A londoni túra után a Raiders most pihenőhéten van, de a nem túl jól rajtoló oaklandi alakulatnál megérkezett a rossz hír, Marshawn Lynch sérülést szenvedett. A futó ágyéksérülést szenvedett, az MRI után pedig kiderült, hogy legalább egy hónapot kényszerül kihagyni.
Még az sem kizárt a futónál, hogy a Raiders sérült listára tegye, abban az esetben, ha műtétre is szükség lesz. Lynch ebben a szezonban eddig 90 kísérletből 376 yardot szedett össze és mellette még három TD is a nevéhez fűződik.
Hiányában helyét minden bizonnyal a volt Buccaneers RB, Doug Martin fogja átvenni, míg mögötte Jalen Richard és DeAndre Washington kaphat majd labdát.
A Raiders korántsem kezdte túl jól a szezont, hiszen 1-5 a mérlegük, de Lynch kiesése érzékenyen érintheti őket, hiszen láthattuk, hogy korábban a Seahawksnál is a célterület közelében egy jó célpont a futó.

Legfrissebb cikkeink
- Hét nemzetközi meccs lesz idén az NFL-ben
- Brock Purdy: Az egész történetem arról szól, hogy alábecsülnek
- Az idei drafton elkelhet minden idők legnehezebb játékosa
- A jövő sztárjai – Abdul Carter
- Legalább Garrett maradt – Browns FA-értékelő
- Russell Wilson csak akkor keresheti meg a $21 millióját, ha a Giants veretlen lesz idén
- Veterán cornert igazolt a Ravens
- Ezeket a szabályokat vezetné be a Versenybizottság
- No Fun League: Már orrot törölni sem szabad ünneplésként
- Triple Coverage #592 – Mock Draft egy hónappal az igazi előtt (2. rész)
- Ennyi volt? – Chargers FA-értékelő
- Valami kezdete – Jaguars FA-értékelő
- BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- A jövő sztárjai – Cam Ward
- Mindent egy lapra feltéve – Titans FA-értékelő
Legutóbbi hozzászólások
- Csakeztne on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Hurrá Torpedó on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Jani_Kovacs on No Fun League: Már orrot törölni sem szabad ünneplésként
- Jani_Kovacs on Ennyi volt? – Chargers FA-értékelő
- Jani_Kovacs on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Jani_Kovacs on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Jani_Kovacs on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Hurrá Torpedó on Russell Wilson csak akkor keresheti meg a $21 millióját, ha a Giants veretlen lesz idén