Connect with us

Összefoglaló

C.J. Beathard egy igazi férfi!

Három sima és egy fordított, így lehetne összefoglalni az első adag review meccseit. A Patriots elcsendesítette a kritikusokat, a Billsnek eddig tartott az északi vadászat, a Jaguars tovább halad a csoportgyőzelem felé, míg a kaliforniai rangadó izgalmasabb lett a vártnál.

Jets 12 – 31 Jaguars

Ez a mérkőzés sok meglepetést nem okozott, csak a szokásos dolgokat mondhatjuk el a két csapatról. A Jaguars defense még mindig elit (főleg a secondary), a Jets pedig úgy tűnik az első héten ért el egy kiugró eredményt, azóta pedig azt hozzák amit a szezon előtt vártunk tőlük.

 

A Jaguars védelmére lassan már a szavak is elfogynak, a hosszú játékokat rendre levédekezték egy Enunwa egyéni akciótol eltekintve. A futás pedig ki sem alakulhatott, Powell mindössze 26 yardot szerzett, ami elképesztően kevés egy meccsre tekintve, persze ebben benne van, hogy kevés játékból hozta ezt össze, hiszen a Jets hátrányból a passz játékot erőltette. A New York-i csapat összesen ért el 178 yardot, amiből a már előbb említett Enunwa akció volt 42, nem árulok el titkot, hogy ezzel a mennyiséggel nem lehet mérkőzést nyerni senki ellen.

 

 

A két QB-t összehasonlítva Borltes remek formában kezdte a mérkőzés és az első tíz passza mindegyike pontos volt, amivel megalapozta a győzelmet a csapatának. A 388 passzolt yardja mellett még 28-at futással is hozzátett, két passzolt TD-je mellett pedig egy interception fűződik a nevéhez. A másik oldalon az újonc Darnold első mérkőzése volt eladott labda nélkül és itt el is mondtam minden pozitívumot. Passzainak fele ért célba és mindössze 167 yardot sikerült összehoznia egyetlen TD-vel. Az is igaz, hogy az egész mérkőzést nyomás alatt játszotta, három alkalommal tudták sackelni, és az sem segítette játékát, amikor egy hosszú játék célba ért, azt rendre szabálytalanság előzte meg, így nem voltak érvényesek.

 

A Jets defense-re kitérve, ami náluk dicsérhető, az a labdaszerzések. Két fumble és egy INT volt a termésük, de ezek a labdaszerzések mit sem érnek, ha a támadók nem tudják pontra váltani. Bortles számaiból is látszik, hogy túl sok nyomást nem tudtak rá helyezni és az is sokat mondó, hogy két jaguár is 100 yard fölött kapott el, Westbrook 130 és Moncrief 109 yard. De a legsokatmondóbb statisztika talán az, hogy 500 egységet haladt előre az egész mérkőzésen a Jaguars offense.

 

(kronikk)

 

Bills 0 – 22 Packers

 

Úgy tűnik helyre állt a világ rendje és a buffalói csoda csak egy hétig tartott, de annak az egy mérkőzésnek a Packers örülhet a legjobban, hiszen a Vikings volt a szenvedő fél.

 

A Bills offense és defense sem tudta megismételni a múlt heti teljesítményét. Josh Allen sok jó emléket nem szerzett erről a mérkőzésről, előtte a fal (amit tudtunk előre, hogy nem lesz elit) egyszerűen nem tudja megvédeni, így elég nehéz passzolni, főleg ha még futójáték sincsen mellette. Hét alkalommal sikerült földre vinni a Bills irányítóját és ebből hármat Kyler Fackrell szerzett. Futásból összesen 58 yardot szedett össze a Bills és passzból sem túl sokat (151-et), ezekkel a számokkal nagyon nehéz mit kezdeni. Tudtuk, hogy nem lesz túl erős csapat az idei Bills, de azért ez a teljesítmény még az a várakozást is alábecsülte.

 

 

A másik oldalt Rodgers pedig hozott egy olyan meccset, ami pont elég a W-hez, se többet, se kevesebbet. 298 yard mellett egy TD-t és egy INT-t sikerült összehozni, ami az ő szintjén nem túl kiemelkedő, de fontos pillanatokban hozzá tette azt a passzt, ami az előrejutáshoz kellett, pedig egyik kedvenc célpontja, Randall Cobb kihagyta ezt az összecsapást. A Packers védelem pedig lehozott egy mérkőzést kapott pont nélkül, ehhez kellett a Bills gyenge támadófala is, de a passrush vasárnap este nagyon jól szerepelt. Még amit meg lehet említeni, hogy Jimmy Graham megszerezte első TD-jét a Green Bay színeiben és mindezt hazai pályán tette, így ő is megtudta milyen érzés a Lambeau Leap.

 

(kronikk)

 

Dolphins 7 – 38 Patriots

 

A Patriots az előző két héten két csúnya vereséget szenvedett el, és a csapat az ebből fakadó frusztrációt a Dolphinson vezette le. McDanielst a héten valaki alaposan fejbe kólinthatta, ugyanis visszafogott a középső futásokból, és elkezdte a széleken futtatni Michelt. Meg is lett az eredménye, az újonc futó 25 futásból 112 yardot és 1 TD-t termelt. A másik RB, James White is fontos szerepet kapott ezen a meccsen, aki szintén 112 yardot szorgoskodott össze 2 TD-ért (igaz ő inkább elkapásokból szerezte a yardjait) A Patriots offense két drive-ot leszámítva végig magabiztosan haladt, és ezúttal a védelem is hozzátett a mérkőzéshez. A Dolphins támadóknak momentumuk nem volt, az egyetlen TD-t is 2 perccel a félidő vége előtt szerezték.

 

A Patriotsnak ezen a meccsen gyakorlatilag minden összejött, a Dolphinsnak pedig semmi. Tannehill csupán 100 yardot tudott passzolni, és futásokkal sem haladtak előre. Ráadásul még szerencsétlenek is voltak. A kezdő center Daniel Kilgore megsérült, és a helyére beálló Travis Swanson már a legelső snapjét elrontotta, ami után a Patriots könnyű TD-t szerzett. A védelem már egy fokkal jobb volt, Brady két passzát is lehalászták. Csakhát hiába a két labdaszerzés, így is kaptak 38 pontot.

 

 

A Dolphins borzasztóan játszott, viszont ami pozitívum, hogy mégegyszer ilyen rosszak nem lesznek. Most egy olyan napot fogtak ki, amikor semmi, de tényleg semmi nem működött. Ez egy ilyen meccs volt, ezen túl kell lépni, és a következőre kell koncentrálni. A Patriots pedig kezd visszatalálni a régi önmagára, csak úgy tűnik nem Brady passzaira akarnak építeni, hanem Michel futásaira. Egyelőre kétséges, hogy ez hosszútávon mennyire fog működni, de mint az kiderült, szélre lehet futni. Csak McDaniels se felejtse ezt el.

 

(Jarred)

 

49ers 27 – 29 Chargers

 

A 49ers múlt héten elveszítette a kezdőirányítóját, Jimmy Garoppolót, és az általános vélekedés az volt, hogy ezzel a 49ers szezonjának vége. A Chargers elleni meccset látva azonban Garoppolo kiesése még nem ok a pánikra. C.J. Beathard jól helyettesítette, majdnem 300 yardot passzolt 2 TD átadással. Ráadásul jól érezte a nyomást is. Többször  is összeomlott körülötte a zseb, de valahogy mindig talált egy módot arra, hogy kiszabaduljon, és megfussa a szükséges yardokat. Az egyik ilyen futásánál kis híján összetörték őt, de még egy ilyen kemény ütésből is vissza tudott térni. Ugyan dobott 2 INT-t is, de igazából egyik sem az ő hibája volt.  Az első labdaeladásnál a TE Garrett Celek kezéből pattant tovább a labda a védőhöz, a végén pedig megütötték a kezét, ami miatt INT lett a játék vége. Ha akkor nem rontja el a fal a blokkolást, akkor véleményem szerint végigment volna a pályán, és megnyerte volna a meccset.

 

A 49ersnél tehát egyelőre nem kell az irányítóposzt miatt aggódni, mert Beathard tudja pótolni Garoppolót. Kérdés azonban, hogy a többi sérültet tudják-e pótolni, mert rengeteg játékosuk idő előtt hagyta el a pályát. Többek között az LT Joe Staley, a WR Dante Pettis, és a DE Solomon Thomas sem tudta befejezni a mérkőzést. Az ő esetleges pótlásukat már nehezebb lesz megoldani.

 

A Chargersnél Rivers borzalmasan kezdte a meccset egy pick6-szel, utána azonban összeszedte magát, és többet nem hibázott. Ezúttal az elkapói is megfogták a labdáit, és a futójáték is működött Gordon vezetésével (104 yardig jutott). A védelemnél azonban adódhatnak gondok. Amikor egy 113 kg-mos TE szerezz ellened egy 82 yardos TD-t, ahol sebességből ver mindenkit, ott át kell gondolni pár dolgot. Igaz, a legfontosabb pillanatban képesek voltak labdát szerezni.

 

https://twitter.com/HeavensHawkeye/status/1046532530906771456

 

Ha pedig a Chargersről van szó, akkor elengedhetetlen, hogy a speciális egység is szóba kerüljön. Ezúttal nem bénázták olyan nagyot, csak a rúgó Caleb Sturgis hagyott ki két extra pontot, meg egy mezőnygólt. Ez az eddigiekhez képest semmiség. Mondjuk két alkalommal is labdát szerezhetett volna a Chargers ST, de mindkétszer elhibázták a lehetőséget. Nem baj, legalább ezúttal nem kaptak TD-t a speciális egység bénázása miatt. És máris nyertek. Ennyire egyszerű a képlet.

 

(Jarred)

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!