Ahogy azt az utóbbi napokban sejteni lehetett, Le’Veon Bell tényleg kihagyja a teljes szezont és nem jelenik meg keddig a Steelersnél – Adam Schefter információi szerint legalábbis. Azt persze tegyük hozzá, hogy megvárjuk még a kedd esti határidőt, hogy teljesen biztos legyen minden, hiszen Bell elég kiszámíthatatlan, de a várakozások szerint kihagyja a 2018-as szezont.
Az biztos, hogy az utóbbi napok értesülései fényében ez nem meglepő hír, hiszen egyre valószínűbb volt, hogy Bell nem fog csatlakozni a Steelershez, főleg miután a liga tudatta vele és ügynökével is a médián keresztül, hogy egyébként ha nem játszik idén, akkor is a harmadik franchise tagre jogosult – és nem újra a másodikra, korábbi információk szerint -, ami praktikusan azt jelenti, hogy szabadügynök lesz, hiszen a Steelers nem fog QB-pénzt (azaz 25 millió dollárt) fizetni neki egy évre, a transition tagnek pedig – ahogy írtuk – gyakorlatilag nincs semmi értelme ebben az esetben.
Bell tehát összességében kivett egy év fizetés nélküli szabadságot, miközben már most van annyi pénze, hogy élete végéig jól élhessen, és fog még keresni a következő szerződésével is bőven. Ha így nézzük a történetet, lehet őt hibáztatni? Ki ne örülne egy ilyen szabadságnak?

Legfrissebb cikkeink
- ELF: Enthroners-vereség a spanyol fővárosban
- Családon belüli erőszak miatt letartóztatták a Browns második körös futóját
- Holdoutol a Chargers második körös újonca
- Deion Sanders NFL-es szabályokat szeretne az egyetemi fociban
- Visszavonul Ndamukong Suh
- Nagyot téved a Bengals, ha azt hiszi, hogy az 1. körösének nincsenek ütőkártyái
- Már csak pár napja van a Chiefsnek, hogy megegyezzen Trey Smith-szel
- A Diósd Saints a 2025-ös idény bajnoka!
- Brandon Aiyuk jó eséllyel kihagyja a szezon elejét
- Patrick Mahomes nem rajong a 18 meccses alapszakaszért
- A Steelers draftolta volna Rodgerst, ha még egy kicsit csúszik?
- Hosszabbított GM-ével a Bears
- Mark Andrews: Rengeteg szart kellett lenyelnem
- A legjobb front 7-ök – College foci 2025
- Dak Prescott teljesen egészséges
Legutóbbi hozzászólások
- Fetyke on Deion Sanders NFL-es szabályokat szeretne az egyetemi fociban
- bjeela on Deion Sanders NFL-es szabályokat szeretne az egyetemi fociban
- renningan on Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- vicgeordie on Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- Csakeztne on Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- Ge®i on Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- bjeela on Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- Kopi3.14 on Eljött a power rusherek korszaka: így változott meg a passzsiettetés az NFL-ben
Utolsó kérdésre az egyszerű válasz: akik 1/1-en draftolták fantasyban :D:D
Miért nem rakhatják rá újra a második franchise tag-et? Így a liga gyakorlatilag erre bíztat mindenkit, és előnybe hozza a játékosokat egy ilyen tárgyalásnál…
Steelers-drukkerként nem bánom egyébként, hogy távozik, de az bosszantó lenne, ha egy 3. körös kompenzációs pick-kel gazdagodnánk csak…
Bell egy évet vesztett szerintem, még nyáron kellett volna elcserélni, mint a Phins Landryt.
a linkelt cikkben írtam róla bővebben, hogy ez a szabály (amiről eddig nem nagyon tudott senki). Amúgy a liga ezzel arra ösztönzi a csapatokat, hogy úgy használják a franchise taget, ahogy azt kitalálták: időt nyerni a megegyezésre a hosszú távú szerződésre.
https://fuzovelkifele.com/2018/11/lehet-hogy-bell-tenyleg-kiuli-a-teljes-evet-es-vajon-a-steelers-is-ezt-akarja/
Azért nagy kérdés lesz, h vajon meg fog-e látszani a teljesítményén ez az egy év? Remélem nem, de előbb kedd estig jussunk el… :)