Ahogy az várható volt, ismét emelkedik majd a fizetési keret az NFL franchise-ok számára, jelentette be tegnap a liga. Több, mint 10 millió dollárral is nőhet a 2018-as kerethez képest a jövő évi.
1994-ben vezették be először a salary capet, akkor $34,6 milliót költhettek a csapatok a rosteren lévő játékosaikra. Tavaly ez az összeg már $177,2 millióig ment fel, és mivel a liga folyamatosan profitál a bevételekből, ezt a csapatoknak is évről évre meghálálja a cap növelésével. A hivatalos közlemény szerint akár a $190 milliót is meghaladhatja majd a 2019-es fizetési keret.
Az NFL tájékoztatta a franchise-okat a jövő évi salary capről, ami becslések szerint $187 millió és $191,1 millió közé fog esni. Ez 40%-os növekedést jelent az öt ével ezelőtti kerethez képest, valamint zsinórban a hatodik szezon, ahol legalább $10 millióval növekedne az aktuális cap az előző évihez képest. A játékosok jósolt bére így 2019-re meghaladhatja a 7 milliárd dollárt.
– állt a liga közleményében.
Való igaz, 2014-ben még “csak” $133 milliót költhettek a csapatok a játékosok fizetésére, a 2013-as $123 milliós cap óta pedig folyamatos növekedés állt be, ami meghaladja az évenkénti $10 milliós emelkedést.
- 2013: $123 000 000
- 2014: $133 000 000
- 2015: $143 280 000
- 2016: $155 270 000
- 2017: $167 000 000
- 2018: $177 200 000
- 2019: $187 000 000 – $191 100 000
Ha ilyen ütemben folytatódik a növekedés, akkor 2020-ra átlépjük a 200 millió dolláros határt.

Legfrissebb cikkeink
- Hogyan tudna fejlődni a Packers támadósora?
- Top 5-ös szerződést kapott Garrett Wilson
- Top10 irányító az NFL-ben dolgozók szerint
- Top10 tackle az NFL-ben dolgozók szerint
- 32 újonc még mindig nem írta alá az újonc szerződését
- Jauan Jennings cserét kér, ha nem hosszabbít vele a 49ers
- Teddy Bridgewatert felfüggesztették, amiért saját pénzén támogatta a játékosait
- Nevekkel nem nyersz fantasy bajnokságot – Irányítók, akik félrevezethetnek
- Ja’Marr Chase: Minden elkapó díva
- A Steelers szétnézett a piacon, mit kaphatna TJ Wattért
- Top10 tight end az NFL-ben dolgozók szerint
- Top10 belső támadófalember az NFL-ben dolgozók szerint
- Triple Coverage #612 – A 15 legjobb irányító-körülmény
- ELF: Enthroners-vereség a spanyol fővárosban
- Családon belüli erőszak miatt letartóztatták a Browns második körös futóját
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on Triple Coverage #612 – A 15 legjobb irányító-körülmény
- Cseh Tibor on Top 5-ös szerződést kapott Garrett Wilson
- Cseh Tibor on Top10 irányító az NFL-ben dolgozók szerint
- Huzentroger on Hogyan tudna fejlődni a Packers támadósora?
- Ragi on Top 5-ös szerződést kapott Garrett Wilson
- Leonidasz007 on Nevekkel nem nyersz fantasy bajnokságot – Irányítók, akik félrevezethetnek
- Cheetah008 on Nevekkel nem nyersz fantasy bajnokságot – Irányítók, akik félrevezethetnek
- katonadani on Top 5-ös szerződést kapott Garrett Wilson
Bánja a kánya. Gondolom, a többi ligában még mindig jobban keresnek az elit játékosok, mint itt.
Igen, de nem mindegy, hogy 53+ játékost kell megfizetned, vagy 5-10-et :D
Hogyne. De az írt “elit” játékos az 53-ból is csak max. kb. 5-10 van egy Nfl franchise-nál is. :o
Szerintem 2019-re “csak” a 6 milliárdot haladhatja meg a játékosok fizetése :)