Connect with us

Hír

Újabb szabadügynök bustjáról mondott le a Giants

A szabadügynökpiacon a Giants szerette volna megerősíteni a támadófalát és ezért sok mindent el is követett: a liga legjobban fizetett támadófalemberévé tették Nate Soldert és egy 3 éves, 15 millió dolláros szerződést raktak Patrick Omameh elé. A Solder igazolás sem jött be igazán, de Omameh még kevésbé, a csapat ugyanis nyolc meccs után kivágta a játékost, belátva hibájukat.

 

 

A már kifizetett összegeket természetesen nem kapják vissza, ellenben mivel a 10. forduló előtt kivágták, így kapni fognak egy plusz – minden bizonnyal ötödik körös – kompenzációs picket, Omameh ugyanis nem számít majd az elszámolásnál.

 

A Giants támadófala idén is nagyon problémás volt – csak a vak nem vette észre. Így nézett ki a fal az első héten és ilyen teljesítményt nyújtottak:

 

LT Nate Solder: hat sacket, egy QB hitet és 13 siettetést engedett és összeszedett két holding büntetést. Összehasonlításképp, a Patriotsban eltöltött idő alatt mindössze egyszer engedett hat sacknél többet egy év alatt. Tegyük hozzá, hogy siettetésekből egyébként nem lóg ki különösen a korábbi évek átlagjaihoz képest.
LG Will Hernandez: öt sacket és nyolc siettetést engedett, újoncként rendben van, próbálkozik
C Jon Halapio: eltört a bokája, IR-re került
RG Patrick Omameh: nyolc meccs után kivágva, amiért 5,5 millió dollárt fizettek neki
RT Ereck Flowers: öt meccs után kivágva

Legfrissebb cikkeink

Facebook

Legutóbbi hozzászólások