Korábban írtuk, hogy Aaron Rodgers passzpontossága azért pocsék idén, mert többek között rengeteget dobálja ki a labdát az oldalvonal mellé. Persze a Packers irányítója ezzel együtt középszerű idén, ha a pontosságról van szó, azonban ennek van egy jó oldala:
[quote]megdöntheti a vala volt legjobb interception-arányt.[/quote]
Rodgersnek jelenleg 463 passzkísérlete van és mindössze egy eladott labdája, vagyis a passzai 0,2 százalékából lesz csak INT. Ha így fejezi be a szezont, akkor ő lesz az abszolút csúcstartó, a jelenlegi rekord ugyanis 0,4 százalék.
Ugyanakkor hozzá kell tenni, hogy Rodgers rettentően óvatosan játszik (hogy ezt gyávaság vagy megfontoltság, mindenki döntse el maga): 2006 óta soha senki nem dobta ki ennyiszer a labdát az oldalvonal mellé, a passzinak több mint 10 százaléka megy a lelátóra (46+), ami azért egy elég nagy szám. Persze jobb kidobni a labdát, mint benyelni egy sacket vagy megkockáztatni egy interceptiont, de aki meg sem próbál kockáztatni az NFL-ben, az sok jóra nem számíthat.

Legfrissebb cikkeink
- Az Eagles tavalyi legrosszabb igazolása már a szezon előtt tudta, hogy fel fog sülni
- Patrick Mahomes: Imádom Bradyt, rengeteget beszélünk
- Asante Samuel apja úgy beszólt a Dolphinsnak, hogy ebből aligha lesz igazolás
- Breakout játékosok 2025 – AFC North
- Donald Trump miatt visszatérhet a Redskins név?
- Cousins a Penix-választásról: Úgy éreztem félrevezettek
- Támadófal-rangsor a szakértők szerint
- Top10 futó az NFL-ben dolgozók szerint
- Egy év haladékot kapott a Chiefs a stadionhelyzet rendezésére
- Már csak egy hete van megegyezni a Chiefsnek és Trey Smith-nek
- Eljött a power rusherek korszaka: így változott meg a passzsiettetés az NFL-ben
- Myles Garrett és a társak azt szeretnék, ha Joe Flacco lenne a Browns kezdője
- Vontaze Burfict bevallotta: utálta a Steelerst, direkt bántotta őket sípszó után
- Ritka agydaganattal küzd a korábbi NFL-linebacker
- Marihuána- és illegális fegyverbirtoklás miatt tartóztatták le a Cowboys elkapóját
Legutóbbi hozzászólások
- LaszloSzollosi on Az Eagles tavalyi legrosszabb igazolása már a szezon előtt tudta, hogy fel fog sülni
- Loosername on Donald Trump miatt visszatérhet a Redskins név?
- Sigismundus on Donald Trump miatt visszatérhet a Redskins név?
- bjeela on Donald Trump miatt visszatérhet a Redskins név?
- Csakeztne on Patrick Mahomes: Imádom Bradyt, rengeteget beszélünk
- Cseh Tibor on Támadófal-rangsor a szakértők szerint
- bollokg on Támadófal-rangsor a szakértők szerint
- bjeela on Támadófal-rangsor a szakértők szerint
Amúgy az egész NFC northban a qb-k most ebben a szezonban visszaestek. Mettyú egyenesen középszerű, borzasztó nézni is.
Staffordnak semmi más nem kéne, mint egy legalább középszerű fal, Golladayen és az IR-en lévő Joneson kívül pár potens elkapó és legfőképp Cooter helyére egy normális OC. Magyarul körülötte mindenki.