen állítják, hogy Gruden a kinevezése óta nem is beszélt a 27 éves védővel, ami egy elmérgesedett viszonyhoz, és a Raiders-drukkerek legrosszabb rémálmához is vezethet.
Mack az ötödik éves opciója alatt játszik a 2018-as szezonban, vagyis jövőre szabadügynök lesz, így a Raidersnek mihamarabb megoldást kellene találnia, ha magához akarja láncolni Macket. Már ha akarja, az eddigi kommunikációból ugyanis erre nem tudjuk egyértelműen a választ. A 2014-es class hemzsegett a tehetséges játékosokból, akik szép lassan kezdenek meggazdagodni, de akadnak olyan példák, akikkel nem megy gördülékenyül a tárgyalás, mégsem látunk olyan viselkedést, mint a Raiders-Mack frigyben.
Kézenfekvő példa lehet Aaron Donald esete, aki a Ramsszel képtelen megállapodni, és ahogy tavaly, úgy idén is holdoutba kezdett. Csakhogy Les Snead general manager nem győzte hangsúlyozni, hogy dolgoznak a hosszabbításon, de úgy nehéz, ha Donald $25 milliós éves átlagról álmodozik. Mégsem gondolom azt, hogy a tányérdobálások közepette ne születne megállapodás, mert hát a liga egyik legjobb játékosáról beszélünk, és ezt a Ramsnél is pontosan tudják. Vagy ott van Jadeveon Clowney példája is, akiről lenyilatkozták, hogy idén biztos nem fog szerződést kapni. A sérülésekkel küszködő játékosnak ugyanis még mindig bizonyítania kell, hogy megérett a nagy pénzre, és a Texans részéről érthető az óvatoskodás. Annyi a különbség, hogy Clowney nem kezdett el holdouttal fenyegetőzni, hanem teszi a dolgát.
Hogy alakulhatott ki ez a helyzet?
Azt innen, Magyarországról csak találgatni tudjuk, de vannak rá tippjeink. Egyrészt amióta Jon Grudennek nem csak $100 milliót toltak a segge alá, hanem teljhatalmat is, felborult a Raiders szervezetén belül a felépítés. Hiába van ott general managerként Reggie McKenzie, már az idei drafton és szabadügynök piacon is inkább az látszott, hogy Gruden mozgatja a szálakat, és nem ő. Na már most, ha olyan kijelentést tesz az edző, hogy ez a védelem Mackkel is gyenge volt tavaly, ergó olyan utalást tesz, hogy nem feltétlen van rá szükség, akkor miről is beszélünk? Jelenleg ott tartunk, hogy Gruden az egyetlen All-Pro kaliberű védőjével próbál izmozni, és megteheti, mert hát akinek $100 milliót adtak a zsebébe, azt nem fogják egyhamar eltakarítani az útból. És itt visszakanyarodhatunk ahhoz, hogy a figyelem miatt megérte-e egy 10 éve nem edzősködő szakember kezébe ekkora hatalmat adni, de ez más kérdéskör.
Ha esetleg más is hasonlóan gondolkodik mint Gruden, annak ajánlom ezt az elemzést Mack játékáról:
A másik ok a kivárás, amit akár a két említett játékos szerződése is okozhat, és amit már jól ismer a Raiders, amikor Matthew Stafford és Derek Carr (ügynökei) futottak lassúsági versenyt, ahol a nyertes ügyfele járt jobban. Ahogy Donald, úgy Mack esetében sem kizárt egy $25 milliós szerződés, még akkor sem, ha a legjobban kereső védő, Von Miller “csak” $19 milliós éves átlaggal rendelkezik. Viszont ezt két éve kapta, azóta több, mint $20 millióval nagyobb lett az alap cap space a csapatoknak, amik természetesen a szerződésekre is hatással lesznek. Ráadásul Mack egy abszolút elit játékos a posztján, aki meg is érdemelne egy ekkora összegű kontraktust.
Mi lehet a megoldás?
Egy dolgot biztos kizárnék, a franchise taget. Mack úgysem írná alá, miért is tenné, hiszen idén a két tagelt DE, Ezekiel Ansah és DeMarcus Lawrence $17,1 millióért játszik, ennél meg jóval több fogja Mack markát ütni amint megkapja az új szerződését. Maradt tehát két út, amit ezek után nem nehéz kikövetkeztetni: vagy hosszabbítanak vele, vagy elengedik.
Jelen állapotok szerint hosszabbításra utaló jelek nem mutatkoznak, viszont ha nem akarják, hogy egy jobb esetben 2020-as 3. körös kompenzációs pickért távozzon, akkor még idén el kell cserélniük. Macknek a piaci értéke ugyanis elképesztő lehet, a lejáró szerződése ellenére is az első kör garantált, de lehet a többes szám használata is indokolt lenne az offernél (ezt mondjuk egy taggel is elérhetik). Aki szerint Mack nem fontos a Raiders védelmébe, az meg is érdemelné, hogy egy ilyen klasszis játékost elveszítsen, hogy aztán összedőljön alatta a kártyavár.
McKenzie ugyan nyugodtan nyilatkozik a sajtónak, hogy ő számít Mackre, és megoldást találnak a problémákra, de ki tudja, mennyi beleszólása van a dolgokba. Annyi biztos, hogy most legalább 28 csapat izgatottan várja az eseményeket Mackkel kapcsolatban.
Legfrissebb cikkeink
- A Vikings megállíthatatlan, a Bills és a 49ers összeomlott, roncsderbi New Englandben
- TJ Watt százados lett!
- Simán nyert a Bears és a Broncos, egyre nagyobb gödörben a Rams, az utolsó pillanatban vérzett el a Steelers
- Őrült meccsen nyert a Ravens és a Giants, tovább robog a Commanders, már nem nyeretlen a Jaguars
- A Patriots és a Dolphins kezdőjébe is visszatér egy elkapó
- A Browns hajlandó lehet elcserélni Amari Coopert
- Komolyabb Brandin Cooks sérülése a vártnál, valószínűtlen Anthony Richardson játéka
- A Jetstől szerzett centert a Saints
- A Packers eltiltotta a hisztiző Romeo Doubst
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 5. fordulóra
- Anthony Richardson kérdőjeles, Micah Parsons nem játszik a héten
- Több kezdő futó is kihagyja az ötödik fordulót
- Davante Adams és Malik Nabers sem játszik a héten
- TJ Hockenson hamarosan visszatérhet a pályára
- Trent Williams nem gondolkodik a visszavonuláson
Legutóbbi hozzászólások
- ThySoul on A Vikings megállíthatatlan, a Bills és a 49ers összeomlott, roncsderbi New Englandben
- Cseh Tibor on Simán nyert a Bears és a Broncos, egyre nagyobb gödörben a Rams, az utolsó pillanatban vérzett el a Steelers
- Kopi3.14 on Simán nyert a Bears és a Broncos, egyre nagyobb gödörben a Rams, az utolsó pillanatban vérzett el a Steelers
- Kopi3.14 on A Browns hajlandó lehet elcserélni Amari Coopert
- katonadani on FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 5. fordulóra
- tatesz1990 on A Browns hajlandó lehet elcserélni Amari Coopert
- Fast Willie on FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 5. fordulóra
- Fast Willie on FK! Preview #5
1. Szerintem Mack azt érzi, hogy szar lesz a csapat és nem akar itt játszani.
2. Hát, ha egy első kör az ára én szinte bármelyik GM helyében megtenném az ajánlatomat, ha van hely a sapkában. Egy Browns vagy Jets helyében biztosan.
szerintem egy első kör önmagában max top5ös (10es?) picknél opció, de még ott sem biztos, hogy megérné. Ugye mivel nagy fizetést kell adni, így ez nyilván csökkenti az értékét.
Jobb (PO-résztvevő) csapatoknál 1+2. körnek kellene lennie a minimumnak, de hát fura az NFL draftcetlik szempontjából, szóval szerintem HA lenne csere, nem kapna ennyit a Raiders. Meg kihasználják h szar helyzetben van a Raiders, így emiatt is olcsóbb lehet.
49ers érdekes opció lehetne és Macknek még költöznie sem kellene :D
Niners:D. A kérdés, mi lenne az ára? Látva a jövő évi passrush felhozatalt, egy első körnél többet nem adna érte egy csapat sem, de top5 pickkel meg már elhozható Bosa, Ed Oliver, Gary, Ferrell az elkövetkező 5évre 100-120 millát spórolva. Mack viszont már bizonyitott, kevésbé lutri. Félek, hogy nem lesz Mack elengedéséből semmi, pedig Gruden már megérdemelné.
Kérdés: Mi van Arden Key-el? Annyira megy neki az edzésen, hogy Mack ezért nem lenne fontos?
kb 1 vállvédős edzéssel szerintem semmi nincs még Key-vel :)
1. Akinek van pénze idén és jövőre, de félhetően magasan draftol és így nem éri meg nekik, az a Colts, Browns, Bills, Jets
2. Akinek van pénze, és középmezőnyben fog vélhetően draftolni az a 49ers, Titans, Texans, Bengals, Cowboys, Bears, és talán még a Seahawks
Ezek közül talán a 49ers és a Titans lenne a legérdekesebb.
Én még bedobok egy 3. alternatívát: Packers
Mellette szól:
1. van 2 db elsőkörös pick
2. Matthews és Wilkerson is 1 éves szerződésen van
3. évről évre gyengül a pass-rush
4. pénzügyileg is talán még beleférhet
5. még 4-5 évig biztos playoff esélyes csapatban játszhatna
Ellene szól:
1. Rogers esetleges megaszerződése
2. Gutekunst jövőévi draft tervei (lehet felcserélünk egy jó edge-ért)
3. Matthews-Wilkerson-Cobb-Dixs lejáró szerződése (bár Dixen kívül lehet egyikért se nagy kár, ő meg ugye safety-fizuval maradhatna)
Nem lenne semmi,ha a Packersben kötne ki, de szerintem nem esnek át a ló túlfelére, attól, hogy nyitottak az FA-piac felé, még mindig inkább draftról hoznak fiatalokat, főleg, hogy jövőre bőséges a választék is, és pár helyet hajlandók feltradelni is, ha csúszna vki. A Texanst is kizárnám, Watt és Clowney bőségesen elég lesz, van még lyuk bőven a rosteren. Cowboysnál a cap, a Seahawksnál pedig a rebuild végett sansztalan.A Bears viszont besunnyogna érte mindenkit megelőzve.
A Cowboysnak sajnos pénze nem nagyon lenne Mackre,és reményeim szerint nem is a középmezőnyben végeznek :D DE örülnék neki nagyon,de D-Law-t is meg kell fizetni jövőre,aztán meg majd Prescott és Zeke szerződése is,ami necces :/
A Browns meg a Jets sem igen lesz jobb, mint a Raiders. :)
Melyik az a három csapat? :D
Tárt karokkal várjuk a Bay Area szebbik felén:D
Álmodozom. De jó lenne, ha lenne végre Green Bayben puss rush!
Mondjuk Rodgerset szerintem is elcserélhetnétek Mack-re. :D
A viccet félre téve ha jól tudom nálatok nincs annyi pénz amibe Mack fizuja hosszú távon bele férne. Ti most ARod szerződéshosszabbítására spóroltok.
Tudom. Ezért is írtam, hogy álmodozom. :D Nagyon meglepne egy ilyen fordulat.
Hát Ryan lesérült, úgyhogy vélhetően gyakran lesz bemozgatva Matthews, ami a gyenge pass rush-t még tovább gyengíti. Jövőre eleve lejár neki is meg Wilkersonnak is a szerződése. (Perry meg sérülékeny és igazából eleve csak 1 igazán jó évi volt) Egy első kört és évi 20 millát még talán ki tudnánk köhögni ha Mack beéri ennyivel (sztem reális lenne) és Rogers is, hogy csak jövőre hosszabbítunk vele 32-35 milla/évért. Feltehetően, ha Wilkersont nem igazoljuk le, akkor ez sokkal valószínűbb lenne, de így is adok neki 10-20%-ot
Ha kint van, se a régi. :( Vagy túl régi. :D TT biztos nem lépte volna meg, Gutekunst talán. De nem reménykedem, csak álmodozom.
A visszavonuló Brian Robison helyére jöhetne Griffen padtársának, csak hogy masszívabb legyen az a lila fal :)
Ott már Hunter játszik, annyival kevesebb pénzért, amennyivel nem érne többet Mack játéka. Szerintem elég masszív lesz az a védőfal így is. :)
És ott sem lenne rá legalább 15-20 milla.
Így átgondolva a dolgot kockázatos lenne elcserélni Mack-et, de van benne ráció.
Az idei év az újjáépítés kezdete lesz Oaklandben. Szerepeljenek bármilyen rosszul is, még biztosan kitart a türelem Gruden irányába, tehát gondolom, hogy olyan nagy eredménykényszer nincs. A lényeg, hogy mire a csapat költözik Las Vegasba, addigra legyen egy ütős, PO esélyes társaság. Márpedig mindenki azt mondja, hogy a jövő évi drafton nagyon jó lesz a választék passzsiettetőkből. Elcserélik Mack-et egy jövő évi első körért és feláldozzák az idei évet, de a drafton húznak majd 2 passzsiettetőt. És a védelem is sokat erősödik, meg pénz is marad. Hogy is mondta valaki: “Őrült beszéd, de van benne rendszer.” :)
Cop mortem? :)
Ha Mack-et el is cserélik, vagy bárhogyan is megszabadulnak tőle, annak valószínűleg meg van az oka.(Bár személy szerint a Raidersben szeretném továbbra is látni.) Valamiért hiszek Grudenben, lehet csak azért mert ez a csapat a szivem csücske és a remény végtelen. Rengeteg negatív kritikát kap Chucky de ennek ellenére is látom a fényt ?(nem azt az alagút végén)
Just Win Baby!!!
Csak ne én legyek aki átkozni fogom magam is, meg az egész Új Gruden érát.
Nagyon kockázatos és megosztó volt a Raiders draftja, de pár rizikós tehetséget mélyen áron alul hoztak el (Hurst, Key), akik ha beválnak, nagyot dobhatnak a csapaton. Key-ért imádkoztam, hogy hozza el a Niners a 3. körben, ennyit megért volna egy próba, passrushból elég nagy a hiány nálunk is. Millerre leszek kiváncsi, eddig nagyon verik érte mindenhol. Hurstnek megcsak szurkolni tudok, emberileg tényleg kilóg a sok ottani arcból. Azt nem tudom, bejön-e neki ez a megkérdőjelezhetetlen főnök stilus, egyszer már sikerült, de most inkább a nyugalom helyett konfliktusokat gerjeszt. Persze, lehet előbb vihart kell csinálnia, hogy minden elcsendesedjen az őltözőben.