Connect with us

Összefoglaló

Papírformák

Végre egyszer olyan hetünk volt, ahol nem csak néztünk ki a fejünkből az eredmények láttán, hanem jöttek a papírformák, és minőségi játékokat láthattunk.

Chiefs – Browns 37-21

Mahomes borítékolható módon szétdobálta a sérült Browns-védelmet, aminek legnagyobb nyertese a Clevelandből származó Travis Kelce volt, 99 yarddal és két TD-vel. A Kansas könnyedén mozgott előre a pályán, 500 yardot tett fel, 9 támadósorozatból hatban is pontot szerezve (a három ponttalan drive közül kettő a negyedik negyedben született). A védelmük továbbra sem lépett fel, így ha nem is véresen komolyan, de a Browns próbálta tartani a lépést. Mayfieldet nem tudták nyomás alatt tartani, és szoros passzvédekezést sem láthattunk.

 

via Gfycat

 

Nem feltétlenül baj, hogy a futóedző lett kinevezve OC-nek, ugyanis végre feléledt Duke Johnson, 9 labdából 78 yardot és 2 TD-t összehozva. Mayfield sem játszott rosszul, de egész egyszerűen ezzel a Chiefsszel nagyon nehéz tartani a lépést. Nick Chubb darált egész meccsen, de amennyire elkezdett összeállni a fal Mayfield előtt, annyira nem tudtak neki blokkolni, azonnal kapta a kontaktot már a scrimmage vonalában. A védelemről szinte nem is akarnék szót ejteni, aki benn volt is lesérült, ehhez képest mondjuk a 37 engedett pont egy kisebb csoda.

 

Steelers – Ravens 23-16

A Steelers komolyan kézben tartotta a meccset a Ravens szívós védelme ellen is. Ugyan Big Ben már tényleg csak a sérült testrészeit összefogó szigszalag miatt tud játszani, mindig lesznek, akik kisegítik. Brownt végig szorosan fogták, sokszor duplázva is, Conner viszont a megszokott módon monstre napot tartott, 163 scrimmage yarddal a hátán vitte a csapatát, kifejezetten jól teljesítve a levegőben is. A védelem konzisztensen nyomás alatt tudta tartani Flaccót, és párosítva az olasz csődör képességeivel ez súlyosan limitálta a Ravens lehetőségeit.

 

via Gfycat

 

Flacco rosszabb napját láthattuk itt, nem tudta mozgatni a láncot, rosszul célzott a labdákkal, a hátrányból való játék pedig megette a futások lehetőségét is. A kilenc drive-ból csupán három volt, ahol három percnél tovább volt a pályán a támadósor, ez borzasztó kevés, és így végig a Steelers tudta irányítani a meccs folyamát – közel 37 percig volt náluk a labda. A védelem nem volt olyan harapós, mint szokott lenni, átengedték a harmadik kísérleteket 63%-ban(!), egy sacket és kevés nyomást hoztak össze Roethlisbergeren, és turnovereket sem tudtak gyártani.

 

Lions – Vikings 9-24

A Vikingsnek Diggs nélkül is sikerült talpon maradnia, hatalmas napja volt a gyakorlócsapatból felhozott Chad Beebeenek, és ugyan Adam Thielen százyardos sorozata megszakadt, működött a támadósor. Cousinsnak egy hibás dobáson (INT) kívül jó napja volt, a futások pedig még mindig nem működnek, de egyre ígéretesebb a fal összeszokásával és Cook visszatérésével. A védőfal lényegében lakmározott Staffordból, a tíz sack mindkét csapatnak franchise-rekord, igaz ellentétes irányból. Danielle Hunter 3,5 sacket és 2 hurryt hozott össze 34 snapből, a védőfal belső rotációja (Johnson, Joseph, Richardson) pedig 84 snapből 13 nyomást helyezett Staffordra.

 

via Gfycat

 

A támadófal gyengesége okán nem tudott pontot szerezni a Lions, pedig haladni tudtak, csak valahol így feleslegesen. Stafford a buta fumble-je mellett amúgy jól használta ki a lehetőségeit, a nyomás miatt jól jöttek neki az underneath dobások. A védelem amúgy nem volt homályban, Damon Harrison a teljes belső falat fogja egymaga, és a secondaryben is volt jó teljesítmény a sok hullámzás között. A Lions legnagyobb problémája jelenleg az OC és a gameplanje, vele kell kezdeni a szezon utáni takarítást.

 

Texans – Broncos 19-17

Watson egy magabiztos játékkal húzta be a győzelmet, de a Denver védelme ellen még ez is csak egy utolsó pillanatos mellérúgott mezőnygólon múlott. A futójátékot teljesen elengedték, és lényegében Hopkins mozgatta egyedül a csapatot. Ezzel párhuzamosan a Texans védelme összeállni látszik, Watt, Mathieu, Clowney, Jackson mind jól érzik magukat a bőrükben, jól teljesítenek, nem meglepő a Texans hatmeccses győzelmi szériája.

 

via Gfycat

 

A Denver pedig megy tovább a lejtőn. Mind a támadósor, mind a védelem kiemlkedőt játszott, Keenum ebben a szezonban a legjobb formáját hozta, ez mégsem volt elég. Gameplan-szintű problémák vannak, és nem McManus rontotta el a meccset. Ezzel a teljesítménnyel nyerni lehetett volna ezt a meccset.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!