Kelvin Benjamint a Bills kivágta, majd nem kellett senkinek waiveren – érthető módon, senki nem akarta a jövő évi ötödik éves opcióját kifizetni, vagy megkockáztatni -, majd ellátogatott Kansas Citybe, ahol a Chiefs le is igazolta. A szerződés csak erre az idényre szól, szóval márciusban szabadügynök lesz.
A Chiefsnél Benjamin csatlakozik (többek közt) a Tyreek Hill, Sammy Watkins, Chris Conley trióhoz az elkapók között, miközben egyébként a Buffalóban szintén korábban megforduló Watkins sérüléssel bajlódik. Persze az nagy kérdés, mennyit tud hozzátenni Benjamin a liga egyik legjobb támadósorához. Az ő legnagyobb erényének az kellene, hogy legyen, hogy az 50/50 labdákat lehúzza, de valójában nagyon rossz százalékkal szerzi meg az ilyen passzokat. Mondjuk ha valahol, akkor a Chiefsben van esély rá, hogy tudják majd valamire használni.
Benjamint ugyebár a Panthers adta el a tavalyi trade határidőnél a Billsnek egy harmadik- és egy hetedik körös pickért cserébe – az a csere a carolinaiaknak parádésan sikerült így utólag. Idén mindössze 23 elkapása van 354 yardért, pedig sokakkal nem kellett megküzdenie a Billsben a kezdőért és a targetekért.

Legfrissebb cikkeink
- Az Eagles tavalyi legrosszabb igazolása már a szezon előtt tudta, hogy fel fog sülni
- Patrick Mahomes: Imádom Bradyt, rengeteget beszélünk
- Asante Samuel apja úgy beszólt a Dolphinsnak, hogy ebből aligha lesz igazolás
- Breakout játékosok 2025 – AFC North
- Donald Trump miatt visszatérhet a Redskins név?
- Cousins a Penix-választásról: Úgy éreztem félrevezettek
- Támadófal-rangsor a szakértők szerint
- Top10 futó az NFL-ben dolgozók szerint
- Egy év haladékot kapott a Chiefs a stadionhelyzet rendezésére
- Már csak egy hete van megegyezni a Chiefsnek és Trey Smith-nek
- Eljött a power rusherek korszaka: így változott meg a passzsiettetés az NFL-ben
- Myles Garrett és a társak azt szeretnék, ha Joe Flacco lenne a Browns kezdője
- Vontaze Burfict bevallotta: utálta a Steelerst, direkt bántotta őket sípszó után
- Ritka agydaganattal küzd a korábbi NFL-linebacker
- Marihuána- és illegális fegyverbirtoklás miatt tartóztatták le a Cowboys elkapóját
Legutóbbi hozzászólások
- LaszloSzollosi on Az Eagles tavalyi legrosszabb igazolása már a szezon előtt tudta, hogy fel fog sülni
- Loosername on Donald Trump miatt visszatérhet a Redskins név?
- Sigismundus on Donald Trump miatt visszatérhet a Redskins név?
- bjeela on Donald Trump miatt visszatérhet a Redskins név?
- Csakeztne on Patrick Mahomes: Imádom Bradyt, rengeteget beszélünk
- Cseh Tibor on Támadófal-rangsor a szakértők szerint
- bollokg on Támadófal-rangsor a szakértők szerint
- bjeela on Támadófal-rangsor a szakértők szerint
“Az ő legnagyobb erényének az kellene, hogy legyen, hogy az 50/50 labdákat lehúzza, de valójában nagyon rossz százalékkal szerzi meg az ilyen passzokat.”
Sőt. Talán valamelyik 4th and longban mondták Buday Zoliék, hogy 6 vagy 7 INT született már idén a felé dobott passzokból…