Connect with us

Beharangozó

A vesztenivalók nélküli csoportrangadó – MNF beharangozó

Nagyon furcsa összecsapás várható az NFL alapszakaszának 12. játékhetén, amire a sorsolás pillanatában nem is gondoltunk. Akármi is legyen ugyanis a meccs végeredménye, gyakorlatilag tök lényegtelen a hátralévő öt forduló szempontjából.

 

Tennessee Titans (5-5) @ Houston Texans (7-3)

2:15, Sport TV

Hogy hogyan mondhatok ilyet egy csoportrangadóra, azt mindjárt elmagyarázom a rövid kis flashbacket követően. A Texans elképesztő sokat fejlődött az alapszakasz startja óta, erre már csak a mérlegük is elég bizonyíték: 0-3-as kezdést követően hét meccset nyertek zsinórban, amivel az AFC kiemelésre is bejelentkeztek. A változás a játékukban is látszik, leginkább a védőoldalon. A houstoni védelem ugyanis elég jó nevekből állt, Romeo Crennel védőkoordinátor mégsem tudott velük mit kezdeni, ami hatalmas kritika a munkájára nézve. Ám azóta elindultak a helyes úton, jönnek a turnoverek, a sérüléseket is egész jól pótolják házon belül, és azt a front sevent élmény nézni, már ha nem épp te vagy az aktuális ellenfél. Ha szép lassan felépül mindenki, akkor akár a szintlépés sem kizárt.

Ezzel szemben a Titanst egy az egyben rá lehet húzni Mariotára: egy hullámvasút. Egyik héten megverik a címvédőt, majd aztán kikapnak a lesajnált Billstől. Elverik a Patriotsot olyan játékkal, amire köpni-nyelni nem lehet, majd simán letérdelnek a Colts fallosza előtt. Nem csoda, hogy 5-5-ös mérleggel szerénykednek, és Mariota folyamatos egészségügyi állapota nem könnyíti meg a dolgukat. A legfrissebb riportok szerint visszatérhet a Texans ellen, de ez még nem garancia a sikerre. A védelem ugyanis messze nem képes konstans azt hozni, amit Belichikék ellen, a Texans támadósora ellen ez nem túl jó előjel.

El kell lehetetleníteni Watsont!

Ha a Titans be akarja húzni a meccset, vélhetően azzal lesz a legnagyobb esélye erre, ha nyomás alatt tartják Watsont. O’Brienék kriptonitja még mindig a támadófalban kerestetik, és Bradyt is ezzel tudták semlegesíteni. Könnyű dolguk így sem lesz, hiszen Watson futásaival ezeket lehet mérsékelni, arról nem is beszélve, hogy akadnak a screen passzokra és rövid játékokra olyan játékosok, akik még így is képesek lehetnek sok yardot hozni a konyhára. Vrabelnek minden tavalyi emlékét fel kell használnia, ha korábbi csapata irányítóját akarja mattolni, de a védelmüket nézve erre van a legnagyobb esélyük. A Texans elkapói ellen nem lehet mit kezdeni, de vélhetően olyan agresszivitást fogunk látni Butleréktől, mint a Patriots ellen.

Le kell szedni Corey Davist!

A Texans óriási blamaként élte meg, hogy a második fordulóban a Gabbert vezette Titanstől sikerült kikapniuk, úgyhogy biztos bosszúra szomjaznak. A legkézenfekvőbb az lenne, ha a futásokat megölnék, de az kevés meccs kivételével nagyon döcög Tennesseeben, így jobbára Derrick Henry izmozásait kell megállítani. Jó kis párharc lesz még Dion Lewis és Zach Cunningham találkozása, de a kulcs mégis ott lesz érzésem szerint, hogy Davist sikerüljön lekapcsolni. A Titans offense nem olyan sokrétű, mint amilyennek szeretnénk látni őket, így elég lehet Mariota legjobb fegyverét kivenni a képletből a diadalhoz.

Bármi történjen, semmi nincs veszve

Na és akkor jöjjön a tét nélküli rész. Az nyilván költői túlzás hogy nincs tétje, a Texans egy győzelemmel nagy lépést tehet a csoportgyőzelem felé – és kb ennyi. Ha a Titans ma kikap, a csoportról vélhetően lemondhatnak, de a wild cardról nem kell. Nagy volt a tumultus az AFC-ben az 5-5-ös csapatoktól a forduló előtt, vagyis egy vereségtől nem fog lemaradni senki a csatáról. A Titans ráadásul utolsó öt meccséből négyet otthon játszik, ebből kettő csoportrangadó lesz – többek között az egyik fő WC rivális Coltsszal – illetve a Jets – Giants – Redskins sor sem tűnik nyerhetetlennek.

Ha pedig a Texans szenvedne vereséget, akkor kétségtelen, hogy veszélybe kerülne a csoportelsőség, de még így sem kéne a vészharangokat kongatni. Számukra a 14. heti Colts elleni meccs lesz a döntő hazai pályán, akármi is legyen a mai meccs kimenetele. Ha ott kikapnak, akkor lehet izgulni a továbbiakért, de persze ez a Colts teljesítményétől is függ. Ergo nagyon sok forgatókönyv elképzelhető még, így kár egy meccsért megfeszülniük hat fordulóval a vége előtt.

Legfrissebb cikkeink

Facebook

Legutóbbi hozzászólások