Azért szeretjük az NFL-t, mert viszonylag kevés állandóság van benne (hello New England!), ami még a rájátszásban is visszaköszön. Ez pedig a 2018-as januári mezőnnyel sem lesz másképp.
Az már egészen biztos, hogy öt olyan csapat is ott lesz a rájátszásban, akik tavaly lemaradtak róla: a Dallas Cowboys, a Seattle Seahawks, a Los Angeles Chargers, a Houston Texans és a Chicago Bears. Ezzel pedig tovább tart az a 29 éve fennálló széria, miszerint a rájátszás mezőny harmada évről évre kicserélődik. 1990 óta 12 csapatos a rájátszás az NFL-ben, és eddig mindig volt legalább négy új csapat a tavalyi garnitúrához képest. A 2018-as mezőny ráadásul azért is különleges lehet, mert akár a 2017-es brigád több, mint fele kicserélődhet azzal, ha az Indianapolis Colts és a Baltimore Ravens is folytatja januárban – ehhez mindkettőnek csak annyi a dolga, hogy megnyerje az utolsó fordulós találkozóját.
Arról már korábban beszámoltunk, hogy idén is lesz olyan franchise, aki az előző évben a csoport utolsó helyén végzett, majd egy évvel később megnyerte azt. Ez az utóbbi 16 szezonból 15-ön megtörtént, ahogy idén is a Bearsnek hála. Olyan azonban soha nem történt egyik major sportágban sem, hogy egymást követő évben két olyan csapat is megnyerje a csoportját, akik az előző évben csak negyedikek voltak benne. 2017-ben a Jaguars és az Eagles hajtotta ezt végre, idén eddig a Bears, de ha a Texans megyneri az AFC South-t, akkor új rekord születhet.

Legfrissebb cikkeink
- ELF: Enthroners-vereség a spanyol fővárosban
- Családon belüli erőszak miatt letartóztatták a Browns második körös futóját
- Holdoutol a Chargers második körös újonca
- Deion Sanders NFL-es szabályokat szeretne az egyetemi fociban
- Visszavonul Ndamukong Suh
- Nagyot téved a Bengals, ha azt hiszi, hogy az 1. körösének nincsenek ütőkártyái
- Már csak pár napja van a Chiefsnek, hogy megegyezzen Trey Smith-szel
- A Diósd Saints a 2025-ös idény bajnoka!
- Brandon Aiyuk jó eséllyel kihagyja a szezon elejét
- Patrick Mahomes nem rajong a 18 meccses alapszakaszért
- A Steelers draftolta volna Rodgerst, ha még egy kicsit csúszik?
- Hosszabbított GM-ével a Bears
- Mark Andrews: Rengeteg szart kellett lenyelnem
- A legjobb front 7-ök – College foci 2025
- Dak Prescott teljesen egészséges
Legutóbbi hozzászólások
- Fetyke on Deion Sanders NFL-es szabályokat szeretne az egyetemi fociban
- bjeela on Deion Sanders NFL-es szabályokat szeretne az egyetemi fociban
- renningan on Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- vicgeordie on Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- Csakeztne on Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- Ge®i on Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- bjeela on Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- Kopi3.14 on Eljött a power rusherek korszaka: így változott meg a passzsiettetés az NFL-ben