Connect with us

Összefoglaló

A defense visszavág

Pár hete egy őrült offense csatát láthattunk, ahol 100 pont is született. Akkor sokan felvetettétek, hogy a liga olyan irányba halad, hogy minden meccsen 100 pontok szülessenek. Nos, a mai meccs bebizonyította, hogy azért még nem tartunk itt. Ezúttal ugyanis a védelmek dominálták végig a mérkőzést.

Minnesota Vikings @ Seattle Seahawks 7 – 21

Ha ránézünk az eredményre, akkor azt lehetne hinni, hogy a Seahawks az egész meccset uralta, és a Vikingsnak esélye sem volt. A valóság ezzel szemben az, hogy egészen az utolsó negyedig csak 3 pontot tudtak felrakni a táblára, és benne volt a levegőben, hogy a Vikings átveheti a vezetést. Cousinsék azonban egész meccsen szenvedtek, és a sorozatos elrontott lehetőségeket látva már a védelem is megtört, és 3 perccel a vége előtt Chris Carson 3 yardos TD futásával két labdabirtoklásra növelte az előnyét.

Ezzel a TD-vel gyakorlatilag eldőlt a mérkőzés, de a Seahawks védelem biztosra ment, és miután kiverték a játékszert Cousins kezéből, Justin Coleman felkapta a labdát, és visszavitte TD-re. Ezután a Vikings még egy becsület TD-t tudott szerezni, de az már csak arra volt jó, hogy ne legyen nullázás. Pedig lett volna lehetőségük megnyerni ezt a meccset, nem is egyszer.

A Vikings két alkalommal is nekiment negyedik kísérletre, mindkét alkalommal 4&1-re. Mindkét döntés érthető volt, hiszen az egyik a Seahawks 40 yardosán volt, a másik pedig 6-0-s hátrányban a gólvonalnál. Egyik kísérletet sem sikerült megoldani, a Seahawks mindkét alkalommal megállította őket. Ezek után pedig érkezett egy eléggé vitatható jelenet.

A Vikings eljutott mezőnygóltávolságba, és megpróbált legalább 3 pontot szerezni. (Ekkor még mindig 6-0 volt az állás.) A Bobby Wagner azonban átugrotta a falat, és blokkolta a rúgást. Csakhogy repült egy zászló, és úgy tűnt kap a Vikings még egy lehetőséget. A bírók azonban egy rövid diskurzus után visszavonták a zászlót, és jöhettek újra Wilsonék, akik ezúttal végigmentek a pályán.

A Wagner-eset kapcsán az idei évre kicsit változtattak a nyelvezetén a szabálynak és az is szabálytalan, ha a saját csapattársadra rakod a kezet és úgy próbálsz átugrani – nem csak az, ha az ellenfélre.

A Vikings offense egész meccsen nem csinált semmit. Cousins az első félidőben csak 27 yardig jutott, és bár a végére elérte a 200 yardot, de ennek többsége garbage time-ban érkezett. Ugyanez igaz az ellenfélre is. Wilson nagyon gyenge napot zárt mindössze 72 yarddal, és dobott egy olyan INT-t, amiért még egy újonc irányítót is alaposan megszidnának, nemhogy egy Super Bowl győztes irányítót. A Seahawks a futójátékra épített szokása szerint (39 futás, 22 passz) és meg is tettek több, mint 200 yardot a földön.

A védelmekre azonban nem lehet panasz. Mind a Seahawks, mind a Vikings defense erőn felül teljesített, és 57 percen keresztül nem engedtek TD-t az ellenfél támadóinak. Az eredmény ne csapjon be senkit, valójában nem született 4 támadó TD, csak 2, és mindkettő az utolsó három percen belül. + A Vikings már garbage time-ban szerezte a sajátját.

Ezzel a győzelemmel gyakorlatilag biztossá vált, hogy fogunk találkozni a Seahawkszal januárban is, az ötödik kiemelés az övék, és ezt már csak nagyon lehetetlen eredményekkel tudnák elbukni. A Vikingsnak több félnivalója van, hiszen csak fél meccs az előnye a többi üldöző előtt. A hátralévő sorsolás nekik kedvez, de ha a támadósoruk továbbra is olyan szinten fog játszani, ahogyan azt az utóbbi meccseken tették, akkor még nagy gondok adódhatnak.

 

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!