Connect with us

Hír

Conner kezdhet az első héten Bell helyén

Le’Veon Bell tavaly ilyenkor már a Steelers rendelkezésére állt és megkezdte az edzéseket, felkészülve az első fordulós összecsapásra. Úgy gondoltuk, hogy idén is ez a terve, azonban egyelőre, négy nappal a pittsburghiek Browns elleni nyitómeccse előtt még folytatja holdoutját. Ez pedig azt jelenti, hogy a Steelersnél készek James Connert kezdetni, ráadásul akkor is, ha Bell esetleg megjelenne és játékra késznek nyilvánítaná magát.

 

 

Bell tavaly egyébként nem kezdte jól a szezont, a Browns ellen 10 futásból 37 yardig jutott, majd a második héten a Vikings ellen 27 futásból 87 yard jött össze neki, így joggal feltételezhetik a Steelers szimpatizánsai, hogy idén is lassan kezdené az idényt, miután kihagyta a felkészülést. Bell idén összesen $14,55 milliót keresne a franchise tag alatt, azaz meccsenként 856 ezer dollárt bukna, ha nem jelenne meg. Vagy ha a Steelers úgy döntene, hogy kihasználja a kéthetes úgynevezett “roster exemption” opcióját, amivel az első két fordulóra partvonal mellett tarthatná egyik legnagyobb sztárját, amíg fel nem veszi a ritmust – spórolva ezzel kétszer 856 ezer dollárt.

 

James Conner kifejezetten jól mutatott az előszezonban, és ugyan a rákot is legyőző futó egyértelműen nincs Bell szintjén, kíváncsian várhatjuk, hogy mit tud produkálni az alapszakaszban a Steelers támadósorában.

5 Comments
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
5 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
Doppelspeiche 154
Doppelspeiche 154
2018-09-05 10:05

Tavaly is kellett neki 4-5 fordulo mire formäba került. Az mär most biztos, h kesöbb kezdi a szezont, mint tavaly. Vagy az elsö meccsnapon fog megjelenni vagy kihagy 2 fordulot es a Tampa ellen akar kezdeni szerintem.

Debreceni József
Debreceni József
2018-09-05 13:07

Akik Bellt draftolták fantasyben:
https://tenor.com/view/imout-bye-gif-4989183

Lesy87
Lesy87
2018-09-05 20:01

Kitaláljátok kik a futóim fantasyben? Bell és McKinnon. LOL

Fetyke
Fetyke
Reply to  Lesy87
2018-09-05 23:06

:(
Gyorsan igazold le az egyik helyett A. Petersont. Hátha nem vitték még ki nálatok. A Redskinsben ő lesz a kezdő. Hátha… Végül is mit veszíthetsz… McKinnonnál csak többet fut. :)

Lesy87
Lesy87
Reply to  Fetyke
2018-09-06 19:19

Alfred Morris-t akartam, de a waiverről felszedték előlem, így maradt Conner. Első körösöket nem lehet eldobni,de fog még Bell játszani szerintem. Petersont draftolták, meg én nem is bízom benne, de azért köszi. :)

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

5
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x