Arians a 2017-es szezon után vonult végleg vissza és jelenleg a CBS alkalmazásában áll, mint televíziós szakértő. Visszatéréséről egyáltalán nem volt szó a szezon előtt, de amint üresednek az állások természetesen az ő neve is előkerült. Amikor pedig megkérdezték róla, hogy visszatérne-e az NFL-be, akkor az idős mester meglepő választ adott.
Arians ugyanis úgy nyilatkozott, hogy csak a Browns ajánlatát venné fontolóra, de egyelőre ez nem több spekulációnál. Arians már egyszer visszavonult a 2011-es szezon végén, de már 2012-ben visszatért, így nem lehet kijelenteni az esetében, hogy a visszavonulás ténye ne lenne valós, azonban nem is kell feltétlenül ezzel számolni.
Egyrészt Arians úgy vonult vissza, hogy a szerződéséből még volt hátra, így a Cardinals jogosan várhatna valami kompenzációt, másrészt általában minden nevet előkeresnek az illetékesek, ha megüresedett HC állás van a ligában. Jelenleg ez csak Clevelandban aktuális, de érzésem szerint a lista hamarosan bővülhet nevekkel.

Legfrissebb cikkeink
- Hét nemzetközi meccs lesz idén az NFL-ben
- Brock Purdy: Az egész történetem arról szól, hogy alábecsülnek
- Az idei drafton elkelhet minden idők legnehezebb játékosa
- A jövő sztárjai – Abdul Carter
- Legalább Garrett maradt – Browns FA-értékelő
- Russell Wilson csak akkor keresheti meg a $21 millióját, ha a Giants veretlen lesz idén
- Veterán cornert igazolt a Ravens
- Ezeket a szabályokat vezetné be a Versenybizottság
- No Fun League: Már orrot törölni sem szabad ünneplésként
- Triple Coverage #592 – Mock Draft egy hónappal az igazi előtt (2. rész)
- Ennyi volt? – Chargers FA-értékelő
- Valami kezdete – Jaguars FA-értékelő
- BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- A jövő sztárjai – Cam Ward
- Mindent egy lapra feltéve – Titans FA-értékelő
Legutóbbi hozzászólások
- Jani_Kovacs on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Cseh Tibor on Legalább Garrett maradt – Browns FA-értékelő
- katonadani on Legalább Garrett maradt – Browns FA-értékelő
- Kopi3.14 on Legalább Garrett maradt – Browns FA-értékelő
- Csakeztne on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Hurrá Torpedó on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Jani_Kovacs on No Fun League: Már orrot törölni sem szabad ünneplésként
- Jani_Kovacs on Ennyi volt? – Chargers FA-értékelő
Vaaagy azért a Brownst mondta, mert amúgy egy épelméjű csapatot az életben nem érdekelne egy edző, aki 6 év alatt összesen 3 PO meccset tud felmutatni, és az utolsó két szezonjában egy jó keretből még 50%-ot se tudott kihozni.
A harombol pedig egyet behuzott, a ket szopobol az egyiken meg negyedik szamu iranyitoval kellett jatszania. Hat ev alatt ketszer volt az ev edzoje (ha jol emlekszem, de egy biztos), ez ido alatt top 8 gyozelmi mutatot hozott ossze, ot ev alatt lett a Cards (ami az egyik legregebbi csapat) valaha volt legtobb gyozelemmel rendelkezo edzoje es mellesleg 50% volt az utolso szezonban, elotte meg 7-8-1 (de persze az nem 50). Ezeket az eredmenyeket ugy hozta, hogy negy kulonbozo tartalek qbval is jatszott az elsoszamu serulesei miatt es meg a tartalekokkal is kozel 50%on volt. Jajaja, tenyleg. Ilyen edzot csak a hulyek hivnak fel.
Azért az, hogy valaki 5 év alatt a Cardinals legtöbb meccset nyerő edzője tud lenni, nem fest túl jó képet a csapat edzőhelyzetéről…
És azért ne mondd már, hogy például a 2016-os év, mikor Palmer egy meccset hagyott ki, és Fitzgerald valamint Johnson végig egészséges volt, az a 7-8-1 olyan jól fest egy edző életrajzában.
És az egyik bukta PO meccsnél még fogjuk rá, hogy mentség a negyedik számú irányító, de a másik Panthers elleni vereségnél mindenki egészséges volt, aztán nem úgy rémlik, hogy egy pillanatra is hozzá tudtak volna szólni ahhoz a mérkőzéshez…
Igen, az igaz, hogy Arians kétszer lett év edzője. Ahogy pl Dak Prescott is év újonca lett, aztán most a Billsen, Jax-en, és Giantsen kívül nem nagyon cserélné le senki a jelenlegi kezdő irányítóját rá. Ahogy Chip Kellyt is választották valamelyik szavazáson az év edzőjének az első Eagles-ös éve után. A nyolc tavalyi győzelem meg: Colts (4-12), Tampa (5-11), 49ers kétszer (mindkétszer Garoppolo nélkül, ami úgy 1-10), Giants (3-13), Titans (9-7, a liga 3. legkönyebb sorsolásával) (szerzett TD nélkül, Mariota két interceptionje mellett), Seahawks (9-7) (utolsó fordulóban, tét nélkül), Jax (10-6). Ebből egyedül a Jacksonville elleni győzelem volt, ami jelentett bármit is. Közben egyedüliként kikaptak a Deshaun Watson nélküli Texanstól, A legyőzött csapatok összmérlege 46-66 (és ebben már az 5, Garoppolo által megnyert 49ers meccs is benne van) Szóval bocs, de én azért valahogy nem tudok egy edzőt egy ilyen mérleg miatt magasztalni. Amíg egy top keret volt a keze alatt, addig jöttek az eredmények, amint egy kicsit is gyengébb lett a játékosanyag, és a playmakerek nem csinálták meg a nagy játékokat, szépen el is süllyedt.
Mondd csak, hány Cardinals meccset láttál, amikor ő volt az edző? Én kb mindet és nekem elhiheted, hogy önmagában a győzelem-vereség mutató nagyon nem mutat valós képet. Hosszú évek óta ő volt az első aki igazán kreatívan nyúlt a playbookhoz a meccseken és fantasztikusan tudta motiválni a csapatot is. Egész egyszerűen a siralmas QB (és támadófal-) helyzet az, ami miatt sorra beszopódtak a szezonok. Hiába fikázod, ő egy jó edző. Nem nagyon fogsz ellenvéleményt hallani a sajátodon kívül.
Palmer mióta és minek az értékmérője?
Most frankon belemagyarazos statisztikakkal akarsz ervelni? 1 A gyozelem gyozelem es kesz. 2 senki nem magasztalta az egekbe a tavalyi ev miatt, csak megjegyeztem, hogy az 50%ot sem eri el megallapitasod nem allja meg a helyet. 3 a tavalyi ev iranyitoi Drew Stanto es Blain Gabbert. 4 nevezz meg egy edzot aki az elmult husz evben negyszer nyert idegenben a seahawks ellen zsinorban…. Nincs a csoportmeccsekn olyan hogy tet nelkuli. Ennyit a 2017rol.
A 2016os infoid nem alljak meg a helyuket. A defensive mvp formaban jatszo Tyrann Mathieu, aki kb a vedelem lelke volt, kiesett az alapszakasz vegen terdszalagszakadassal. Palmer serult mutatoujjal jatszott a dobo kezen.
A tobbivel kapcsolatban cuki, hogy azzal negalod a kinevezeset, hogy mas gyenge karriert futo embereket rangatsz elo. Mindamellett, hogy az aktualis evben valoszinuleg raszolgaltak a cimre.
Fogjuk ra, hogy mentseg a negyedik iranyito… Ez meg rendkivul nagyvonalu.
Esetleg ha valami frappans valaszod lenne az elmult hat evben az egyik legjobb gyozelem-vereseg mutatora is, szivesen megtekintenenk.
Senki nem magasztalja, de azert nem a vilag segglyuka amit osszekapart az elmult hat evben. Raadasul a Cardsban kb kicserelodott a csapat az o iranyitasa alatt, ugyhogy amikor a klasszis teljesitmenyekrol beszelunk gyanusan neki is van koze hozza. Nezd csak meg DJ hol tart most ugy hogy het meccsig tartott a McCoy terror.
plusz ha már edzői minőség akkor beugróként nem a coltsszal ment nagyot?
6 év alatt 3 PO meccs… ez most negatívumnak akartad írni? (egy Giants drukker)
Ezt gondold át újra!
Hát a Packersnek sem lesz már jövőre MM az edzője ez biztos. Kirúgni nem fogják ugyan szezon közben, de szezon végén lejár a szerződése és szerintem békében elválnak.
Kérdés: kik lehetnek esélyek egy HC posztra a következő szezonra? Vagy erről még korai beszélni?
Egyébként a Pats – Packers meccs után épp mutatta a kamera, ahogy Rodgers látványosan keres valakit a szemével, majd mikor meglátta nagy lendülettel odament hozzá és hosszasan beszélgettek. Az illető Josh McDaniels volt, ha jól láttam. Hátha, ez jelent valamit, az biztos, hogy jelentős erőlelépés lehetne offense oldalán, ha ő váltaná McCarthyt.
Jeff, Chip. Sexy Rexy, Huelye Jackson, folytassam?
McDaniels nem hinném, hogy távozna.