Pár nappal kirúgása után Hue Jackson is megszólalt egy interjúban, ahol elég sok mindenről beszélt. A legszembetűnőbb az volt, hogy úgy látja, ha az ő iránymutatása alapján működött volna a franchise már a kinevezése óta, akkor már simán sikeresek lennének és pozitív mérleggel állnának. És hogy mit csinált volna máshogy? Például irányítót választott volna.
Kihagytuk az irányítóválasztást az első két évemben Wentz, Watson és Mahomes kapcsán. Olyan irányítókkal játszottunk, akik sosem nyertek az NFL-ben. Az utcáról behozott és gyakorlócsapatos játékosokkal játszottunk elkapófronton. Ehhez képest a támadósorunk ugyanolyan vagy jobb volt, mint idén. Ez nem történhetne meg.
Nem hagyhatod ki az irányítóválasztást. Nem engedheted el a potenciális franchise irányítót csak azért, mert nem tudod, ki lesz a csapatnál jövőre. Szerintem Baker Mayfield szenzációs játékos lesz, amennyiben a megfelelő emberekkel veszik őt körül, de ehhez segítséget kell nyújtaniuk neki és egy olyan sémát kell játszatni, ami a képességeinek megfelelő.
Ez mind tök logikus egyébként. Az érdekes az interjúban az volt, hogy Jackson mindenkire hárította a felelősséget. Elmondta, hogy nem tartotta helyesnek a folyamatos hátracseréléseket, a liga legjobbjai közé tartozó támadófal szétrombolását (mondjuk elköltöttek 100 milliót Zeitlerre, Tretterre és Bitonióra) és elmondta, hogy nem lehet úgy elengedni jó játékosokat, ha nem találsz a helyükre legalább olyan jókat.
Az idei év kapcsán Todd Haley-t vette leginkább elő. Azt persze elmondta, hogy az ő döntése volt felvenni őt támadókoordinátornak, viszont nem tetszett neki, hogy semmire sem haladnak támadószinten. Vezették a ligát szerzett labdákban, mégis a béka segge alatt volna a támadósor, ezt pedig egyértelműen Haley hibájának érzi Jackson, és már vissza is akarta venni a támadójátékok hívását kirúgása előtt, hiszen úgy gondolta, mindenkinek tudnia kell, hogy ez nem a Hue Jackson féle támadósor és ilyen játékosállománnyal ő sokkal többre képes.
Jackson úgy gondolja, ha ő vezetné a támadósort, akkor sikeresek lennének. Azt mondjuk elfelejti, hogy az igazán jó edzők gyenge játékosokkal is tudják úgy alakítani a sémát, hogy egyszerű dolga legyen azoknak a gyenge képességű játékosoknak – nézzük csak meg Kyle Shanahan 49ersét az éjjeli meccsről.
John Dorsey-t egyébként különösen dicsérte – elmondása szerint ő ajánlotta be, tehát kvázi miatta van most a Brownsnál -, szerinte rengeteget fejlődött a keret a rövid idő alatt, amióta a csapatnál van és Jackson úgy gondolja, hogy ő ebből a keretből bizony sokkal többet ki tudott volna hozni.
A teljes interjút elolvashatjátok és megnézhetitek itt.

Legfrissebb cikkeink
- Nick Chubb maradna a Brownsban
- Patrick Mahomes Tom Brady nyomában
- Három legendás szurkoló, aki ismét ott lesz a Super Bowlon – immár 59. alkalommal
- Tyreek Hill mégis maradna a Dolphinsnál
- Super Bowl LIX – Amikor a Chiefsnél a labda
- Super Bowl LIX – Amikor az Eaglesnél a labda
- HIVATALOS: Írországba látogat az NFL, a Steelers lesz a pályaválasztó
- Maxx Crosby nem akar távozni a Raiderstől
- Úgy néz ki, hogy Russell Wilson nem marad a Steelersnél
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a Super Bowlra
- Super Bowl LIX – Edzők
- Csak négyen kerültek be a Hall of Fame-be!
- Ők lettek az év díjazottjai
- BREAKING: Josh Allen legyőzte Lamar Jacksont, ő lett az MVP!
- Elhunyt a Bears legendás tulajdonosa, az anyamedve Virginia Halas
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on Super Bowl LIX – Amikor az Eaglesnél a labda
- camillo7777 on Elhunyt a Bears legendás tulajdonosa, az anyamedve Virginia Halas
- camillo7777 on Csak négyen kerültek be a Hall of Fame-be!
- Kopi3.14 on Úgy néz ki, hogy Russell Wilson nem marad a Steelersnél
- katonadani on Super Bowl LIX – Edzők
- Zotya on Super Bowl LIX – Edzők
- katonadani on Super Bowl LIX – Edzők
- Zotya on Super Bowl LIX – Edzők
Az öreg még most is leégeti magát ezekkel a kijelentésekkel…
Hát ez, a legalja…….
Bassza meg, semmit, szó szerint semmit nem fejlődött a csapat alatta, ugyanúgy szezononként hat-nyolc meccset buktak el saját hülyeségeik miatt! A mostani újoncokkal sem látni semmi fejlődést. nincsenek tökös play hívások, nincs agresszív game plan. Huelye vagy Jackson!
A hazai labdarúgóedzők jó munkát végeztek! Minden tudásukat átadták Hue számára. :D
Eltitkolt stroke.