Connect with us

Hír

A hét játékosai – Week 14

Már megszokhattuk, hogy szerdán lehull a lepel és kiderül, kik lettek a legjobbak a héten. Erre a hétre egy irányító jutott a listára, de nem a támadók közé. Nézzük akkor, hogy kiket választott a liga erre a hétre!

AFC

A hét támadója: Derrick Henry (Tennessee Titans)

A tavaly még rettegett Jaguars védelem ebben a szezonban már nem olyan félelmetes. Ezt láthattuk a hét nyitómeccsén is, hiszen Henry gyakorlatilag egyedül nyerte meg a Titansnek a mérkőzést. Henrytől talán többet várhattunk a szezon elején, de a TNF-en bemutatott játéka fenomenális volt. 17 alkalommal kapta meg a labdát és ebből 238 yardot futott össze, ami franchise rekord is egyben. Ha ez még nem lenne elég, akkor még négy TD is fűződik a nevéhez, amiből az egyik 99 yardos volt. Henry első alkalommal lett a hét legjobbja, ezzel ő a negyedik Titans RB, aki megkapta az elismerést (Eddie George, Chris Brown és Chris Johnson).

A hét védője: Denico Autry (Indianapolis Colts)

Szezon előtt túl sokat nem vártunk a Colts védelemtől, de Eberflus munkájával elindult valami a csapatnál. Autry már a harmadik indianapolisi védő, aki bekerült a hét legjobbjai közé idén, előtte Darius Leonard és Mike Mitchell szerepeltek itt. Autry már a Jaguars ellen is megérdemelte volna, hogy itt legyen a neve, de akkor ugye a Colts kikapott. Két hete három sack és két kierőszakolt fumble volt a statisztikájában, a Texans ellen pedig két sack és két negatív yardos szerelést mutatott be. Autry is először lett a hét legjobbja és ezzel nem kis nevek közé került a franchise történetében. Előtte csak két védőfalember került neve jelent meg itt a Colts történetében: Dwight Freeney és Robert Mathis.

A hét special team játékosa: Michael Badgley (Los Angeles Chargers)

A szezon közben ha valaki azt mondja, hogy egymás után két Chargers special team játékos is a hét legjobbja lesz, ráadásul egymást követő héten, azt biztos kiröhögjük. Mindent megtett ez az egység, hogy a csapat ne tudjon nyerni, de most fordult a kocka. Múlt héten Desmond King lett a legjobb, most pedig a rúgó Michael Badgley. A Bengals elleni győzelemhez kellett is a jó teljesítménye, négy mezőnygól mellett két extra pontját is a póznák közé rúgta. Badgley 2014 óta az első Chargers kicker, aki bekerült a hét legjobbjai közé. Akkor Nick Novak kapta a díjat.

NFC

A hét támadója: Amari Cooper (Dallas Cowboys)

Úgy tűnik nem Cooper játéktudásával volt a probléma, mert igazán jót tett neki a szezon közbeni csapatváltás. Az Eagles elleni gyakorlatilag csoportdöntőn az első félidőben nem brillírozott a két támadóegység, de a végjátékban már sok panasz nem érheti őket. Cooper ebbe a fontos győzelembe három TD-t tett a közösbe, amiből az egyik a győztes volt a ráadásban. Mellette azért még 217 yardot is összeszorgoskodott. Cooper Romo (2007) óta az első Cowboys támadó, aki egy évben többször is megkapta a hét legjobbja díjat.

A hét védője: Darius Slay (Detroit Lions)

Ha már a támadóknak nem ment a Cardinals ellen a detroiti csapatnál, akkor legalább egy védő kiemelkedett, aki a győzelmet is szállította. Előzetesen azt gondolhattuk, hogy a Cardinals nem lesz probléma az Lionsnek, de végül mégis csak egy sokáig szoros párharc alakult ki. A támadókról túl sok jó nem mondható el, de a védelemből Slay kiemelkedett. Három passzleütés mellett volt még három szerelése, a második játékrész elején pedig egy picksix is a nevéhez fűződik, ami végül elég lett a győzelemhez. Slay már harmadik alkalommal lett a hét legjobbja, a Lions történetében nála többet védő nem nyert.

A hét special team játékosa: Taysom Hill (New Orleans Saints)

A Saints mindenese Brees és Bridgewater mögött eredeti posztján nem túl sok játéklehetőséget kapna, de mégis fontos tényező a csapatnál. A támadásoknál és a speciális egységben is szerepet kap és nem is teszi rosszul a dolgát. Sean Payton remekül megtalálta, hogyan használhatná a jelenleg harmadik számú irányítóját. A Bucs elleni győzelem során Hill egy punt blokkolással keltette fel magára a figyelmet. Hill ezzel 2005 óta az első irányító, aki a hét legjobb special team játékosa lett, akkor Doug Flutie volt.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!