Connect with us

Összefoglaló

Flag Football

Fél év után végre elérkezett ez a pillanat is, hogy tétmeccset láthattunk imádott bajnokságunkban! A játék kicsit döcögősre sikerült, ugyanakkor az izgalmak kárpótoltak minket, hiszen az utolsó passzig sem tudtuk még ki lesz a győztes.

 

 

Már láttam valahol ezt a meccset!

 

Kísértetiesen hasonló összecsapást vívtak a tavalyi rájátszásban a csapatok. Az Eagles akkor sem volt valami éles Nick Folesszal, a védelem viszont hiába feküdt le gyakran Ryanék akarata előtt, a red zone-ban nem ismertek irgalmat. Ugyanez történt ma éjjel is, Pedersonék elég rozsdásan kezdtek, és a második negyedig mindössze 1 yardot tudtak felmutatni támadásban. A Falcons ezzel szemben 100 fölé jutott, de ahogy azon a januári éjszakán, úgy most sem tudtak a redzone-ban mit kezdeni Jim Schwartz védelmével. Noha volt több hiba is, összességében ez a védelem még jobb lett mint tavaly. Jordan Hick jelenléte hatalmas pluszt ad az egységnek, Sidney Jones is igazolja, miért volt első körös tehetség sérülése előtt, és hát a védőfal az még mindig parádés. Egyedül Derek Barnett az, aki nagyon lefelé lógott ki, főként a két büntetése miatt.

 

Steve Sarkisian már akkor is megkapta a kritikákat a vendégek támadójátékáért, ám most már ott tart, hogy a Philly Special szobor mellé az övét is felhúzzák. Mert az nem lehet, hogy egy ilyen nevekből álló támadósor gameplanje abból álljon, hogy Julio-Julio-Julio. Majdnem annyi elkapást hozott össze, mint az összes többi társa együtt (10 vs 11), Ryan 251 passzolt yardjának több, mint felét ő szolgáltatta (169, plusz 11 futott yard), és a meccs végi utolsó passz is felé szállt, sikertelenül – ismerős, ugye? Freeman sérülés miatt hamarabb befejezte a meccset, de egyszerűen nem lehet ennyire ötlettelen egy ilyen offense, és ez bizony az OC hibája is. Tegyük hozzá, hogy Ryannek is voltak olykor fura dobásai. És ha már sérülések, a Falcons volt a legegészségesebb csapat a kickoff előtt a sérülteket tekintve, most egy drive-ban kiesett egyszerre Trufant, McKinley és Jones is a védelemből – a vége TD lett. Illetve Keanu Neal egészségéért is szorítani kellett korábbról, akinek nem nézett ki jól a térde.

 

Balentin kollégám tette fel a kérdést, hogy mikor fordulhatott elő utoljára, hogy egy irányító 15+ passzkísérletből 3,44-es yards/attempt mutatóval győzelemre vezet egy csapatot? Nagyon hiányzott az Eaglesből Alshon Jeffery, így jobbára Zach Ertz és Nelson Agholor biztosította az előrehaladást passzjátéknál. A hosszú passzok nem ültek Wallace felé, viszont Sproles és Ajayi akkor tette hozzá a legtöbbet, amikor leginkább kellett. Előbbi a fontos yardokat hozta, utóbbi pedig két TD-t is bevitt a redzone-ban. A támadófal elképesztően jól segítette ezeket a futásokat, Folest is mindössze egyszer sackelték a fal hibájából. És hát megint előhúztak egy passzjátékot, ami Nick Foles elkapására jött ki, ha már pár órával azelőtt vitték körbe a Lombardi-trófeát a stadionban.

 

 

Mi ez, flag foci?

 

Nem mehetünk ez szó nélkül a játékvezetés mellett, sajnos. Bár a sokak által retteget sisakszabályt megúsztuk, számos megkérdőjelezhető döntést fújtak be a zebrák, amiket a videófelvételek megnézése után sem értettünk, miért fújtak be, vagy hagytak meg. Az elkapásról még mindig ahány ember, annyi féle vélemény születik, de voltak mellé más furcsaságok is, amik súlyos yardokba fájtak a csapatoknak – jogtalanul. Összesen 26 zászlót dobtak be a bírók, ami 236 yarddal sújtotta a csapatokat, rekord gyanús számok.

 

Az Eagles bár nem élete meccsét játszotta, a Falcons hajmeresztő bénázásai miatt rászolgált a győzelemre – vagy inkább a Falcons a vereségre. Mindkét csapatnak adtak bőven tanulni valót a következő fordulóra a játékpercek, amire szükség is lesz a javulás érdekében. Az Eagles nem bízhat mindig a védelmében, főleg hogy Wentz a hírek szerint lehet októberig nem játszhat, míg a Falcons ilyen impotens redzone kihasználással hamar zátonyra futhat.

 

Atlanta Falcons 12 @ 18 Philadelphia Eagles

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!