Az ESPN-nek van egy FPI (Football Power Index) nevű mutatója, ami kvázi azt mutatja meg a rájátszással kapcsolatban, hogy mennyi esélye van bejutni a csapatoknak a saját erősségük és a hátralévő sorsolásuk alapján. Ennek segítségével pedig nagyon jól megállapítható, hogy melyik meccsek a legfontosabbak, melyik csapatoknak a legfontosabb nyerniük a héten.
Az alábbi két ábrán előbb az NFC, majd az AFC csapatait láthatjátok. A sötét vonal mutatja, hogy az adott csapatnak hány százalék esélye van bejutni a rájátszásba, ha kikapnak. A halványabb vonal pedig azt mutatja, hogy egy győzelemmel milyen esélyeik lennének. A kettő közötti különbség látható az ábrák jobb oldalán százalékkal jelezve, ez pedig megmutatja, hogy mennyire fontos az adott csapatnak a győzelem. Minél nagyobb ez a szám, értelemszerűen annál fontosabb a rájátszásba jutás szempontjából a győzelem.
Az NFC-ben az Eagles és a Cowboys számára a legfontosabb az egymás elleni győzelem, nyilván nem véletlenül. Ha a Cowboys nyer, kvázi be is írhatjuk a hat rájátszásrésztvevőnket – főleg ha a Vikings is nyerni tudna hétfőn, akkor lenne igazán egyértelmű. Szóval aki az izgalmakat szereti, az az Eaglesnek és a Seahawksnak szurkoljon a héten, hiszen ha ők nyernek, akkor a Cowboys-Eagles-Vikings trió között hatalmas lesz a verseny a két megmaradt PO-helyért.
Az AFC-ben is eldőlhet igazából a kiemeléseken kívül minden, amennyiben a Ravens meg tudja verni a Chiefs csapatát. Ha ez nem sikerül, ráadásul a Colts nyerni tudna a Texans ellen, akkor a hatodik wild card helyért még nagy lenne a verseny a Ravens és a Colts között.

Legfrissebb cikkeink
- Jó esély van arra, hogy változik a rájátszás kiemelési rendszere
- Biztosra megy a Packers, szinte biztosan eltörlik a tush push-t
- Így néz ki Derrick Henry új szerződése
- CeeDee Lamb: Nincs rangsor köztem és Pickens között
- BREAKING: Rekordszerződést kapott Fred Warner
- Első lépés megtéve, de hová? – Seahawks draftértékelő
- Jó főedző Nick Sirianni?
- Mi a baja mindenkinek a tush push-sal?
- Triple Coverage #603 – Kérdezz-felelek
- Nehogy már negatív mérleggel hazai pályán játsszon valaki a rájátszásban!
- Hosszabbított Nick Siriannival az Eagles
- Robert Saleh után Joe Douglas is visszatér korábbi sikerei helyszínére
- Brock Purdy extra védelmet kapott a 49erstől
- A kiemelések megváltoztatásáról és a tush push eltörléséről is szavaznak a héten
- Top5-ös pick után playoff? A Patriots 11 meccsen favorit
Legutóbbi hozzászólások
- camillo7777 on Biztosra megy a Packers, szinte biztosan eltörlik a tush push-t
- vicgeordie on Biztosra megy a Packers, szinte biztosan eltörlik a tush push-t
- camillo7777 on Biztosra megy a Packers, szinte biztosan eltörlik a tush push-t
- renningan on Mi a baja mindenkinek a tush push-sal?
- ZoliZoltan on Mi a baja mindenkinek a tush push-sal?
- Cseh Tibor on Jó esély van arra, hogy változik a rájátszás kiemelési rendszere
- Lalosz on Mi a baja mindenkinek a tush push-sal?
- ZoliZoltan on Így hosszabbít egy csóró csapat – az Alvin Kamara-szerződés
Hogy nagyon fontos meccs a PHI-DAL, az nem kétséges. Az Eaglesnek jóval nehezebb a sorsolása, mert a Cowboys után még 2 nehéz meccs vár rájuk, ráadásul azok a csapatok (Rams, Texans) nem tartalékolhatnak, mert a kiemelésért mennek, ráadásul a Washington csoportellenfélként “dögöljön meg a szomszéd tehene is” alapon kiüthetné az Eaglest. A Dallas ezzel szemben a Colts ellen izzadhat meg, viszont a Tampa meg a Giants már nem lehet túl motivált. Ha az Eagles most nyerne, akkor is a Cowboysra tippelnék, ha meg a Dallas nyer, akkor gyakorlatilag vége a játéknak a Philly számára. Amit nem gondolt volna senki a szezon előtt.
kerekisti pontosan így tippelt egyébként szezon előtt, cowboys csoportgyőztes, eaglesnek nincs PO:
https://fuzovelkifele.com/2018/09/fk-joslatok-18/
A szezon előtt többször említettem az NFC kelet átkát, ami úgy tűnik kitart. :)
De ettől függetlenül az már a szezon előtt is látszott, hogy az Eagels idei évi sorsolása beton kemény lesz. Szezon alatt ez csak még tovább nehezedett szerintem. Így simán benne volt a pakliban, hogy ha homokszem kerül a gépezetbe (sérülések, nem mindenki játszik top formában), mint ahogy került is, akkor ez egy 8-8 körüli szezon lesz csak, ami nem lesz elég a PO-hoz.