Bizonyára sokan hiányoljátok azt a rovatunkat, ahol fogadási tippeket, ötleteket, tanácsokat adunk az éppen aktuális meccsnapokra. A jó hír, hogy nem lesz többé hiány ebből sem, hiszen közös projekt indult el a Sport TV nagyszerű kommentátora, Kun Zsolt és a Fűzővel kifelé! által, ami pont ezt az igényt elégíti ki.
Valószínűleg sokan ismeritek már Zsoltot, művésznevén Makát, hiszen amellett, hogy hétről hétre feltűnik Kovács Sanyi, Bencsics Márk vagy éppen Buday Zoli oldalán, mi is írtunk róla egy kétrészes portrét (első rész —> ITT, második rész —> ITT), ahol bemutattuk, hogyan is keveredett ő a Sport TV képernyőire. Nos, Maka ötletén felbuzdulva, belevágtunk ebbe a kis sorozatba, ami eddig egészen jól sikerült, még akkor is, ha nem minden tippünk ült.
A projekt lényege, hogy egy kötetlen videó keretein belül előre tekintünk az elkövetkezendő játékhétre és megbeszéljük, ki mire tenne, milyen fogadási ajánlatokat tart kecsegtetőnek. Fogadjátok szeretettel a negyedik heti adást, ami ha esetleg nem venne el kellő mennyiségű percet a napotokból, akkor nézzétek vissza az első, második és harmadik fordulóra készült felvételeket is.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Jamal Adams fejében megfordult a visszavonulás
- Chandler Jonest letartóztatták
- Korai Heisman-figyelő
- Sérülésjelentés a 4. forduló előtt: hosszú a lista
- FK! Preview #4
- A Chargers kiváló centere és több elkapó is IR-re került
- Damar Hamlin a hétvégén tényleg visszatér!
- Hosszabbított tight endjével a Rams
- Watson úgy gondolja játszani fog
- Még mindig nem tudjuk, játszik-e Garoppolo a héten, vagy hogy ki helyettesítheti
- Változtat a fogadási szabályzatán az NFL, Jameson Williams már jövő héten visszatérhet
- Veszélyben lehet Deshaun Watson játéka egy vállsérülés miatt
- 3 első körös pick és 300 millió dollár csak ennyire elég?
- Playelemzés – Rondale Moore futott touchdownja
- A Saints Bill Belichick trónjára pályázik
Legutóbbi hozzászólások