Nem, a cím nem elírás.
Mike Solari munkája ugyanis szemmel láthatóan kezd beérni, sőt! A PFF statisztkái alapján a 3-6. játékheteket figyelembe véve ugyanis a támadófal mindössze 13 nyomást engedett az ellenfeleknek 106 passzjáték alatt. A 13 pressure-ből 7 sack született, de szinte mindet elit játékos (Sean Lee és Lawrence egyet felesben, Jaylon Smith, Jones, Riddick, Donald, Suh és Key) szerezte Fanték ellen.
Na azért ez nem csak a fal teljesítményét dicséri, mert a playcallingnak is komoly szerepe van ebben. Ebben a négy hétben ugyanis Russell Wilson neve mellett mindössze 96 passzkísérlet áll, ami a 4. legkevesebb az NFL-ben, pedig több csapat nem is 4, hanem csak 3 meccset játszott. A Seattle ezzel újra visszaállt az elmúlt két évben feladott pályára. 2012-ban ugyanis a csapat ligautolsó volt a passzkísérletek számát tekintve, és 2013-ban is utolsó előtti, 2014-ben szintén utolsó, míg 2015-ben 28. helyen végzett a Seahawks ebben a mutatóban. Az elmúlt két évben viszont 18. és 16. helyen, tehát középmezőnyben végeztek Wilsonék, rosszabb év végi mérlegek is születtek.
Solari és a sokat szidott támadófal tehát egymásra talált, és jelenleg a korábbi években abszolút szokatlan gondolatok fogalmazódhatnak meg az O-line kapcsán minden szurkolóban.

Legfrissebb cikkeink
- Jó esély van arra, hogy változik a rájátszás kiemelési rendszere
- Biztosra megy a Packers, szinte biztosan eltörlik a tush push-t
- Így néz ki Derrick Henry új szerződése
- CeeDee Lamb: Nincs rangsor köztem és Pickens között
- BREAKING: Rekordszerződést kapott Fred Warner
- Első lépés megtéve, de hová? – Seahawks draftértékelő
- Jó főedző Nick Sirianni?
- Mi a baja mindenkinek a tush push-sal?
- Triple Coverage #603 – Kérdezz-felelek
- Nehogy már negatív mérleggel hazai pályán játsszon valaki a rájátszásban!
- Hosszabbított Nick Siriannival az Eagles
- Robert Saleh után Joe Douglas is visszatér korábbi sikerei helyszínére
- Brock Purdy extra védelmet kapott a 49erstől
- A kiemelések megváltoztatásáról és a tush push eltörléséről is szavaznak a héten
- Top5-ös pick után playoff? A Patriots 11 meccsen favorit
Legutóbbi hozzászólások
- Zotya on Robert Saleh után Joe Douglas is visszatér korábbi sikerei helyszínére
- atis123juve on Triple Coverage #600
- camillo7777 on Biztosra megy a Packers, szinte biztosan eltörlik a tush push-t
- vicgeordie on Biztosra megy a Packers, szinte biztosan eltörlik a tush push-t
- camillo7777 on Biztosra megy a Packers, szinte biztosan eltörlik a tush push-t
- renningan on Mi a baja mindenkinek a tush push-sal?
- ZoliZoltan on Mi a baja mindenkinek a tush push-sal?
- Cseh Tibor on Jó esély van arra, hogy változik a rájátszás kiemelési rendszere
Well done, Solari! Érdekelne, hogy arányaiban mennyire vagyunk az élmezönyben (a minden x-edik passzkísérletre jut 1 pressure / sack mutatóban)
Százalékosan is olyan jó a fal Más csapatok nagyobb arányban engednek nyomást
Na végre nem csak azért fut majd Wilson mert kergetik ? kár, hogy a Deffense meg pont most ment a lecsóba…
pont, hogy nem fut, mert rátervezett futójátékok nincsenek:) két hete nem volt egy se, a raiders ellen meg mintha egy lett volna a vége felé.
annyira egyébként nem is, de a bye után visszajön wright is, vele jobb lesz.