Elképesztően hihetetlen érdekességre, statisztikára bukkant a cleveland.com, ugyanis arra derítettek fényt (eddig vagy nem vett észre senki, vagy elsiklottunk felette), hogy a liga negyedének csereirányítójának szerepében korábbi Browns játékos tetszeleg jelen pillanatban.
Ez tehát azt jelenti, hogy jelenleg nyolc csapatnál egy rossz snapre van a kezdőtől egy olyan irányító, aki nem volt elég jó ahhoz, hogy irányító legyen Clevelandben.
DeShone Kizer, Green Bay Packers
Kizer 15 meccsen kezdett a Brownsban tavaly, aztán elcserélték Rodgers mögé, hogy megvívjon Hundley-val, amit sikeresen vett, hiszen Hundley-t elcserélték Seattle-be.
Cody Kessler, Jacksonville Jaguars
Kessler nyolc meccsen kezdett a Brownsban 2016-ban, majd egy hetedik körös pickért cserélték Jacksonville-be, ahol ő lesz a csere Bortles mögött.
Colt McCoy, Washington Redskins
McCoy 21 meccsen kezdett a Brownsban 2010 és 2011 közt. Most Alex Smith cseréje és nemrég kapott egyéves szerződéshosszabbítást.
Josh McCown, New York Jets
McCown 11 meccsen kezdett a Brownsban 2015 és 2016 közt, majd a Jetsbe távozott, ahol most az idén draftolt Sam Darnoldot mentorálja.
Brian Hoyer, New England Patriots
Hoyer 16 meccsen kezdett a Brownsban 2013 és 2014 közt, tavaly pedig San Franciscóból került a Patriotshoz.
Brandon Weeden, Houston Texans
Weeden 20 meccsen kezdett a Brownsban 2012 és 2013 közt, majd egy meccset nyert is a Texansban, kivágták, majd újraigazolták most márciusban.
Brock Osweiler, Miami Dolphins
Osweiler ugyan nem játszott a Brownsban, de náluk töltötte az edzőtábort, miután egy második körös picket kaptak azért a Texanstól, hogy átvállalták a fizetése nagy részét. Jelenleg a Miami második számú irányítója, bár közel volt ahhoz, hogy kivágják.
Robert Griffin III, Baltimore Ravens
RG3 öt meccsen kezdett a Brownsban 2016-ban, jelenleg pedig hivatalosan a Ravens második számú irányítója. Az jó kérdés persze, hogy meddig meddig, sokan egy cserét vizionálnak a számára, hiszen nem fogják Lamar Jacksont harmadik számú irányítóként tartani sokáig a rosteren.
Legfrissebb cikkeink
- TJ Watt százados lett!
- Simán nyert a Bears és a Broncos, egyre nagyobb gödörben a Rams, az utolsó pillanatban vérzett el a Steelers
- Őrült meccsen nyert a Ravens és a Giants, tovább robog a Commanders, már nem nyeretlen a Jaguars
- A Patriots és a Dolphins kezdőjébe is visszatér egy elkapó
- A Browns hajlandó lehet elcserélni Amari Coopert
- Komolyabb Brandin Cooks sérülése a vártnál, valószínűtlen Anthony Richardson játéka
- A Jetstől szerzett centert a Saints
- A Packers eltiltotta a hisztiző Romeo Doubst
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 5. fordulóra
- Anthony Richardson kérdőjeles, Micah Parsons nem játszik a héten
- Több kezdő futó is kihagyja az ötödik fordulót
- Davante Adams és Malik Nabers sem játszik a héten
- TJ Hockenson hamarosan visszatérhet a pályára
- Trent Williams nem gondolkodik a visszavonuláson
- Veszélyben Mike Evans egyedülálló sorozata
Legutóbbi hozzászólások
- Kopi3.14 on Simán nyert a Bears és a Broncos, egyre nagyobb gödörben a Rams, az utolsó pillanatban vérzett el a Steelers
- Kopi3.14 on A Browns hajlandó lehet elcserélni Amari Coopert
- katonadani on FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 5. fordulóra
- tatesz1990 on A Browns hajlandó lehet elcserélni Amari Coopert
- Fast Willie on FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 5. fordulóra
- Fast Willie on FK! Preview #5
- Jani_Kovacs on FK! Preview #5
- ThySoul on FK! Preview #5
Készül Baker Mayfield…. ??
Ja most még megúszta Osweiler,de megkapta a nyakára Luke Falk-ot … :”D
Tiszteletbeli említést érdemel: Kevin Hogan.
Ha jól emlékszem egyszer kezdett a Brownsban. A preseasont a Redskinsben töltötte, most pedig a Broncosban Chad Kelly mögött 3. számú QB.
Ha Osweilert (soha nem kezdett a Brownsban) és Hogant is félnek vesszük (jelenleg nem második számú), akkor meg is van a liga negyede :)
Ez persze kisebb részben szól a ligáról, nagyobb részben a Browns korábbi minősíthetetlen döntéseiről.
Colt McCoy, Cody Kessler, Brandon Weeden, DeShone Kizer a Browns saját választásai. Egyikük sem bizonyította (eddig), hogy NFL kezdő szintű játékosok. Talán Kizernek még van esélye erre, a többiek max. cserék lesznek már. Egy első, egy második és két 3. kör bánta.
McCown kis túlzással már mindenhol játszott (10 csapat szerződtette az NFL-ben), ahol igazi lehetőséget kapott többnyire megfelelt, a Brownsban is. Igaz győzni vele is csak egyszer sikerült, de az ő teljesítménye szerintem nem volt túl rossz.
Hoyer Pats backup volt most is az, közben a Clevelandben 2014-ben volt egy elég rossz idénye, 7-7-nél váltották fel Johnny Manziellel. Azóta 50 meccset játszott a Browns és négyet nyert meg ezek közül. Aztán a Texansban és a 49ersben is megmutatta, hogy gyenge közepes NFL irányító így került vissza a kiinduló állomásra.
RGIII és Osweiler története közismert. A Browns csak egy apró kitérő volt az esetükben.
Az alábbi irányító választások és igazolások közül egyedül Osweiler volt logikus döntés, hisz lényegében egy draft cetli vásárlásáról szólt az üzlet. Az összes többi elhibázott lépés volt.
Most sok-sok év durva mellényúlásai után a jelenlegi irányító párosban nagyon is látom a felemelkedés lehetőségét, viszont ehhez elengedhetetlennek érzem a HC cserét.
Nem mellényúlásokról van szó,hanem hihetetlen sok összegyült böszmeségről.
Például ha annak idején manzielt már az elején nyakonverik és megmondják neki hogy “viselkedsz,vagy repülsz”,akkor nem lett volna bust.
Ez megint egy annyira félre vezető szalagcím, hogy néha tényleg azt gondolom, hogy nektek a Borsnál vagy a Bliknél kéne dolgoznotok :D a cím totál arra utal mintha ezeket mind a Browns draftolta volna, erre olyanok is vannak benne akik épp csak megfordultak a csapatnál. És mi ez a vastagon kiemelt szöveg, mintha az említett játékosok a liga kiválóságai lennének, bezzeg a Borownsnak nem voltak jók, arról nem beszélve, hogy nem feltétlen azért lettek elcserélve mert nem voltak elég jók a csapatnak.
Nehogy már ez Bors meg Blikk szintű clickbait legyen… akkor olyat írnánk, hogy NEM HISZED EL HOGY MILYEN JÓK A BROWNS KORÁBBI IRÁNYÍTÓI!!!!!!!
A cím pontosan arra utal, ami írva is vagyon a cikkben, azaz hogy a Brownsban játszott a liga csereirányítóinak negyede. A vastagított szöveg pedig arra akartam utalni, hogy ezek a QBk arra sem voltak jók, hogy a Brownsban megmaradjanak, ellenben egy balszerencsés snapre vannak attól, hogy sokkal nagyobb presztízsű csapatoknál legyenek kezdők.
Tényleg nem tudom, hogy lehetett volna “kevésbé blikkes” címet adni, ami nem rohadt hosszú vagy rohadt unalmas. “Nyolc csapatnál is olyan csereirányító van, aki valaha egy pillanatra is megfordult a Brownsban.” Így jobb lett volna? Vagy nem tudom mit vártok el tőlünk ilyen szempontból. Próbálunk érdekes címet adni, hogy el is olvassák az emberek a cikkeinket és ne csak magunknak írjunk. Szerintem ez egyáltalán nem összetévesztedő azzal, hogy bármit megcsinálunk azért, hogy kattintsatok, félrevezetünk mindenkit és tartalom nélküli cikkeket gyártunk, mert ebből rohadt sok bevételünk lenne.
Mondjuk ha nem így fogalmazol, a Browns ADJA azokat az irányítókat, akik egy két meccsen játszottak a csapatban, vagy megfordultak a TC-ben, ez nem félrevezető?! Aha értem… A vastagon szedett részről meg csak annyit, hogy mint írtam is, és lehet ez meglepő, de nem feltétlen azért küldték el őket mert nem voltak elég jók, kezdőnek legalábbis semmikép, de itt kb úgy jön le mintha bezzeg most mekkora királyok, mert cserék, és őket csak egy snap választja el attól, hogy kezdők legyenek, amúgy ez is ötös, sokkal magasabb szintre emeli így státuszukat, mintha szimpla csereirányítóként beszélnénk róluk. Szóval erősen félreértelmezhető, mondhatnám hatásvadász lett, és ezt te is pontosan tudod szerintem :D