Ryan Fitzpatrick parádés szezonon van túl eddig, többek között ő lett az első az NFL történetében, aki egymás után három meccsen is 400+ passzolt yardot dobott. Ha még egyszer összejönne ez neki, akkor beállítaná Dan Marino (1984) és Peyton Manning (2013) rekordját, még két 400+ yardos mérkőzéssel pedig abszolút csúcstartó lenne.
Persze a sok 400 yardos mérkőzés nem feltétlenül jelenti azt, hogy automatikusan győz a csapata. A Steelers ellen ugyanis három INT-t is dobott, végül három ponttal kapott ki a Bucs. Ez volt egyébként Fitzpatrick 15. olyan meccse, amikor legalább három interceptiont dobott, egyiket sem sikerült megnyernie a csapatának.
A Bucs irányítója jelenleg 1230 yarddal és 11 passzolt TD-vel áll: előbbi a legtöbb a ligában, utóbbi a második Patrick Mahomes 13 TD-je mögött.

Legfrissebb cikkeink
- Asante Samuel Jr. nyakműtéten esett át, legkorábban júliusban írhat alá valahová
- Az Eaglest Black Friday alkalmával, a Chiefst karácsonykor láthatjuk kiemelt idősávban
- A Browns kiváló linebackere kihagyja a teljes szezont – veszélyben a karrierje is
- A George Pickens hullámvasút
- Az őrület biztos jele – Bengals draftértékelő
- BREAKING: Megvan milyen meccsek lesznek idén Európában
- Trey Hendrickson egyre mérgesebb a Bengalsra
- BREAKING: Eagles-Cowboys meccsel kezdődik a szezon!
- A Bengals már megint a védőin garasoskodik
- Egy bustot kivágott, kettőt leigazolt a 49ers
- Van egy álmom – Bears draftértékelő
- Triple Coverage #602* – Minden csapat legnagyobb kérdése a draft után – NFC
- A Jetsnél köthet ki a teljes Williams-család
- Jaylon Smith visszatér!
- Szinte biztos, hogy Nick Chubb nem tér vissza a Brownshoz
Legutóbbi hozzászólások
- Miloo on Az őrület biztos jele – Bengals draftértékelő
- Pedro44 on Az őrület biztos jele – Bengals draftértékelő
- Csakeztne on Van egy álmom – Bears draftértékelő
- bjeela on Van egy álmom – Bears draftértékelő
- katonadani on Van egy álmom – Bears draftértékelő
- Cseh Tibor on A Bengals már megint a védőin garasoskodik
- Cseh Tibor on Van egy álmom – Bears draftértékelő
- bjeela on Van egy álmom – Bears draftértékelő
Marino és Manning rekordjai egy szezonon belül értendőek vagy eddig nekik a karrierjük során volt 4 db 400+ yardos meccsük?
Kiindulva a pälyafutäsukbol en egy szezonra gondolnek.
Marino:84′-September 30,November 4,December 2,December 9, +85′-January 6
86′-September 21,November 16,December 14
Manning:13′-September 5,October 6,December 1,December 22,+14′-January 19,