Connect with us

Érdekességek

Tovább hódít a támadófoci az eredményeken

Már többször is foglalkoztunk a támadófoci előretörésével, és hogy milyen rekordokat döntögetnek a csapatok a 2018-as szezonban (ITT és ITT). Most újabb mérföldkőhöz érkeztünk, ami továbbra is csak a szakadék mélyére segíti a védőfociba szerelmes drukkereket.

 

 

A 2018-as szezonban 96 meccsen vagyunk túl, ahol három is úgy végződött, hogy mindkét csapat legalább 40 pontot pakolt fel az eredményjelzőre. Ilyen volt az első héten a Bucs győzelme a Saints ellen (48-40), a Raiders hosszabbításba torkolló sikere a Browns ellen (45-42), legutóbb pedig a Patriots verte meg a Chiefset úgy, hogy legalább 40 pontot nyeltek be (43-40). Ez nagyjából a meccsek 3%-a, ami így nem is tűnik soknak, vagy nem vált ki semmilyen hüledezést. Azonban ha a korábbi évekhez viszonyítjuk, már más lesz a leányzó fekvése.

 

Ami 2018-ban összejött 96 meccs alatt, arra a 2014-es és 2017-es szezon között lejátszott 1024 meccsen csak kétszer volt példa, mindkétszer a Saints járult hozzá ehhez. 2016-ban a Cardinals (48-41), míg 2015-ben a Giants (52-49) elleni győzelem alkalmával. És az a helyzet, hogy a szurkolók többsége imádja a pontháborúkat, amire Roger Goodell is helyeselt. Azt természetesen tagadta a komisszár, hogy ezt a jövőben szándékosan fogják elősegíteni szabályváltoztatásokkal, de ahol a pénz beszél…

Legfrissebb cikkeink

Facebook

Legutóbbi hozzászólások