Lebukott a Ravens, amiért csaltak még az előszezonban megszegték az NFL meccs közbeni kommunikációjára vonatkozó szabályait. Ezért 200 ezer dolláros büntetést szabott ki a liga a csapat számára.
A liga szabályai tisztán kimondják, hogy egyszerre csak egy játékos lehet a pályán olyan sisakban, amelyikben működik az edző-játékos kommunikáció. A Ravensnél pedig egyszerre ketten is így léptek pályára. Azt nem tudjuk, melyik két játékosról van szó, de talán két irányítóról, hiszen többször is kísérleteztek azzal, hogy a Joe Flacco – Lamar Jackson – Robert Griffin III trióból ketten is a pályán voltak. Ilyenre egyébként már az alapszakaszban is volt példa, azonban arról még nincs infó, hogy akkor megszegtek volna bármilyen szabályt is.
Ez idén már a második vétsége a Ravensnek, hiszen júniusban két OTA-edzésnapot elvettek a csapattól, illetve pénzbírságban részesítették Steve Bisciotti tulajdonost és John Harbaugh főedzőt is, amiért az edzésekre vonatkozó szabályokat sértették meg.

Legfrissebb cikkeink
- Pontrekordot állítottak fel az ex-Alabama játékosok
- A vasárnapi meccsekre is bevásárolná magát a Netflix
- Ittas vezetés miatt letartóztatták a Ravens guardját
- Még nagyobb bajban Justin Tucker: már 16 masszázsterapeuta perli
- Franchise taget kaphat Tee Higgins
- Van már kiút? – Saints FA-kitekintő
- Végre fény van az alagút végén – Broncos FA-kitekintő
- Csak egyetlen 1/1-es nyert bajnoki címet az őt draftoló csapattal az elmúlt 25 évben
- Mindössze két 2012 után draftolt irányító nyert kezdőként Super Bowlt
- A Vikings megpróbálja megtartani Aaron Jonest
- Az NFC East az egyetlen divízió, ahol minden csapat többszörös bajnok
- Ha 15+ győzelmet szerzel, akkor hagyj fel minden reménnyel
- Megmenthető a dinasztia? – Chiefs FA-kitekintő
- Irány a duplázás – Eagles FA-kitekintő
- A tehetség nem elég: Dion Jordan elrettentő példa a jövő generációjának
Legutóbbi hozzászólások
- Sigismundus on Még nagyobb bajban Justin Tucker: már 16 masszázsterapeuta perli
- Geiz on Még nagyobb bajban Justin Tucker: már 16 masszázsterapeuta perli
- Cseh Tibor on Pontrekordot állítottak fel az ex-Alabama játékosok
- AdrenalineJunkie on Még nagyobb bajban Justin Tucker: már 16 masszázsterapeuta perli
- Pedro44 on Ittas vezetés miatt letartóztatták a Ravens guardját
- Zotya on A 2025-ös Super Bowl döntő pénzügyi hatása a sportfogadási iparágra
- Miloo on Pontrekordot állítottak fel az ex-Alabama játékosok
- Zotya on Az NFC East az egyetlen divízió, ahol minden csapat többszörös bajnok
Így könnyű tökéletes előszezont produkálni :D
Ez a büntetés biztos földhöz vágja őket és elgondolkodnak azon, amit tettek :D
Draftjogok? Ja tudom, azt csak a Patriots-tól.
Egyébként szerintem se komoly ügy, ahogy a Patriotsos ügyek se voltak azok. A Bountygate óta nem láttam komoly ügyet, mégis repkedtek a brutál bírságok/büntetések.