Connect with us

Beharangozó

FK! Preview #1

Az első fordulóban az NFL mindössze egy olyan meccset szervezett, ahol két tavalyi rájátszáscsapat méri össze erejét – ezt pedig már láttuk is a nyitómeccsen. Ettől még nem kell aggódni, vár ránk sok nagyon jónak ígérkező találkozó a 2018-as szezon első fordulójában. FOOTBALL IS BACK!

A Kandalló Kézműves Pub műsorán

San Francisco 49ers @ Minnesota Vikings 19.00, Gamepass

A Vikings az utóbbi 10 hazai meccsén 13,4 pontot engedett csupán átlagban, egyedül a Saints tudott 20 pont fölé jutni a tavalyi konferenciadöntőben. Fel van adva hát a lecke Shanahannek és Garoppolónak, az már egyszer biztos. Érdekes aspektusa lesz a meccsnek, hogy a négy legjobban fizetett irányító közül kettő is a pályán lesz, ráadásul a top4-ből ők ketten mutatták a legkevesebbet egyelőre.

A Vikings egy nagyon jól összerakott csapat, egy achilles-sarka van csupán, ez pedig a támadófal. A kiváló passzsiettetéssel rendelkező csapatok ezt kihasználhatják az év során, ráadásul Cousinsnak is az a gyengéje, ha folyamatos nyomás van rajta. A 49ers viszont nem rendelkezik igazán jó pass rush-sal, így borzasztóan nehéz dolguk lesz fölülmúlni a vikingeket.

Vajon ez lesz Jimmy Garoppolo profi karrierjének első veresége? A tippjeink alapján igen.

Houston Texans @ New England Patriots 19.00, SportTv

A Patriotsnak szokása kicsit gyengébben kezdeni az évet, így az első két fordulóban meggyűlhet a bajuk a Texansszal, illetve a Jaguarsszal. A houstoniaknál ráadásul idény elejéről lévén szó még mindenki egészséges, így teljes arzenállal nézhetnek szembe Belichickékkel. Ez ugyebár azt jelenti, hogy a támadóoldalon Deshaun Watsonnal és DeAndre Hopkinsszal, a védőoldalon pedig Wattal, Clowney-val, Mercilussal, a Cunningham-McKinney LB-párossal és az újjáalakított secondaryvel, Tyrann Mathieu-val megerősítve. Azért ez elég félelmetesen hangzik, főleg hogy újra Romeo Crennel irányítja a defense-t. Persze ha a liga legrosszabb támadófalát akkor és ott verik meg az ellenfelek, amikor és ahol csak akarják, akkor bajban lesznek.

A Patriots cudarul áll elkapókkal, úgyhogy érdekes lesz figyelni, hogyan oldják meg ezt a helyzetet, mennyire lépnek fel a futók, vagy akár a második tight end, Jacob Hollister. Vagy talán valamelyik receiver tud meglepetést okozni és nagy meccset tud produkálni. Egyébként a Texans épp a szélen sebezhető a leginkább, de jó kérdés, hogy a Patriots ezt mennyire tudja majd kiaknázni a limitált WR-állományával.

Kansas City Chiefs @ Los Angeles Chargers 22.05, GamePass

Philip Rivers az utóbbi három évben kétszer annyi INT-t és harmadannyi TD-t passzol meccsenként a Chiefs ellen, mint a többi csapat ellen – hozzátéve, hogy ez a Chiefs defense az utóbbi évek leggyengébbje. A túloldalon Kareem Hunt tavaly szétszedte a Chargers védelmét, két meccs alatt 41 futásból 327 yardja és 2 futott TD-je volt, a Los Angeles-ieknek pedig nem igazán sikerült megoldaniuk a futás elleni védekezés problémáját a holtszezonban, legalábbis emberanyaggal a védőfal közepén semmiképp. A Mahomes-Hill páros összjátékait is kifejezetten várom már, na meg hogy a liga egyik legjobbjának, Casey Haywardnak sikerül-e tartania a lépést a gepárddal.

A közvélekedés szerint a Chargers a jobb csapat, viszont az Andy Reid faktort nem szabad figyelmen kívül hagyni, hiszen a Chiefs főedzője híresen jó extra felkészülés esetén. Ezt általában bye weekeknél szoktuk elsütni, de igaz ez nyitómeccsekre is, hiszen az utóbbi 10 évben 8-2 a mérlege első fordulós találkozókon.

Dallas Cowboys @ Carolina Panthers 22.25, SportTv

Nem túl jó matchup a Cowboysnak a Panthers, legalábbis mikor Prescotték lesznek a pályán. A Cowboysnak van ugyanis talán a legrosszabb WR-TE sora az egész ligában, így leginkább az lehet a taktikájuk, hogy futtatják Zeke-et ezerrel. A Panthers front7-je viszont az egyik legjobb a ligában, így tele fogják tömni a boxot és a Frederick nélkül felálló és egyébként is sérülésekkel bajlódó támadófal munkáját el fogják lehetetleníteni. Így pedig Prescotton és a szerény képességű elkapóin lesz a teher, hogy alkossanak valamit. Nem feltétlen látom ennek a konzisztens sikerességét, főleg hogy a playhívások sem szoktak igazán kreatívak lenni Dallasban.

Sokkal jobban vérdekel a labda túloldalán lévő matchup. A Cowboys potenciállal teli, fiatal védelme ígéretes lehet, így kíváncsian várom, mit hoznak ki magukból. Ahogy kíváncsian várom azt is, hogy a Panthers szurkolók által kis túlzással megváltóként kezelt Norv Turner mit hoz ki Newtonékból. Én nem tartom igazán sokra Turnert, de hátha rám cáfol. Még nem látom teljesen ennek a Panthers offense-nek az identitását, remélem az első meccs után én is okosabb leszek.

És a többiek

Jacksonville Jaguars @ New York Giants 19.00

Jalen Ramsey vs Odell Beckham. A liga egyik, hanem a legjobb cornere a liga egyik, ha nem a legjobb elkapója ellen. Élvezzük ki, mert legközelebb négy év múlva látjuk őket egymás ellen (hacsak nem jutnak egyszerre Super Bowlba).

Az összecsapás másik nagy matchupja a Jaguars védőfalának és a Giants újraalakított, összeszokatlan támadófalának a párharca lesz. Flowersék és ezáltal Eli Manning nagy bajban lehetnek, kíváncsian várom, hogy Shurmur mit talál ki a támadófal gyengeségeinek elfedésére: gyorsan szabadul a labdától Eli, tight end besegítés vagy egyéb kreatív megoldás.

Azt is kíváncsian várom, hogyan alakít ki kedvező matchupokat az új főedző, hogy az elkapóinak ne csak egy az egyben kelljen megvernie a cornereket, hanem a játék kialakításából adódóan üresre játszhassák magukat. Ha ez nem sikerül és a Jaguars cornerei ellehetetlenítik Beckhamék dolgát, akkor nem látom a Giants sikerének lehetőségét.

Ezt a találkozót várom a legjobban a “nem-kandallós” meccsek közül, a fent említetteken túl Saquon Barkley is bemutatkozik az NFL-ben, illetve Tom Coughlin szempontjából mindenképp érdekes lesz ez a találkozó, aki könnyen lehet, hogy giantses korszakát követő karrierjében először és utoljára szurkol majd a New York-iakkal szemben.

Pittsburgh Steelers @ Cleveland Browns 19.00

A legnagyobb sztori természetesen az a meccs kapcsán, hogy James Conner mennyire tudja pótolni Bellt. Az előszezonban 56 snapet játszott a rákot legyőző futó (azaz egy meccsnyinél kevesebbet), ezek alatt 100 yardot futott (és egy TD-t) és 61 yardot kapott el. Mindenki azt fogja figyelni, hogy fenn tudja-e tartani ezt a teljesítményt, mert ha igen, az érdekes következményekkel járhat a csapat és Bell számára is.

A nagy feladat Gregg Williams védelmének természetesen Antonio Brown kordában tartása lesz, ami nem annyira szokott menni a Brownsnak, hiszen AB az utóbbi hat egymás elleni meccsükön csak egyszer nem lépte át a 100 yardos határt és összesen 818 yardot (és 4 TD-t) szerzett, tehát átlagban 136,3-at. Emellett Big Ben 21-2-es mérleggel bír a Browns ellen, habár mind a két vereség idegenben jött össze.

Tavaly majdnem meglepetést okoztak a clevelandiek a Steelers ellen az első körben. Vajon most össze is jön a meglepetés? Abban például bízhatnak, hogy Tyrod Taylor az utóbbi három év alapján a liga egyik legjobbja zónavédekezés ellen (miközben emberezés ellen az egyik legrosszabb), tavaly pedig a Steelers zónázott a második legtöbbet a ligában.

Buffalo Bills @ Baltimore Ravens 19.00

Két olyan franchise összecsapása lesz ez, akik irányítót draftoltak az első körben, azonban sem a Ravens, sem a Bills nem kezdeti újdonsült QB-ját. Igazából mindkét döntés érthető, a Billsnél volt ez talán nagyobb kérdőjel, hiszen amikor utoljára láttuk Nathan Petermant a Bills kezdőjében, akkor öt interceptiont dobott és majdnem kijátszotta a Bills a rájátszásból. Most pedig McDermotték bedobták Petermant a farkasok hollók közé az első héten és hát emögött a támadófal mögött Isten óvja.

Tampa Bay Buccaneers @ New Orleans Saints 19.00

Az utóbbi két szezonban a legtöbb passzolt yardot (9542) felhalmozó Drew Brees szét fogja szedni a Buccaneers tavaly ligautolsó (260,6 engedett passzolt yard) és azóta sem erősödő secondaryjét. Egyébként a Buccaneers ellen van Breesnek a legtöbb TD-je karrierje során (48), nem lepne meg, ha könnyedén 50 fölé jutna holnap este. A túloldalon egyébként a Mike Evans vs Marshon Lattimore párharcra szeretném felhívni a figyelmet, igazi csemege lesz, főleg hogy Fitzpatrick szereti kicsit vakon is keresni Evanst.

Tennessee Titans @ Miami Dolphins 19.00

A Titans egy teljesen új támadósorral vág neki a szezonnak Matt LaFleur irányításával, de Mariota nem nagyon érezte otthonosan magát benne az előszezon során, ez pedig aggasztó lehet a titánoknak, akiknél bemutatkozik az új főedző, a korábbi kiváló linebacker, Mike Vrabel. Mi őket tartjuk esélyesnek a Tannehill 2.0-val felálló Dolphins ellen, bár én úgy gondoltam, hogy ez a konszenzus pickünk dőlhet be a leginkább – aztán alatriste a Dolphinsra tippelt, így nem lett konszenzus.

Cincinnati Bengals @ Indianapolis Colts 19.00

A részben újrahúzott Colts támadófalnak egyből nehéz matchupja van, hiszen a Bengals védőfala kiváló játékerőt képvisel, az újonc Nelsonnak különösen jó bemutatkozásra lesz szüksége Geno Atkinsszel szemben. Nagyon fontos párharc lesz a falak csatája, már csak azért is, hogy Andrew Luckot minél kevesebb ütés érje.

Ha már Luck, érdekes lesz figyelni, hogy a hosszabb labdákkal hogyan birkózik meg a válla, erre még nem igazán derült fény az előszezonban, ahol inkább rövid játékokkal operáltak – amire persze nagyban lehet számítani a nyitómeccsen is, de nem lehet csak páryardos játékokkal előrehaladni. Ha pedig megindítja a lasztit, akkor az isteni William Jackson III várja a passzait, őt érdemes lesz majd elkerülnie a parancsnoknak.

 Seattle Seahawks @ Denver Broncos 22.25

Sokszor mondjuk, hogy Seattle-be utazni borzalom. Ugyanez a helyzet Denverrel, ha a szezon első két hetéről van szó. Az 1970-es egyesülés óta a Broncos ugyanis 49-8-2-es mérleget tud felmutatni ilyen szituációkban, ami 85%-os győzelmi mutató, miközben a ligaátlag 56%. Ráadásul azt sem mondhatjuk, hogy jó-jó, de mostanában ez nem igaz, ugyanis 2001 óta 19-1 a mérlegük. Idén egyébként a Seahawks után a Raiderst fogadják a második körben, így a trend alapján kinéz egy 2-0 Keenuméknak – aztán majd kiderül, mit hoz a jövő.

Mindenképp érdekes lesz figyelni, hogy az újjáalakított Seahawks defense mire lesz képes, illetve hogy a támadófal Cable távozásával mennyivel tud több időt és teret adni Wilsonnak és a futójátéknak. Nagyok a kérdőjelek Seattle-ben, amire mindannyian nagyon várjuk a válaszokat. A mérkőzés csemegéje egyébként a Doug Baldwin – Chris Harris matchup lesz a slotból indulva, mindenkinek ajánlom, hogy külön figyelmet fordítson erre a párharcra. Na meg persze Shaquem Griffinre is figyeljünk, aki kezdeni fog a találkozón.

Washington Redskins @ Arizona Cardinals 22.25

Fogalmam sincs hányszor írtam le tavaly, de leírom most is: Larry Fitzgeraldnak jó napja lehet. Több okból is: Sam Bradford tömni szokta a slot elkapóit, a Redskins elcserélte tavasszal a slot cornerét (Kendall Fullert a Chiefsbe), Josh Norman pedig nem szokta követni az ellenfél legjobbjait a slotba.

A túloldalon egy bizonyos Adrian Peterson lesz a futó, aki tavalyi csapata ellen léphet pályára, ráadásul kezdőként. Ha pedig szerez 4 yardot, akkor fellép az örökranglista 11. helyére, 47-tel pedig a top10-be is bekerülne, így feltehetőleg ezért fog hajtani holnap este.

Érdekesség, hogy AP-nek 99 futott TD-je van karrierje során, amivel 9. az örökranglistán, míg Fitz 110 elkapott TD-jével a 8. a kategóriájában. Utoljára 2010-ben fordul elő az, hogy egymás ellen lépjen pályára a valaha volt 10 legtöbb TD-t szerző futó egyike és a valaha volt 10 legtöbb elkapott TD-t szerző elkapó egyike (LaDainian Tomlinson vs Terrell Owens).

Chicago Bears @ Green Bay Packers 02.20, SportTv

Rodgers elég jó mérleggel rendelkezik a Bears ellen, 15 győzelem mellett csak négyszer kapott ki, mindezek alatt 42 TD mellé 9 interception társult. Ez a Bears viszont az utóbbi évek legjobbja is lehet akár és Khalil Mack megszerzésének semmiképp sem örülhetett Rodgers. A macik okozhatnak fejfájást és meglepetést a sajtfejűeknek, hiszen a védelmük a legjobbak közé tartozik a ligában és Matt Nagy támadórendszerét még nem láttuk élesben, rendes felkészüléssel, így nem lehet könnyű felkészülni belőlük (a tavalyi Chiefsből persze valamilyen szinten lehet).

Tökéletes zárása lesz a nyitóvasárnapnak a Bears-Packers, mint legősibb rivalizálás. Összesen 196-szor találkozott ez a két csapat eddig (ebből kétszer a rájátszásban) és ezen a 196 meccsen a pontarányuk 3 377 – 3 377. Vajon döntetlen lesz ez a találkozó, vagy elbillen a mérleg nyelve valamelyik irányba?

Bold Predictions

balentin: Tavaly az egész szezon során csak egyetlen irányító (Big Ben) tudott 500 passzolt yard fölé menni, a 2018-as alapszakasz első játék hetén viszont egyből kettő is megjárja ezt a magasságot: Drew Brees és Philip Rivers.

jarred: A legutolsó újonc irányító, aki a Lions ellen mutatkozott be az NFL-ben Matt Ryan volt. Az ő legelső passza egy TD volt. Darnold legelső passza a Lions ellen egy pick6 lesz.

rowi: Mindkét Griffin (Seahawks) turnovert harcol ki. Meglepne ha lett volna olyan valaha, hogy ugyanazon a meccsen egy testvérpár mindkét tagja megtette volna már ezt az NFL-ben.

katonadani: 2012 óta Adrian Petersonnak egyszer sem, Larry Fitzgeraldnak pedig mindössze egyszer sikerült 3 TD-t szereznie egy meccsen. Most Peterson és Fitzgerald összesen 5 touchdownnal zárják egymás elleni meccsüket.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!