Connect with us

Összefoglaló

Őrületes végjáték Los Angelesben, Mahomes vs Gurley az MVP címért!

Három pontgazdag mérkőzésen a hazai csapatok otthon tartották a győzelmet, de ez nem volt olyan egyértelmű a mérkőzések egyes szakaszain. Mahomes továbbra is megállíthatatlan, Gurley halmozza a yardokat, Fitzmagic pedig ismét villantott, míg a Bears robog a csoportgyőzelem irányába.

 

Denver Broncos 23 @ Kansas City Chiefs 30

 

Az eredmény nem teljesen fedi a két csapat közti különbséget, ugyanis a Broncos szokás szerint kapaszkodott és a végén egy labdabirtokláson belül tartotta az eredményt, de a játék képe alapján kevés esélyük volt a győzelemre. Patrick Mahomes ezúttal is szenzációsan játszott, lényegében futójáték nélkül verték meg a Broncost. A skill posztokon játszok közül ezúttal Sammy Watkins villogott, aki 100 yard felé jutott és két touchdownt is szerzett, de Kelce és Hunt is lehúzott egy-egy hatpontost (Hunt nem is akármilyet). Mellettük azonban sokkal nagyobb elismerés jár a támadófalnak, akik sokadszorra tették tökéletesen a dolgukat. A kiváló denveri pass rush eltörpült a mérkőzésen, mindössze kétszer értek oda az irányítóhoz és nem is volt sokat nyomás alatt Mahomes. Miller ugyan hosszú idő után végre sacket szerzett a Chiefs ellen, de ezen kívül szinte észrevehetetlen volt.

 

https://twitter.com/MusikFan4Life25/status/1056781690134294529

 

A vendég oldalon hasonló volt a képlet mint egész idényben. Néhány nagyszerűen felrajzolt play, jó futás, elsősorban Lindsay jóvoltából, de összességében még a gyenge Chiefs védelem ellen sem sikerült Keenumnak villognia. Ezúttal a passzblokkolás is a tavalyi formát hozta, öt sacket engedtek, de a snapek majdnem 40%-ban nyomás alá került a veterán QB. Ha dicsérni szeretnénk valakiket, akkor az a rookie class megint jó volt. Phillip Lindsay ismét 100 scrimmage yard felé jutott, Courtland Sutton 78 yardot szorgoskodott össze, Chubb pedig Millernél is hatékonyabb volt. Akiket nem illett semmi dicséret a támadófalon kívül, az a secondary. Bradley Roby az utóbbi évek egyik legnagyobb leolvadását mutatja, de Harris kivételével az egész CB sor csak testileg van ott a mérkőzéseken. Megérdemelt Chiefs győzelem, a Broncos pedig továbbra is csak látszólag tud megszorítani erős csapatot.

 

Green Bay Packers 27 @ Los Angeles Rams 29

 

A hétvége legizgalmasabb és legszínvonalasabb találkozója volt az NFC rangadója, ahol két jól felkészült és komplett gárda csapott össze. A Packers alaposan meglepte a hazaiakat, akik kis híján lenullázták az első félidőben a ligaverő offense-t. Különösen a defensive line-t kell dicsérni, akik egész meccsen terror alatt tartották Goffot, végül pedig 5 sackig jutottak. Külön ki lehet emelni Mike Danielst és Kenny Clarkot, akik nem csak passzsiettetésben, de futás ellen is kiválóan dolgoztak, Gurley-nek az első félidőben alig volt momentuma. Náluk talán csak Jaire Alexander és Blake Martinez játszott nagyobbat, az újonc alig engedett elkapást, a linebacker pedig a pálya minden pontján ott volt. Kár, hogy az offense kicsit darabosabb volt, egy-egy szép drive kivételével nem tudtak elég pihenőidőt hagyni a védőknek, akik nem bírták végig a nyomást. Rodgers szokás szerint nem játszott rosszul, de elmaradt a hamisítatlan God Mode.

 

 

A Rams először látszott tanácstalannak az idényben, Goff a három TD ellenére pontatlanabb volt mint szokott, és nem jött a megszokott sok nagy játék sem. Gurley az első félidei haloványabb teljesítménye után azért összekapta magát és végül majdnem 200 scrimmage yardnál állt meg, továbbra sincs ellenszere rá az ellenfeleknek. A védelem csak a szokásosat hozta, ellenállhatatlan defensive line, bizonytalan secondary. Nem tudom minek kell még történnie, hogy Marcus Peterst kicsit gatyába rázzák, de egészen borzasztóan játszik a sérülése óta.

 

A mérkőzés még így is meg lehetett volna a Packersnek, de a momentumokból rendszeren rosszul jöttek ki. Az első félidőből már nem sok volt vissza, amikor sokadjára megállították a Rams offense-t, azonban egy jól sikerült punt után a saját egy yardosukra szorultak. Hívtak egy középső futást aminek safety lett az eredménye. Majd a punt utáni visszatámadásnál újra nehéz helyzetbe került a Rams, de Gurley egy hihetetlen oldalvonal melletti játékkal tovább tudta mozgatni a szálakat, videózás után. Végül pedig a mérkőzés utolsó két percében még lett volna idejük visszatámadni, de Montgomery elejtette a visszahordást, így a Rams be tudta fejezni a mérkőzést.

 

Tampa Bay Buccaneers 34 @ Cincinnati Bengals 37

 

Egy teljesen simának és érdektelennek tűnő mérkőzés végül őrült izgalmak közepette fejeződött be, amiből a Bengals jött ki jobban. A mérkőzés első felében a Tampa pályán sem volt, a Bengals elsősorban Mixon jó futójátékának (123 yard, 2 TD) és Winston hibáinak (4 INT) köszönhetően már 21-0-ra és 27-9-re is vezetett, de aztán jött A magic. A borzasztó gyengén játszó Winston helyett ugyanis jött Fitzpatrick és nem sokon múlott, hogy nem hozta vissza a mérkőzést. Csak hogy érezzük a különbséget, Winston 35 passzából 18 lett jó, egy touchdown mellé négy interceptiont dobott és 47,7-es passer ratingel zárt. Fitzpatrick 15 passzából 11 lett jó, dobott két toucdownt, nem adta el a labdát és közel tökéletes passer ratinget produkált. Szinte vesztett helyzetből hozta döntetlenre a meccset, de túl gyors volt.

 

 

A Bengals ugyanis közel tökéletesen játszott, Daltonnak ezúttal Boyd volt az embere, aki 138 yardig menetelt, de aztán belealudtak a meccsbe. A védelem, amely addig öt labdát szerzett, hirtelen kétszer is gyorsan kapitulált és másfél perccel a vége előtt beérte őket a vendég gárda. Ekkor azonban jött Dalton és a mérkőzésen addig keveset használt Green és field goal távig juttatta a csapatot. Bullock nem hibázott, így a Bengals egy nagyon fontos meccset nyert meg.

 

New York Jets 10 – 24 Chicago Bears

Kezd visszatérni a régi idők focija a Soldier Fieldre, ugyanis sem a hazaiak, sem a vendégek nem kápráztatták el a nézőket lehengerlő támadójátékkal. Az első 13 labdabirtoklásból összesen 10 puntot láthatott a közönség Chicagóban, ráadásul egy kihagyott mezőnygól miatt a maradék háromból is csak két támadás végződött pontszerzéssel egészen a harmadik negyed közepéig.

 

A visszafogottabb színvonal talán várható volt. Mindkét csapat elsősorban a védelméről jut eszünkbe, azonban amikor két fiatal potens irányító feszül egymásnak, az ember ennél talán többet vár. A mérkőzés egészére elmondható, hogy nagyon pontatlanok voltak az QB-k. Darnold 14/29 153 yard 1 TD, Trubisky 16/29 220 yard 2 TD. Bár nyert a csapata, Trubisky sem játszott túl jól, és egyenlőre nem ugorja meg azt a szintet amit elvárnak tőle. Mindkét irányítónak sokszor pattant a földön a passza yardokra az elkapóktól. A Bears irányítójának statisztikai lapja kicsit szebben fest, de erősen megdobta a 70 yardos Tarik Cohen elkapott TD, amit a futó egy screenből hozott össze átgaloppozva az egész pályán. A nagy TD mellé Cohen 8-as átlaggal futott és összesen 110 scrimmage yardot hozott össze.

 

 

A gyengécske passzjátékot tovább hátráltatta, hogy mindkét csapatból meghatározó elkapók hiányoztak. A hazaiak Allen Robinson hiányát, míg a vendégek az Anderson – Enunwa duót nem tudták igazán pótolni. Így leginkább talán két újonc elkapót érdemes megemlíteni. A Jetsnél Deontay Burnett hozta eddigi legjobb napját, a Bearsnél pedig Anthony Miller kezd egyre jobb slot WR-nek kinézni.

 

Az elkapók mellett természetesen a legnagyobb “sztárhiányzó” Khalil Mack volt, ám ezúttal nem tűnt fel annyira a hiánya. A Chicago legjobbja nélkül is remekül ölte a futást, így ott amiatt, a levegőben a használható célpontok miatt nem igazán tudott haladni a Jets az egész meccsen. Kiemelni egy kevésbé ismert nevet, Bryce Callahant érdemes, a hazaiak nickel cornerjét. 3 leütött labda, 1 negatív yardos szerelés és egy sack is bekerült a statisztikai lapjára, uralta a pálya belső területeit. Az olyan mérkőzéseken mint ez is volt, ahol vért kell izzadni minden yardért különösen nagy előny, ha az ellenfél könnyű célpontjain egy ilyen remek teljesítményt nyújtó cornered védekezik.

 

https://twitter.com/i/status/1056626857922170880

 

Összességében a Chicago megérdemelten nyert. A labda mindkét oldalán egy komplettebb csapat benyomását keltette. Túl tudtak lépni a döcögős passzjátékon, és a földön összesen 180 yardot tettek meg, majd kétszer annyi total yardot és szintén közel kétszer annyi first downt. Lehet ennél jobban játszani, de ma nem kellett.


(alatriste)

Legfrissebb cikkeink

Facebook

Legutóbbi hozzászólások