Connect with us

Összefoglaló

Ha van védelem, akkor nagy baj nem érhet

Az eheti MNF mérkőzéstől mindenki kiütéses vendéggyőzelmet várt. A Patriots végül valóban nyert, de a Bills nem adta könnyen az irháját.

New England Patriots at Buffalo Bills – NE: 25 BUF: 6

A Buffalo Bills úgy ment ki a pályára, hogy igazából semmi vesztenivalójuk nincs. Senki nem adott nekik esélyt, de ők megmutatták, hogy azért képesek megszorongatni egy Patriots szintű csapatot. Legalábbis a védelem. A Patriots az elmúlt négy meccsen rendre 30+ pontot termelt, a Bills ellen azonban három és fél negyeden keresztül még TD-t sem tudtak szerezni. A vörös zónáig ugyan többször is eljutottak, de a Bills védelem rendre megállította őket, és csak Gostkowski 4 mezőnygólja révén tudtak feliratkozni a táblára.

A Bills védelem 50 percen keresztül nem engedett TD-t egy Tom Brady vezette támadósornak. Ennél többet egyetlen másik defense sem tudott volna tenni egy győzelemért. Csakhogy hiába nyújtott a védelem emberfeletti teljesítményt, a támadósor képtelen volt még csak megközelíteni is a Patriots endzone-ját. Josh Allen sérülése miatt a Bills nehéz helyzetben találta magát, és arra kényszerült, hogy Derek Andersonnal menjen neki ennek a mérkőzésnek. Abban pedig ők sem bíztak, hogy Anderson majd megszórja a Patriots védelmét, ezért megpróbáltak trükközni.

A meccs elején a Bills számos alkalommal wildcat formációban állt föl, és ebből próbáltak meg haladni. Az első két próbálkozásnál sikerült is a first down, de utána rendre negatív yardos játékok sültek ki ebből a formációból. Így kénytelenek voltak felhagyni ezzel az ötlettel, és mivel B tervük nem volt, ezért Andersonra kellett bízniuk magukat.

Tőle azonban csak két mezőnygólra futotta, és a védelem sem tudta örökké TD alatt tartani a Patriotsot. A meccs végére a Bills defense elfáradt, és James White 1 yardos futása révén 10 perccel a vége előtt megszületett a meccs első TD-je. Innen még mindig lett volna lehetősége a hazaiaknak, és egy pillanatig úgy tűnt, ők is képesek lesznek TD-t szerezni. Anderson ugyanis megtalálta a célterületen belül a TE Jason Croomot, és elsőre meg is adták a TD-t. A visszajátszás után azonban tisztán látszott, hogy a labda földet ért, így visszavonták. Két play-jel később pedig Anderson eladta a labdát, amiből Devin McCourty 85 yardos pick6-et szerzett. Ezzel a játékkal pedig el is dőlt a mérkőzés.

A Patriots végül megnyerte a meccset, de a vártnál jóval nehezebben. A támadók 50 percen keresztül csak mezőnygólokat tudtak szerezni, és bár Brady 324 yardig jutott, de TD átadás nélkül fejezte be a meccset. Ami azonban aggasztóbb volt ennél az a futójáték teljes hiánya. A Patriotsnál Michel lehet jövő héten sem nem lesz bevethető (bár már edz), és mivel mind Rex Burkhead, mind Jeremy Hill sérültlistán van, így gyakorlatilag James White maradt az egyetlen bevethető futójuk. Ő azonban inkább elkapásokban jó – most is volt neki 10 elkapása 79 yardért – ezért megpróbáltak az KR/WR Cordarrelle Pattersonnal futni. Hát ez nem igazán jött be. 10 kísérletből 38 yard, és ennek a fele egy nagyobb megiramodásból jött. A többi futás rendre 1-2 yardon elhalt. A Packers ellen ennél azért többre lesz szükség.

Ami viszont dicséretet érdemel az a defense. Ők több pontot szereztek, mint amennyit engedtek. Igaz, egy Andersonnal felálló Billst tartottak 6 ponton, de a múltban már jó párszor megégtek hasonló képességű irányítók ellen. Most azonban egész meccsen jól játszottak, és lényegében az ő helytállásuknak köszönhette a Patriots ezt a győzelmet. Ezt Brady is érezte, hiszen a mindent eldöntő pick6 után ő is berohant az endzone-ba, hogy ott gratulálhasson McCourtynak.

Összességében mindkét csapat részéről azt lehet elmondani, hogy a védelmeknek köszönhettek mindent. A Patriotsnál azt, hogy nyertek, a Billsnél pedig azt, hogy nem lett kiütés ebből. A végeredmény ne tévesszen meg senkit, ez sokkal szorosabb volt ennél.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!