Rájár a rúd a Philadelphia Eagles csapatára. Nem elég, hogy közel sem hozzák tavalyi formájukat, a sérülések is folyamatosan tizedelik őket. Legújabban Ronald Darby, a sasok legjobb cornerbackje került sérültlistára, miután a Cowboys elleni találkozó alkalmával elszakadt a térdszalagja.
Különösen rossz helyzetben van a secondary az Eaglesnél, ugyanis a dallasiak elleni mérkőzés második félidejében az eredetileg első héten felrajzolt kezdőből mindössze Malcolm Jenkins volt a pályán. Jalen Mills pár hét kihagyásra számíthat, Sidney Jones már több hete nem bevethető – hamarosan visszatérhet -, Rodney McLeod pedig az egész szezonra kidőlt – hozzá csatlakozott Darby is. Annyira tragikus a helyzet, hogy egy draftolatlan újoncnak kellett beállnia szélső corner posztra, aki kvázi egy snapet sem játszott még a szezonban, safety poszton pedig az újonc Avontae Maddox szerepel, aki sosem játszott még safetyt, mielőtt az Eagles pár hete bevetette őt hátul.
A secondary játékosai mellett Jay Ajayi, Derek Barnett, Mike Wallace, Mack Hollins is IR-en van, illetve Chris Maragos és Timmy Jernigan az NFI listán foglalnak helyet – tehát idén még nem játszhattak. Mind-mind nagy szerepre számíthattak a csapatban a szezon előtt, részben a sok sérülés is okolható a sasok gyenge szerepléséért – csak részben, mert sokkal több ennél a probléma.
Darbynak egyébként különösen rosszkor jött a sérülés, ugyanis a szezon végén szabadügynök lesz, ez pedig visszavetheti az értékét.

Legfrissebb cikkeink
- Hét nemzetközi meccs lesz idén az NFL-ben
- Brock Purdy: Az egész történetem arról szól, hogy alábecsülnek
- Az idei drafton elkelhet minden idők legnehezebb játékosa
- A jövő sztárjai – Abdul Carter
- Legalább Garrett maradt – Browns FA-értékelő
- Russell Wilson csak akkor keresheti meg a $21 millióját, ha a Giants veretlen lesz idén
- Veterán cornert igazolt a Ravens
- Ezeket a szabályokat vezetné be a Versenybizottság
- No Fun League: Már orrot törölni sem szabad ünneplésként
- Triple Coverage #592 – Mock Draft egy hónappal az igazi előtt (2. rész)
- Ennyi volt? – Chargers FA-értékelő
- Valami kezdete – Jaguars FA-értékelő
- BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- A jövő sztárjai – Cam Ward
- Mindent egy lapra feltéve – Titans FA-értékelő
Legutóbbi hozzászólások
- Csakeztne on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Hurrá Torpedó on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Jani_Kovacs on No Fun League: Már orrot törölni sem szabad ünneplésként
- Jani_Kovacs on Ennyi volt? – Chargers FA-értékelő
- Jani_Kovacs on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Jani_Kovacs on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Jani_Kovacs on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Hurrá Torpedó on Russell Wilson csak akkor keresheti meg a $21 millióját, ha a Giants veretlen lesz idén
Arról nem lesz hír, hogy Dez Bryant edzésen elszakította az achilles-ét, úgyhogy valószínüleg ezzel vége is a karrierjének?
ICYMI:
https://fuzovelkifele.com/2018/11/el-sem-kezdodott-maris-veget-ert-dez-szezonja/
Érdekes, ezt még a kereső sem hozta ki. Pedig eskü beírtam. De a cikk így sem említi, hogy ezzel jó eséllyel annyi a karrierjének.
Dezre kihozza. Azt hittem a kereső a tag-ekre is keres és nem csak a címre.
karrierjét nem írnánk le még azért feltétlen. Pl a Saints már mondta h szívesen visszahozná jövőre (nyilván semmit sem jelent)
Dani miközben a cikket írta:

????
Zárkóznak a Chargers és a Falcons mellé..
De pont a Saints ellen..Sean Payton és az Illuminati szövetsége a SB-ért – part II..