Connect with us

Hír

A Redskins az olasz labdarúgás hagyományai szerint kíván PO-ba jutni

Hatalmas megérzés volt év elején az a tippem, hogy a Redskins 1/1-es csapat lesz az alapszakasz végén… Máig nem értem hogyan működhet olyan hatékonyan a Gruden – Smith páros, hogy a csoportelsőségért vannak harcban, de lehet maga Gruden sem érti.

 

 

Mondjuk ne legyünk meglepve, 501 yardot nyeltek be a fővárosiak Fitzpatrickéktől, akik ennek ellenére is csak 3 nyamvadt pontot tudtak felrakni az eredményjelzőre. Ehhez a Bucs bénázása (két kihagyott mezőnygól) mellett persze kellett a Redskins 4 turnovere is, de tény, hogy az offense csak annyit adott bele a meccsbe, amennyi a győzelemhez kellett. Erre szokták mondani régen a bölcsek, hogy nem futball, Calcio, hiszen az olasz labdarúgásban volt hasonló minimalista különbségű győzelem az elterjedt. Gruden nem szégyenli ezt, de miért is tenné, ha így könnyen rájátszásba juthatnak?

 

Ha ez kell ahhoz, hogy meccset nyerjünk, én ugyan nem bánom hogy játszunk, a fantasy focit miatti sírást meghagynám annak aki játszik is vele. Mi csak a győzelemre törekszünk, és bármit megteszünk, hogy kisajtoljuk magunkból az ehhez szükséges erőfeszítéseket. Tegnap “csúnyán” nyertünk, de ha egy gálameccsen nyerünk 50-49-re, vagy egy unalmas 6-3-as végeredménnyel, az se érdekel. Nincs is szebb dolog a győzelemnél, így amíg azok jönnek, gondolhatnak rólunk bármit.

– nyilatkozta a Redskins vezetőedzője.

 

És igaza is van. Tekitnve, hogy a támadósorban megint a tavalyihoz hasonló sérüléshullám van, a Redskins igyekszik a kínálkozó lehetőségeit kihasználva győzelmet szerezni. Ráadásul fortuna is adott nekik plusz egy meccsnyi előnyt, így már két győzelemmel mennek a Cowboys-Eagles páros előtt.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!