Connect with us

Összefoglaló

Egy emlékezetes este a Bourbon Streeten

Az ötödik játékhét utolsó mérkőzésén a Redskins csapott össze a Saintsszel, hogy eldöntsék, ki legyen az NFC jelenlegi második legjobb csapata. A meccs után szemernyi kétségünk sem maradt erről, illetve egy nem mindennapi eseménynek is szemtanúi lehettünk.

Washington Redskins at New Orleans Saints 19 – 43

A Redskins úgy érkezett New Orleansba, hogy a legkevesebb yardot és a legkevesebb pontot engedte a védelmük. Az sejthető volt, hogy Brees ellen nem lesznek képesek ilyen jól játszani, de arra az összeomlásra, ami a meccsen volt, senki nem számított. Brees gyakorlatilag azt csinált ez ellen a védelem ellen, amit csak akart. 363 yardot dobott össze, és konkrétan ugyanannyi rossz passza volt, mint TD átadása (3). Ráadásul még ha ez nem lenne elég, akkor ott van az a tény is, hogy a Saints egyetlen egyszer sem puntolt a meccsen. Egy labdavesztést leszámítva minden drive-ból pont született.

Ilyen védelem mellett a Redskinsnek csak akkor lett volna esélye, ha támadóoldalon Alex Smith is hasonló számokat produkál. Ez azonban nem történt meg. A Redskins támadósor is teljesen el volt veszve, pedig a Saints védelme idén megégett már párszor. Sőt, még a meccs elején a hazaiak kezdő CB-je, Marshon Lattimore is megsérült, és nem is tért vissza. A lehetőség tehát adott volt, de a Redskins offense képtelen volt pontokat szerezni. Az első félidőben az egyetlen TD-jüket is a Saints labdavesztésének köszönhették.

Mindezek ellenére még lett volna egy halvány esélyük a fordításra, ha a második félidőre összeszedi magát a csapat. Csakhogy a Saints mindjárt az első drive-ból újra TD-t szerzett, majd utána Smith is dobott egy csúnya INT-t, amivel 1st&goal helyzetbe hozta az ellenfelét. Ezek után pedig már senki számára nem volt kérdés, ki fogja megnyerni a meccset.

Mindent összevetve tehát nem volt egy túlzottan izgalmas meccs. A Saints minden téren dominált, a Redskins pedig gyakorlatilag fehér zászlót lengetett egész meccsen. Ez a Monday Night egy teljesen súlytalan, és feledhető mérkőzés…

…lett volna, ha nem lehettünk volna történelmi pillanatnak a szemtanúi. Mielőtt pályára léptek volna a csapatok, Drew Brees előtt csak két korábbi irányító állt a legtöbb passzolt yardok ranglistáján, Brett Favre és Peyton Manning. Mindkét irányító behozható távban volt, az első helyezett Manning konkrétan 201 yarddal vezetett Brees előtt.

Abban senki nem kételkedett, hogy Brees meg fogja előzni Favre-ot, de hogy meglesz-e a 201 szükséges yard, abban már nem volt mindenki ilyen biztos. Végül azonban Brees mindkettőjüket megelőzte, ráadásul nem is akárhogy. Mindkét irányítót egy TD átadással hagyta le.

Favre-ot az első negyed végén előzte meg, mikor a TE Josh Hill-nek 1 yardos TD passzt adott. Aztán a második negyed végén jött az igazi bravúr. Mikor Brees felkocogott a pályára, még 35 yardra volt Manningtől, és úgy gondolta, ha már idáig eljutott, akkor letudja az egészet egy passzból. És ha már amúgy is itt van, akkor miért ne egy TD átadással döntse meg ezt is? Így hát Brees megtalálta az újonc elkapó Tre’Quan Smith-t egy 62 yardos TD átadással, amivel végérvényesen a liga legtöbb yardot passzoló irányítója lett.

A rekorddöntés hatására az egész stadion felujjongott, és pár percre még a játék is megállt, hogy Bress mindenkivel kezet rázhasson, vagy összeölelkezhessen. Még a felesége és a négy gyereke, valamint a Saints tulajdonosa is lement a pályá szélére, hogy ott gratulálhassanak neki ezért a történelmi pillanatért.

Maga a meccs nem volt túl izgalmas vagy emlékezetes, pár hónap múlva senki nem fog emlékezni rá. De arra a pillanatra, mikor Brees egy 62 yardos TD passzal Minden Idők Legtöbb Yardot Passzoló Irányítója lett, arra azt hiszem, mindenki örökké emlékezni fog.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!