Connect with us

Érdekességek

635 nap. Primetime. 14 pontos hátrány – Így állt fel a Browns

635 nap. Ennyi idő telt el a Browns most éjjeli és az azt megelőző győzelme között. Ráadásul nem is akárhogy sikerült összehozni ezt a győzelmet, hiszen a félidő előtt megsérült a kezdő irányító Tyrod Taylor, így az újonc, egy snapet sem játszó, sőt, az első csapattal nem is edző Baker Mayfieldnek kellett beállnia 14 pontos hátrányban.

 

 

Az utóbbi egy évtizedben a Browns 1-72-1-es mérleget tudott felmutatni, ha a meccs bármely pontján 14 pontos hátrányban voltak és 1-39-es mérleget, ha az első félidőben álltak így. Aztán jött Baker Mayfield és végre győzelemre vezette a barnákat.

 

Egy másik érdekes statisztika, hogy ez volt az első főműsoridős győzelmük 2014 óta, akkor a Bengalst verték el novemberben. Persze nem is szerepeltek sokat primetime-ban, de akkor is. Mostantól pedig nem a Brownsé a leghosszabb nyeretlenségi széria az NFL-ben, hanem a Texansé 8 vereséggel, a második helyen pedig a Raiders tanyázik hat vereséggel.

Legfrissebb cikkeink

Facebook

Legutóbbi hozzászólások