Connect with us

Összefoglaló

Legendák hete!

Összefoglaló sorozatunk első adagjában három simább meccs és egy utolsó negyedes fordítás került. Két nagyöreg tovább építette Hall of Famer szobrát, valamint az 1/1-es harcból is kivehetünk egy csapatot.

 

Baltimore Ravens at Carolina Panthers – BAL: 21 CAR: 36

 

A Ravens nagyszerűen kezdte a meccset, már a legelső drive-ból TD-t szerzetek 7 percet égetve az órából. Viszont ezután lefeküdtek, és nem csináltak semmit. A Ravens offense ezután még egy first downt is csak nehezen tudott szerezni, és mire újra az endzone-ba jutottak, addigra már rég késő volt. Flacco ezúttal a szenvedősebb arcát vette elő, 200 yardig sem jutott, de kétszer is eladta a labdát. A meccs végén már Lamar Jacksont is beküldte a Ravens, aki 4/5 46 yard 1 TD-vel zárt. De értelemszerűen ekkor a Panthers már nem vette komolyan a meccset.

 

https://twitter.com/BarstoolCards/status/1056639011123539970

 

És meg is tehették ezt, mert amíg számított, addig Newtonék megállíthatatlanok voltak. Sorra szerezték a TD-ket, és még akkor is összejött nekik a pontszerzés, ha éppen nem is akartak semmit. Az első félidő végén 4&2-nél félpályánál 5 másodperccel a vége előtt hagyták lepörögni a támadóórát, amivel 4&7 lett. Erre Rivera beküldte a csereirányítót Taylor Heinickét, aki kiosztott egy 13 yardos passzt Olsennek. A TE pedig ki tudott futni, így maradt idő egy 54 yardos mezőnygólra, amit Gano be is rúgott. Korábban a célterületen Newton passzába beleütöttek, de a labda Christian McCaffrey kezébe pattant, aki így TD-t szerzett.

 

A Panthers egyszerűen akármit próbált, az működött, a Ravensnek pedig semmi nem jött össze. A meccs egyik vicces elszólása volt, hogy még az első negyedben időt kért a Ravens, de a bíró véletlenül azt mondta: „Timeout Buffalo.” Hát elnézve a Ravens későbbi teljesítményét, valamit nagyon tudhatott az a bíró.

 

(Jarred)

 

San Francisco 49ers at Arizona Cardinals – SF: 15 ARI: 18

 

Két 1-6-os csapat összecsapásától nem vártunk sokat, és 3 negyeden keresztül nem is történt semmi érdemleges. Egy safety itt, egy field goal ott, és a két támadóegység mindent megtesz a vereségért. De aztán jött a negyedik negyed, ahol végre igazi footballt kaptunk.

 

Ekkor a 49ers 15-3-ra vezetett, de Fitzgerald révén zárkózott a Cardinals. Fitzgerald a 112. TD-jét szerezte meg, amivel megelőzte Tony Gonzalezt, és az NFL ranglista 7. helyére lépett. Azonban a 49ers még vezetett 15-10-re, és a meccs utolsó perceiben Josh Rosennek kellett egy GW drive-ot vezetnie. Ha még mindig Mike McCoy lett volna az OC, akkor valószínűleg turnover on downs lett volna ebből, de már Byron Leftwich hívta a playeket, ő pedig már egy fokkal jobban értett a saját játékosaihoz. Rosen bár kicsit döcögve, de végigment a pályán, és 40 másodperccel a vége előtt kiosztott egy 9 yardos TD passzt Christian Kirknek. Utána pedig még a kétpontos is összejött, így 3 pontra átvették a vezetést.

 

 

A 49ersnek még lett volna lehetősége hosszabbításra menteni a meccset, de félpályán Beathard egy rossz snapet kapott, ami lezárta a meccset. Ezzel a győzelemmel a Cardinals oda-vissza verte a 49erst, ami azt jelenti, hogy kicsit eltávolodtak az 1/1-ről. Igaz, egy 12 pontos negyedik negyedes hátrányból fordító győzelem után a szurkolók ezt talán nem bánják annyira. A 49ers pedig most csütörtökön lejátszhatja majd a Raidersszel az 1/1 bowlt.

 

(Jarred)

 

Colts 42 – 28 Raiders

 

Történelmi pillanat volt vasárnap este Oaklandben. A védelmek nem voltak éppen top formában és a Raiders megint a negyedik negyedben bukott el egy meccset. Röviden ennyit lehet mondani a mérkőzésről, de nézzük kicsit részletesebben is.

 

Az utolsó két hétben úgy látszik megtalálta a siker kulcsát a Colts, (bár igaz, hogy a Bills és a Raiders ellen sikerült ez, de) van futójáték Indianapolisban! Egymás után két meccsen nem Lucknak kell megroskadnia a győzelemért, hanem a futással kiegészülve sikeres tud lenni a csapat. A Bills után a Raiders ellen is 200+ futott yardot hoztak össze, utoljára 2004-ben volt egy szezonon belül két ilyen összecsapásuk és 1971-ben pedig az, hogy ez egymás után jöjjön össze. Az fal Castonzo kiegészülésével meg tudja védeni Luckot és futójáték is ki tud alakulni, a Colts irányítóját már 3 mérkőzés óta nem tudták sackkelni. Egy rekordot felállítottak Oaklandben, hiszen ezelőtt még nem volt olyan csapat, amelyben egy mérkőzésen 3 tight end is touchdownt szerezzen. Reich munkája úgy látszik beérik, hiszen amióta offense oldalon a fontos emberek között nincs hiányzó, 30 pont felett érnek el meccsenként. A védelemre áttérve talán idei leggyengébb produkcióját mutatták be, hiszen passz elleni védekezés gyakorlatilag nem volt. Egyetlen pozitívum, hogy a negyedik játékrészben előnynél Leonard fumble-t okozott és ezzel nyerték meg gyakorlatilag a mérkőzést. Ha ki kell emelni valakiket a Colts részéről, akkor a nagy formában lévő Marlon Macket érdemes megemlíteni, 132 futott yardja mellett még 2 TD-t is szerzett lábon.

 

 

Az Oakland részén is ugyanaz mondható el, az offense jól játszott, a defense pedig mintha pályán sem lett volna. Derek Carr és társai 10-0-ás hátránynál tértek magukhoz és zsinórban hozták a TD-ket, amivel sokáig vezettek is. Várható volt, hogy Lynch távollétében Doug Martin lesz az első számú RB, aki egészen a mérkőzés végéig nem játszott rosszul, 99 yardot szerzett összesen, de amikor a Colts átvette vezetést, akkor ő adta el a labdát, így negatív hős vált belőle. Carr játékán egyáltalán nem látszott meg, hogy elcserélték Amari Coopert, sőt. 75%-ban bejöttek passzai és 244 yard mellett még 3 TD átadása is volt. Elkapói közül extrát senki nem nyújtott, de többen jó teljesítménnyel rukkoltak elő, négyen is 35 yard felett termeltek. A védelem pedig mint a másik oldalon szinte nem is volt pályán, egy drive kivetelével, amikor Luck pályára került, abból pont is lett. Nem tudtak nyomást helyezni az irányítóra és a Mack-Hines duóval sem tudtak sok mindent kezdeni, ilyen teljesítménnyel nem sok esélyt adnak a győzelemhez. A Raidersnél idén már szokásos, hogy a záró negyedig jól tartják magukat, de ott elfáradnak és fordít ellenük az ellenfél, a Colts ellen ugyanez történt. Amíg nem tudnak rendesen befejezni egy mérkőzést, addig nem sok esélyük lesz a győzelemre.

 

És akkor beszéljünk arról is miért volt történelmi ez a mérkőzés. Adam Vinatieri az első félidő vége előtt minden idők legtöbb pontot szerző játékosa lett, miután Morten Andersent letaszítva a trónról berúgta 2547. pontját is.

 

(kronikk)

 

Seattle Seahawks 28 – 14 Detroit Lions

 

Hölgyeim és Uraim! Íme a zsebWilson, avagy a tökéletes Brees-hasonmás. Abban a pillanatban ugyanis, ahogy értelmezhető (mit értelmezhető, majdhogynem elit!) támadófalat sikerült összerakni, abban a pillanatban minden van Seattle-ben. És ez bizony nagyon rossz hír mindenki más számára.

 

Ez seattle-i részről valójában egy tökéletes meccs volt. A támadófal mióta összeállt, Sweezyvel, Brittel és Flukerrel középen, azóta a Seahawks futójátéka ligaelit. Nem viccelek, az elmúlt egy hónapban a Rams mögött a Seahawks termeli a második legtöbb yardot a földön a ligában. És a Lions elleni 176 yard lehetett volna sokkal több is, mert a Lions védelmén Harrison valóban sokat lendített, sackje mellett több kritikus futásmegállítása volt. Wilson pedig immáron harmadik hete gyakorlatilag lubickol a tiszta zsebekben. Tökéletes passer rating, 10/10-es kezdés a meccsen. 13/18-as hatékonyság idén a red zone-ban a szezonban, ami top3 az NFL-ben. Sikeres Carroll challenge. A meccsvégi fake punt a saját end zone-ból. Ezek mind-mind jelek.

 

https://twitter.com/DLineVids/status/1056787241689706496

 

Pedig a Lionsban is megvoltak az elit teljesítmények. Jones-t például egyáltalán nem sikerült fognia a védőknek (7/117, 2 TD), és screeneknél Kerryon Johnsont sem (6/69), ennek eredményeképpen Stafford statisztikai lapja is egész jól mutat. Csak közben a KJ Wrighttal kiegészült Seahawks védelem megölte a Detroit futójátékát, mellette pedig még szereztek 3 labdát is, és így összességében nem volt esélye a Lionsnak.

 

Ez a meccs persze semmit nem garantál vendég részről a következő 3 hétre (LAC, @LAR, GB), sőt, de innentől minimum bizakodni lehet a Wild Cardban. De az biztos, hogyha így folytatja az offense, akkor Mike Solari nagyon erős jelölt lesz az év edzője címre. A Lionsnak eközben 3-4-el abban a csoportban messze került a playoff.

 

(rowi)

Legfrissebb cikkeink

Facebook

Legutóbbi hozzászólások