Connect with us

Minden ami NFL

Az Andy Reid dilemma

Mitől jó egy edző? Az egyik legszubjektívebb vitatéma bármelyik sportban, így imádott futballunkban is. KGYM-mel közösen megpróbálunk ennek utánajárni a legtökéletesebb állatorvosi lovon, aki legalább annyira megosztó, mint maga a témánk. Ő pedig nem más, mint Andy Reid.

 

A jó edző definíciója

 

Ez egy olyan kérdéskör, amire nincs pontos leírás, főleg egy olyan sportágban, ahol nagyon kevesen tudnak dinasztiát kiépíteni.

 

A jó edző a Super Bowl győzelemnél kezdődik? Vagy már az is jó edzőnek számít, aki gyakran jár a playoffban? Netán azt kellene nézni, hogy hány évig kap csapatot a ligában? Vagy az a jó edző, aki nem csak egy helyen képes bizonyítani, hanem több franchise-nál is sikeres? Vagy az a jó edző, aki képes egy egyedi játékstílust alkotni, amire minden kollégája, netán mentoráltja törekszik?

 

Valószínűleg még rengeteg kérdést ide lehetne biggyeszteni, de ezek alapján hívtam tökéletes tesztalanynak Andy Reidet. Mert az öreg rozmárt a jó, sőt, egyenesen a legjobb edzők közé sorolják, mégis vannak olyanok (helló!), akik azért kicsit húzzák a szájuk szélét a kijelentés hallatán. Nézzük meg a vitatott kérdéseket sorjában!

 

Super Bowl győzelem

 

 

Ha ez lenne a döntő faktor, akkor Reid nem számít jó edzőnek, hiszen egy Super Bowlban járt mindössze főedzőként, ahonnét vesztesen hagyta el a pályát. Ha azt vesszük, hogy az utóbbi 20 évben olyan alakok vitték Super Bowlig a csapatukat, mint John Fox, Jeff Fisher vagy Jon Gruden (igaz, közülük csak utóbbi nyert gyűrűt), akik ma már szinte nevetség tárgyai, akkor nem is feltétlen ebben keresendő a megoldás. Így is kevés Super Bowl győztes edző van, még kevesebb az olyan, akiknek ez többször is sikerült. Úgy gondolom nem ez lesz a döntő faktor, így ugorjunk a következő pontra.

 

Playoff részvétel

 

Azt hiszem ez az egyik legmegosztóbb téma az egészben, egyben talán ez állhat a legközelebb a kérdésünk megválaszolásához. Persze akadnak kivételek… Kezdjük rögtön is egy olyan statisztikával, ami jogosan vetheti fel, hogy Reidnek a top edzők között van a helye:

 

[quote]1999 óta futó vezetőedzői pályafutása során mindössze 6 (HAT!!!!) alkalommal nem jutott a rájátszásba a csapataival.[/quote]

 

Mindezt úgy hozta össze, hogy az Eaglest 1/2-esként, a Chiefset 1/1-esként vette át. Csakhogy itt jön a megosztottság része, amit a szurkolók viselkedéséből is le lehet szűrni. Hogy házon belüli példánál maradjunk, renningan gyakran nem érti, hogy panaszkodhat akár a Patses írói gárdánk, akár én azért, mert a Packers megint “csak” a konferenciadöntőig jutott, mikor ő mit meg nem adna azért, hogy a Lions csak egyszer is ilyen magasságokba jusson. Mert ne feledjük, Mike McCarthy sem sűrűn a TV-ből nézi a rájátszás kezdetét a Packers vezetőedzőjeként, de talán ő a legtöbbet kritizált HC az egész NFL-ben jelenleg. Ahogy Reid esetében is szép és jó, hogy 19 éves pályafutása során 13-szor is járt a playoffban, de ebből csak egyszer lett Super Bowl részvétel. És ez az a pont, ahol én kérdőre vonom Reid emlegetését a legnagyobb edzők között.

 

2001 és 2004 között minden évben bejutott az Eaglest irányítva az NFC döntőbe, de csak a legutolsón sikerült megugrani a Super Bowl küszöbét, ahol kikaptak a Patriotstól. Tovább megyek: Reid a 2008-as NFC döntő óta nem jutott egy csapatával sem konferenciadöntőbe. Sőt, azóta konkrétan one and done a minta a postseasonben, ami már kezdi megingatni azt a remek rájátszás részvételi számot. 24 alkalommal játszhatott az alapszakaszt követően is, és a meccseinek kevesebb, mint felét (11) nyerte csak meg.

 

Tény, nagyon kevés azon edzők névsora, akik ehhez hasonlót letettek az asztalra, és nem lehet mindenki Bill Belichick, de egy idő után már jogos kritikaként merül fel, hogy mit ér a temérdek playoff szereplés, ha azokból végül rendre csak a vereségek maradnak hátra?

 

Az Andy Reid coaching tree

 

Mivel a ligában töltött szezonok száma és a több csapatnál való kiváló munka is terítékre került az előző pontban, így a következőre ugranék, ami megint csak Reid nagyságát hivatott bemutatni. Andy Reid ugyanis elképesztő mennyiségben és minőségben termeli a jobbnál jobb főedzőket a ligának.

 

Az Andy Reid coaching tree, ami a liga negyedének biztosít vezetőedzőt

 

Ha van valami, amiben jobb Belichicknél, az egyértelműen ez. Reid offense eszméit nagyon sokan képesek voltak átvenni, sőt, egyesek még fejleszteni is rajta. De ez elég ahhoz, hogy ő a legjobb főedzők között legyen?

 

A kedvenc példám erre a gurulós fociból Marcelo Bielsa. Az argentin szakember elképesztő gondolkodó hírében áll, aki többek között Pep Guardiolának is a fő inspirálója volt a taktikájában. Számtalan edző hirdette Bielsa tanait, és hirdetik még most is, pedig ő maga rettentő kevés trófeát szerzett karrierje során.

 

[quote]Andy Reid az amerikai futball Marcelo Bielsája. De ő akkor most egy filozófus, vagy edző?[/quote]

 

Az Andy Reid-féle megtévesztés – KGYM tollából

Reid Hall of Fame-be való támadóstratéga? Talán. Hall of Fame-be való vezetőedző? Talán. Hall of Fame-be való azért, mert jó vezetőedző és jól bánik az irányítókkal? Háááááát…

 

Andy Reiddel szemben két komoly kritikát tudok felhozni. Az egyik, hogy ő vezetőedzőként nem kiemelkedő, csupán támadóstratégaként. A másik, hogy ő nem egy irányítókkal suttogó zseni, aki minden, keze közé kerülő QB-val csodát tudott tenni – annak ellenére, hogy ez a kép él róla. Kiemelném, hogy itt nem a támadókoordinátori munkáját kritizálom, az vitán felüli mértékben csodálatos.

 

A kiemelkedő vezetőedző tévedése

 

A vezetőedző nem attól jó, hogy sok pontot szerez a csapata. A vezetőedző feladata egy jó stáb kiépítése, akik ellátják azokat a feladatokat is, amikre ő nem képes, jó gameplanning, és jó óramenedzsment. (És akkor az öltözői dolgokról nem is beszéltünk.) Andy Reid erre teljes körűen képtelen. Nincs mögötte konzisztensen jó védelem, és nem tudja megtalálni azokat a DC-ket, akik ezt felépítik. Óramenedzsment terén a liga egyik legrosszabb edzőjéről beszélünk, akinek a tanítványai közül egyedül Pederson képes felfogni és figyelni az időt.

 

Az irányítómágus tévedése

 

Andy Reid valamilyen módon úgy él a köztudatban, hogy földöntúli mértékben képes fejleszteni az irányítókat. A valóság azonban az, hogy nem a QB-k álltak Reid hátán, hanem inkább Reid a QB-k hátán. Reid vezetőedzőként eddig nyolc olyan irányítóval dolgozott együtt, akik egy szezonban 1-2 kezdésnél több időt kaptak, ez elsősorban az eaglesös éveit jelenti, ahol McNabb és Vick nem voltak mindig játékra képesek. 19 befejezett szezonja alatt 13 alkalommal jutott a playoffba a csapata, sorolom, ezekben az években olyan irányítókkal dolgozhatott együtt, mint Donovan McNabb (#2 draftpick), Michael Vick (#1 draftpick), Alex Smith (#1 draftpick). A szezon közbeni sérülésekre reagálva volt még pár beugró irányítója, mint Kolb, Feeley, Garcia, Pederson, McMahon, de ők összesen a 14 philadelphiai éve alatt kevesebb, mint 50 alkalommal kezdtek, ebből is számos abból fakad, hogy az elsőéves McNabb még nem kapott 16 meccset. Az összefüggés egyszerű: ha eleget kezd és nyer a magas draftcetlivel húzott franchise QB, akkor Andy Reid bejut a playoffba a legtöbb esetben. Ha keveset kezd a franchise QB, Andy Reid nem jut a playoffba a legtöbb esetben. Az irányítómágusnak nem az lenne a célja, hogy a beugrókkal is elevickéljen?

 

 

Az érvem a következő: Andy Reid világéletében kitűnő irányítókkal dolgozott, akiket valamiért magasan húztak. Hány olyan HC van a liga történetében, aki a karrierjének egészét úgy töltötte le, hogy első vagy második helyen húzott irányítók játszottak a keze alá? Mahomes az első olyan franchise-irányítója, aki ennél később jött, és még ő is a 10. helyen lett kiválasztva, miután a Chiefs felcserélt érte. Kizárólag minőségi prospectekkel játszott eddig, és amikor ők nem voltak elérhetők, akkor nagyon köhögött a mágus. Reid egy nagyon jó scoutinggal a háta mögött húzta le az eddigi 20 évét a ligában, ezért kezet csókolhat a mindenkori GM-jeinek.

 

Összegzés

 

Hogy Andy Reidnek Hall of Fame-ben van a helye, amint szögre akasztja a fejhallgatót? Alighanem igen. Hogy Andy Reid az egyik legnagyobb koponyája a ligának? Ez is bátran állítható. Andy Reid 2018-ban a legjobb vezetőedzők közé sorolható? Szerintem nem. Az, hogy a csapat élén állva képtelen meccset nyerni a playoffban, az nálam elveti a jó edző alapjait. OC-ként viszont nagyon szívesen várnám vissza Green Baybe, mert ott a liga legjobbja lenne.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!