Egy nagyon furcsa TNF-en vagyunk túl, ami színvonalban elmaradt a várttól, mégis láthattunk olyan jeleneteket, ami után a világ összes csipája kipattant a virrasztó szemekből. Nehéz elmondani mi döntötte el a meccset, de nincs Packers meccs, ahol nem lehet nem elővenni Mike McCarthyt.
Green Bay Packers @ Seattle Seahawks 24 – 27
A Packers számára rettentően biztatóan indult a meccs, hiszen a mérkőzés legelső játékából turnovert hozott össze a vendég csapat, miután Chris Carson kezéből kiütötték a védők a labdát. Ugyan nem sok yardot kellett megtenni a Seahawks endzone-jáig, de tetszetős játékhívásokkal sikerült megszereznie a Packersnek a vezetést. Ekkor még úgy tűnt, hogy itt akár tudatos támadásépítésekről is lehet szó a fehérben játszó vendégektől, de Mike McCarthy hamar lerángatott mindenkit a valóságba.
Szégyen a futás, de ki nem sz*rja le, ha működik?
Brian Schottenheimer, a hazaiak támadókoordinátora szokásához hűen nem variálta túl a playbookot. Ismét a futójátékok domináltak még hátrányban is, amiket ezúttal Chris Carson és Rashaad Penny között osztott szét. Maradjunk annyiban, hogy a meccsen elért 160+ futott yard csalóka, többször is negatív, vagy csak pár yardos játékot hoztak össze, valamint gyakran a Packers védők tesze-toszaságán múlt, hogy egy halottnak hitt játékból végül pluszba jöttek ki. Ám azt nem lehet elvenni Schottenheimertől, hogy a régi seahawksos hagyományokat idézve alkalmazta a már biztosnak hitt futóhívásokat, hogy aztán a negyedik negyedben ráborítsa Wilsont a védelemre.
Addig futtatta folyamatosan az offense-t – amivel egyébként Wilson védelmét is segítette – míg a play action passzok gyilkosak lettek, amikor az option futásoknál ő tartotta meg a labdát, elősegítve ezzel az óra futtatását a végén, vagy amikor az utolsó negyedben, hátrányban két passzal átment gyakorlatilag 50 yardot a pályán. Hiába volt már-már kiismerhető a terve, bevált, mert volt benne elgondolás, és gyakran a szerencse is az ő kezükre játszott, leginkább a bírói ítéleteknél. Ugyanakkor remekül használták ki a Packers roster rövidségét, hiszen a meccs végére már a waiverről múlt héten felszedett Ibraheim Campbell játszott safety poszton a draftolatlan újonc Raven Greene helyén, de a szintén UDFA rookie Tony Brown is gyakran feltűnt a második félidőben valamelyik Seahawks elkapót őrizve a szélen – kevés sikerrel.
Még mindig ötlettelen ez a Packers támadósor
Ezzel szemben a túloldalon gúnyos értelemben klasszikus Packers offense-t láthattunk: Aaron, oldd meg valahogy! Megint rengeteg olyan játékból sikerült előre haladni, ami nem McCarthy hívásán, hanem Rodgers képességein múlott. Harmadik és rövid szituációknál képes volt olyan játékokat hívni, mintha 3&20 következett volna, ez is közrejátszott abban, hogy a Packers a harmadik kísérleteit borzasztó százalékban használta csak ki. 2014 óta vár a csapat egy potens futóra. Ekkor futott Eddie Lacy másodévesként 1139 yardot, és azóta senki sem szerzett négy számjegyű futott yardot Packers mezben. Most úgy tűnik megvan a méltó utód, hiszen Aaron Jones ismét parádésan játszott – csak valamiért baromira nem volt használva. 11 futókísérlete volt, holott a Packers a találkozó nagy részében vezetett, teljesen érthetetlen.
Így hát megint csak a passzjátékra volt hagyatkozva a csapat, ami egy Aaron Rodgersszel a csatasorban nem lehet akkora baj, gondolnánk. Csak amíg annyi a gameplan, hogy Rodgers to Adams, addig ne várjunk nagy csodákat. Jordy Nelson után sem kell nélkülöznie egy magabiztos elkapót, hiszen Adams felnőtt elődje nyomdokaiba, és rendre rá mentek a döntő fontosságú passzok. 10/12, valamint karriercsúcsot jelentő 166 yarddal zárta a meccset, kár, hogy az újonc társai nem tudtak most besegíteni, sem blokkolásban, sem elkapásban. Pedig ez sem így indult, amikor Rodgers megdobta azt az elképesztő passzt az élete első elkapását jegyző Robert Tonyannek.
MVP: Kyler Fackrell
Nick Perry el sem utazott Seattle-be sérülés miatt, így a harmadéves passzsiettető került a kezdőbe Clay Matthews túloldalára, és maximálisan élt az ölébe hullott lehetőséggel. Az eddig jobbára rotációs játékosként tündöklő védő előlépett a rivaldafénybe, és terrorban tartotta Russell Wilsont. 3 sack, 4 TFL, leütött passz, egyszerűen ellenállhatatlan volt.
Mike McCarthy mondjon le
A Packers szurkolók körében már régóta megjelentek ezek a hangok, de egyre több “semleges” ember is McCarthy fejét követeli, miután szemmel láthatóan kezd ő lenni a fék a csapatban. Az éjjeli találkozón is kitett magáért, de nem a rossz playcalling, vagy a be nem dobott piros zászló az, ami kicsapta a biztosítékot a Twitteren, hanem az a bizonyos punt. Három pontos hátrányban jöhetett vissza Rodgers a pályára 5:08-cal a vége előtt, ami neki bőven elég az alkotáshoz. Ám egy gyönyörű 3&out lett a drive sorsa, köszönhetően annak, hogy az utolsó passz az csakis az ő lelkén szárad.
4:20-nál McCarthy úgy döntött, hogy a saját 33 yardosánál 4&2-nél, egy időkéréssel nem megy neki, hanem elpuntolja a labdát, ami elég furcsa döntés volt – végül rá is fázott. Hiába bízott a védelmében, a Seahakws rutinból lefuttatta az órát, így két first downnal le is zárták a meccset. McCarthy a sajtótájékoztatón elmondta, hogy gondolkodott azon, hogy nekimennek, de a számokban bízva inkább nem kockáztatott. És mindenki a fejét követeli emiatt.
Bejelentkezés
Legutóbbi hozzászólások