Connect with us

Érdekességek

Végleg diadalmaskodhat a támadófoci a 2018-as szezonban

Egyre inkább támadóoreintálttá válik imádott ligánk, ez a szabálykönyvön és a játék alakulásán is egyre inkább látszik. 2018-ra pedig megtörténhet az, hogy rekord pontszámokat fognak produkálni a támadósorok.

 

 

4 játékhetet követően 3030 szerzett pontnál állnak a csapatok, ami több, mint az eddigi rekordot tartó 2012-es szezon, ahol ugyanennyi idő elteltével 2986 pontnál jártak a csapatok. Ugyanekkora időintervallumban szintén rekordot állított be az idei szezon a maga 344 TD-jével, ami a 2015-ös 332 hatpontost múlta felül. Sőt, ebből a 344-ből 288 passzolt volt, ami a 2013-as 205(!)-ös rekordot múlta felül. Vagyis elmondhatjuk, hogy soha nem volt még ennyire passzorientált a futball, mint 2018-ban.

 

Mindemellett az izgalmakban sincs hiány idén. Az idén lejátszott 63 találkozón 38-on volt egy labdabirtoklásnyi a különbség a csapatok között, ez szintén NFL rekord négy forduló után. Ráadásul átlagosan 9,9 pont a különbség a csapatok között, ami szintén nem egy vészes arány. A rekordot ebben a kategóriában ha teljes szezont nézünk, akkor az 1932-es tartja, ahol mindössze 9,13 pont volt az átlagos pontkülönbség a csapatok között.

Legfrissebb cikkeink

Facebook

Legutóbbi hozzászólások