Indianapolisban a felemás szezonkezdés és megannyi kérdőjelet követően kezdtek jó irányba terelődni a dolgok. Andrew Luck játéka a hosszú kihagyása után bizakodó, a támadófal soha nem látott szinten védi meg, és a passzjátékok mellett a futójáték is egyre nagyobb faktor a playbookban.
Azonban a NFL-ben bármikor beüthet a krach, ami most is megtörtént: Ryan Kelly, a csapat centere úgy néz ki több meccses kényszerpihenőre szorul térdsérülés miatt, amit a Titans elleni csoportrangadón szedett össze. A korábbi elsőkörös center 2017-es szezonja sérülések miatt ment a kukába, és csak 7 meccsen tudott csapata segítségére lenni, most újabb sérülés miatt kerülhet hasonló szituációba. Pedig idén minden meccsen kezdett, erre egy agyonnyert meccsen sérül meg ismét.
Frank Reich a mai sajtótájékoztatón elmondta, hogy a sérülés miatt bizonytalan ideig vélhetően nem állhat a rendelkezésére, ám leszögezte, hogy hivatalos információt játékosáról a hét második felében tud csak közölni. A remény tehát él, csak nagyon halványan… Pedig Kelly a draftpickjéhez méltóan kezdett el játszani, az újonc Quenton Nelsonnal remek belső párost alkottak a falban, amiből nem csak Luck, de a futók is profitáltak. A 25 éves center mindössze nyolcszor engedett nyomást Luckra, amiből csak egy sack született.

Legfrissebb cikkeink
- BREAKING: Hosszabbított Joe Thuney-val a Bears!
- Jó esély van arra, hogy változik a rájátszás kiemelési rendszere
- Biztosra megy a Packers, szinte biztosan eltörlik a tush push-t
- Így néz ki Derrick Henry új szerződése
- CeeDee Lamb: Nincs rangsor köztem és Pickens között
- BREAKING: Rekordszerződést kapott Fred Warner
- Első lépés megtéve, de hová? – Seahawks draftértékelő
- Jó főedző Nick Sirianni?
- Mi a baja mindenkinek a tush push-sal?
- Triple Coverage #603 – Kérdezz-felelek
- Nehogy már negatív mérleggel hazai pályán játsszon valaki a rájátszásban!
- Hosszabbított Nick Siriannival az Eagles
- Robert Saleh után Joe Douglas is visszatér korábbi sikerei helyszínére
- Brock Purdy extra védelmet kapott a 49erstől
- A kiemelések megváltoztatásáról és a tush push eltörléséről is szavaznak a héten
Legutóbbi hozzászólások
- zunya on BREAKING: Hosszabbított Joe Thuney-val a Bears!
- zunya on Robert Saleh után Joe Douglas is visszatér korábbi sikerei helyszínére
- zunya on Nem hibátlan kalózhajó – Buccaneers draftértékelő
- Csakeztne on Biztosra megy a Packers, szinte biztosan eltörlik a tush push-t
- zunya on A George Pickens hullámvasút
- Ragi on Biztosra megy a Packers, szinte biztosan eltörlik a tush push-t
- Zotya on Robert Saleh után Joe Douglas is visszatér korábbi sikerei helyszínére
- atis123juve on Triple Coverage #600