Mike Wallace és Le’Veon Bell soha nem játszottak együtt, de abszolút át tudja érzi, min mehet keresztül a futó:
Őrület, ahogy megpróbálnak téged gazembernek beállítani csak azért, mert kéred azt, amit megérdemelsz.
Wallace sokáig a Steelers sztárelkapója volt, 2010 és 2011 között 2400+ yardot és 18 TD-t szerzett. 2012-ben a szerződése utolsó évébe lépett és szeretett volna egy új kontraktust, de a Steelers nem akarta kielégíteni az amúgy talán irreálisan magas igényeit. Végig holdoutolta az előszezont, majd egy 800 yardos, nyolc TD-s szezon után aláírta a Dolphinshoz öt évre 60 millióért.
Nem volt rossz új állomáshelyén/helyein, de már soha többé nem volt képes azt hozni, amit Pittsburghben megszokhattak tőle. A Steelers pedig – ami már akkor sem volt hajlandó meghajolni egyetlen játékos akarata előtt sem –meg sem érezte a hiányát, hisz ekkor már náluk játszott egy bizonyos Antonio Brown.

Legfrissebb cikkeink
- Hét nemzetközi meccs lesz idén az NFL-ben
- Brock Purdy: Az egész történetem arról szól, hogy alábecsülnek
- Az idei drafton elkelhet minden idők legnehezebb játékosa
- A jövő sztárjai – Abdul Carter
- Legalább Garrett maradt – Browns FA-értékelő
- Russell Wilson csak akkor keresheti meg a $21 millióját, ha a Giants veretlen lesz idén
- Veterán cornert igazolt a Ravens
- Ezeket a szabályokat vezetné be a Versenybizottság
- No Fun League: Már orrot törölni sem szabad ünneplésként
- Triple Coverage #592 – Mock Draft egy hónappal az igazi előtt (2. rész)
- Ennyi volt? – Chargers FA-értékelő
- Valami kezdete – Jaguars FA-értékelő
- BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- A jövő sztárjai – Cam Ward
- Mindent egy lapra feltéve – Titans FA-értékelő
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on Legalább Garrett maradt – Browns FA-értékelő
- katonadani on Legalább Garrett maradt – Browns FA-értékelő
- Kopi3.14 on Legalább Garrett maradt – Browns FA-értékelő
- Csakeztne on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Hurrá Torpedó on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Jani_Kovacs on No Fun League: Már orrot törölni sem szabad ünneplésként
- Jani_Kovacs on Ennyi volt? – Chargers FA-értékelő
- Jani_Kovacs on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
oké… jöhetnek a tippek az AFC North-ra.. ilyen hozáállással a Steelers-é a bérelt utolsó…
Recseg-ropog ez a Steelers. Mint egy rossz mexikói sorozat.
És hétfőn még majd fitzmagic is beköszön… :”D
A Steelers talán nem annyira dominánsan, de a Patriots-hoz hasonlóan évek (évtizedek) óta az AFC legsikeresebb csapatainak egyike. Ennek ára van. A jelenben nem élik fel jövőt.
Bizonyára lehetne ezt kifinomultabban kommunikálni. Ès talán ha a média nem rugózna rajta annyit sikerülhetne is.
Az idő mulásával felértékelődnek egyes posztok, majd túl is értékelődnek. Mások pedig éppen fordítva.
10-12 éve a védelem alapja a NT, egy irányító ILB és egy pályát belàtó és bejatszó S volt. Persze a jó védelemhez kellettek a többiek is. Most éppen ez a három poszt a legértéktelenebb.
A támadósor soha nem a falemberekről szólt. Most horror pénzt keresnek. A FB-k kikoptak, a klasszikus futókat csak tölteléknek hozzák.
Most van az, amikor elkezdik hihetetlenül tulárazni az elkapó-futókat (és persze az EDGE russereket)
Természetesen Bell-nek most van esélye ezt meglovagolni! Amig nem lesz minden csapatban 1-2 Ward tipusu hibrid S/LB/CB… (a tegnapi meccsen nehéz volt eldönteni mit jatszik). És amig nem kopik meg, vagy sérül le. Sajnos csapat szempontjából rossz befektetés lenne évekkel előre számolni vele.
Remélem megkapja valahol a számára tökéletes szerződést.
A Steelers pedig biztosan jó lesz nélküle is.
“Ward tipusu hibrid S/LB/CB… (a tegnapi meccsen nehéz volt eldönteni mit jatszik)”
Ward egyértelmű szélső corner, nincs itt kérdés. TNFen 62 snapből 48 szélső corner, 5 slot corner, 9-szer pedig a boxban állt fel (előző meccseken egy kicsit még nagyobb arányban szélső CB)
A statisztika nagy úr… A több poszton bevethetőségre utaltam, ami Bell játékára is igaz.
Ha van egy vagy több futó-elkapó az egyik oldalon, akkor kell egy vagy több őket semlegesíteni képes védő.
A játék biztosan tovább fog fejlődni. Lehet két év múlva mindenki elkapni és futni is jól tudó FB-et szeretne majd…vagy éppen fordítva, egydimenziós de abban nagyon jó jatekosokat, akik lazán verik majd a hibrid védőket…
azt írtad, nehéz volt eldönteni mit játszik. Nem volt nehéz eldönteni :) És Ward egyébként sem egy hibrid játékos, ő egy true man-to-man cornerback.
Ezt nem tudom honnan veszik jelen esetekre, a hivatalos Steelers kommunikációs felületeken nem szidják a játékosokat. A játékosok egymást de az nem a csapat.